Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.
Ülésnapok - 1927-292
Ü56 Az országgyűlés képviselőházának fogva a magam részéről ebből a keretből és ebből a költségvetésből indulok ki, mint az új viszonyok közé jutott Magyarország első, normális költségvetéséből. Ezzel szemben a most beterjesztett költségvetésben, hasonló alakon számítva, a kiadások és a bevételek 840'6 millió pengővel vannak előirányozva, vagyis 3 esztendő alatt 187 milliós többlet mutatkozik. A legutóbbi költségvetés maga is 47 millióval emeli fel a keretet. Ezzel szemben én nem kívánok rámutatni arra, hogy a szanálás egész Ötfélévi időtartamára sem volt sokkal nagyobb emelkedés kontemplálva, mint 47 millió nengő. Csak arra kívánom felhívni szíves figyelmüket, hogy a béke idején, a hasonló alapon számított emelkedése a költségvetési kereteknek legfeljebb évi 5%-ban szokott volt kontempláltatni ; az az emelkedés pedig, amelyet az 1926/27. évtől kezdve a most beterjesztett költség-vetésig látunk, átlagban évi 9%-ot tesz ki. Én itt csak az adóbevételekről és a tárcabevételekről beszélek, mert hiszen a közszolgáltatásokra utalt kiadások azok, amelyeket nehezen visel és súlyosan érez a közönség. Nem beszélek az üzemekről és az üzemek természetével bíró jövedéki ágazatokról azért, mert hiszen ezeknél nem annyira a kiadások megszorításáról, mint államgazdasági szempontból arról van szó, ho°"v lehetőleg biztosíttassék a jövedelmezőség, az üzemi hányados, vagy emeltessék is abban az esetben, ha ezt a közgazdasági érdekek megengedik. Nem beszélek azután a beruházásokról sem és nem kívánok vitába bocsátkozni abban a tekintetben, hogy vájjon helyes vagy jó volt-e oly nagy Összegeket elszedni a magángazdaságtól és azokat az állam által beruházásokra fordíttatni vagy pedig helyesebb lett volna legalább is ezeknek az összegeknek egy részét meghagyni a magángazdaságban és a közgazdasági tevékenység lebonyolítását valamivel nagyobb mértékben a magángazdaságokra bízni. Nem beszélek tehát beruházásokról, ennélfogva javaslatom nem akadálya új, rendkívüli beruházások foganatosításának, sem oly kölcsönök felvételének, amilyent az annak idején készült szanálási tervezet is előrelátott. Ellenben be kellett vennem a javaslatomba a tárcabevételeket azért, mert hiszen ezek a tárcabevételek ezidőszerint nálunk túlnyomórészben valóságos közszolgáltatási bevételek. (Ügy van! balfelől ) Itt vau a rokkantadó, itt van a betegápolásiadó és azután ideszámítandók azok a községi hozzájárulások is, amelyeket a községek végeredményben a maguk adóztatási jogának felhasználásával teremtenek elő. Fel kellett vennem ezeket a tárcabevételeket még azért is, nehogy meghiusíttassék a javaslat intenciója a tárcabevételek esetleges mesterséges megduzzasztása által, amilyen mesterséges megduzzasztását a tárcabevételeknek például a szanálás időtartama alatt is láttunk. Szóval én egyszerűen a kormányzati és közigazgatási költekezést óhajtom megakadályozni a jelenlegi mérven felül egy bizonyos átmeneti időtartamra, két esztendőre, azért, mert azt látom, hogy ezeknek az állami kiadásoknak emelkedése a közgazdaság teherviselőképességével nem tartott helyes arányt. Most egy darab időre meg kell állagunk és megvárnunk azt, amíg a közgazdaság teljesítőképessége ezekkel az állami kiadásokkal újra helyes arányba jut. Ismételten hangsúlyozom, hogy nem kívánok rekriminálni, csak azt 'kifogásolom, azt is csak pár saóval, amit az egész közvélemény kifogásol. Annakidején, amikor azok a nagy 292. ülése 1929 május Í4-én, kedden. feleslegek jelentkeztek a bevételeknél, amelyeknek az utóbbi években tanúi voltunk, sokan — közöttük én is — azt kívánták, hogy ezek a feleslegek neesak beruházásokra, hanem kiadósabb adócsökkentésekre és azután olyan akciókra is használtassanak fel, mint például a hadikölcsönök honorálása, (HelyesLés a szélsőbaloldalon.) aani előmozdította volna az állam kölcsönfelvevőképességét a belföldön. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) A kormány azonban arra az álláspontra helyezkedett és azt hirdette, hogy ezeket a feleslegeket csupán egyszeri akciókra és beruházásokra kívánja felhasználni. Azt hiszem, hogy a közvélemény ebbe is belenyugodott volna akkor, ha nem látja azt, hogy a folytonosan emelkedő bevételek dacára minden évben apad az a szabadrendelkezésre álló felesleg, amely az ilyen egyszeri akcióikra és beruházásokra fordítható és hogy ezek a feleslegek lassanként teljesen a folyó kiadások által lesznek lekötve. (Úgy van! à szélsőbaloldalon.) Amíg a közvélemény és a polgárok aludtak, — hogy így fejezzem ki magamat — addig a közületi apparátusok terpeszkedtek. Ma már nem arról van szó, hogy mire használjuk fel a nagy feleslegeket, hanem azt a kérdést kell felvetni, hogy vájjon lépést tarthat-e a közgazdaság teljesítőképessége a kormányzati és közigazgatási kiadások azon emelkedésével, amelyet a legutóbbi három évben láttunk. Az államháztartás ezidőszerinti helyzete kétségikívül szilárd, azokat a kiadásokat, amelyeket ezidőszerint méltóztatik előirányozni, hogyha muszáj, hát el fogjuk bírni. (Mozgás a bal- és szélsőbaloldalon.) de jövőre nézve fel kell vetni a kérdést, vájjon azt a fullasztó tempót, amelyet az állami kiadások diktálnak, a közigazgatás jövő fejlődése elbírja-e, (Mozgás a. bal- és szélsőbaloldalon) és nekem, a magam részéről azzal kell erre a kérdésre felelnem, hogy nem fogja elbírni. (Ügy van! a bal- és szélsőbaloldalon.) Ezt az állításomat meg kell indokolnom, és foglalkoznom kell tehát azzal a négy tényezőivel, amely a nemzeti jövedelmet alakítja. Ami mindenekelőtt a földet illeti, erről keveset kell szólnom, mert hiszen sem új ásványkincsek feltárása, sem pedig egyéb oly változások nem állottak elő az utolsó esztendőkben, (Mozgás a bal- és a szélsőbaloldalon.) amelyek ezeken az okokon lényegesen emelnék vagy lényegesen leszállították volna a magyar közgazdaság teljesítőképességét. A föld termelékenységének azon emelkedése pedig, amelyet munka, tőke, vagy jobb organizáció idéz elő. azoknál a tényezőknél veendő figyelembe, amelyeket éppen most említettem, és amelyekre egyenként ki fogok terjeszkedni. A munkát illetőleg egy körülményre óhajtom felhívni a t. Ház figyelmét. Méltóztatik tudni, hogy nálunk jövedelmiadót a lakosságnak 4'2%-a fizet, vagyonadót pedig 3*1%-a. Ez azt jelenti, hogy az a szám, amelyet a statisztika, mint fejenkénti átlagos adómegterhelést kimutat, Magyarországon a kisember szempontjából is igen komoly szám, mindenesetre komolyabb, mint oly országokban, ahol széles rétegei vannak a gazdagoknak, akikre az állami kiadások nagy részét rá lehet hárítani. Mindazonáltal azt tartom, hogy a legújabb adóstatisztikában kimutatott fejenkénti adómegterhelésnek 141 pengője nem elég szemléltető szám. Nem elég szemléltető azért, mert hiszen például á csecsemők nem fizetnek adót; az adóterheket a keresőosztályok, a keresők