Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-292

254 'Az országgyűlés képviselőházának érdeklődtem, munkámat elvégeztem, de az igazán nem érdekelt, hogy az az illető tőkecsoport, amely akkor vállalkozott — és most tudtommal egy újabb tőkecsoport hajlandó vállalkozni — jó üzletet csinál-e vagy nemi Ez előttem teljesen másodrendű kérdés. Én nem vagyok és nem leszek benne, engem ez nem érdekel. (Közbeszólás a baloldalon.) Egészen bizonyos, ciankálit vehet rá a képviselő úr. (Derültség. — Egy hang belfelől: Meg vagyok róla győződve, hogy önzetlenül teszi.) T. Ház! Járadékkölcsön alakjában ezt a kérdést meg lehet oldani. Két alapelvben teljesen megegyezem Dréhr államtitkár úr igen egészséges javaslatával; az egyik a kölcsön, a másik az az igazság, hogy azt az állami terhet, azt a 200 millió pengőt, amelyet csak egy esztendőben nyög az állam, szét kell osztani több generációra. Neesak ez a generáció viselje azt a terhet, hanem viseljék az utódok is, legalább 25—30 esztendőn át. E fordított biztosítási ügylet mellett az én értesülésem szerint, — volt alkalmam a kérdésben illetékes helyen érdeklődnöm és információt kapnom — igenis, megvan a lehetőség arra, hogy az államkincstárt cca 200 millió pengő kiadástól mentesítsük. Dréhr államtitkár úrnak ezeknek a kérdéseknek rendezésére a következő Programm ja volna. Először is meg akarja oldani az úgynevezett rokkantkérdést, amely ma 22 millió pengőt emészt fel, de ahol szükséges volna, — hiszen mindannyian kívánjuk — hogy az 50— 75%-os rokkantak rokkantsági díját felemeljük. (Gyömörey Sándor: Nagyon soknak erőszakkal leszállították 25%-ra!) Ez további 40 millió pengőt igényel. Ezenkívül mentesíteni akarja a kisipart és a gazdatársadalmat attól a fojtó helyzettől, ameWben ma van, mert 16—20%-os kölcsönnel sem az iparos, sem a gazda, sem a kereskedő dolgozni nem tud. A 200 millióból fennmaradó összegből tehát lehetővé kell tenni, hogy maximálisan 5%-os kölcsönhöz jussanak s ezt altruista intézetek útján kellene lebonyolítani. Ezenkívül ebből a 200 millió pengőből igen bőven maradna fedezet az akkor felvetett ,kölcsöntervezet alapján a tényleges közszolgálati alkalmazottak helyzetének végleges rendezésére. (Láng János: Meg a B.-lista megszűntetésére!) A megtakarított összeg akkor kétségtelenül kevesebb volt, mint amennyi ma, mert hiszen akkor, 1924/25-ben csak a közigazgatási tisztviselőknél cca 69 millió pengőt fordítottak nyugellátásokra, ma pedig ez az összeg a közüzemi és közigazgatási alkalmazottaknál már 200 millióra emelkedett, tehát azoknak a rétege is, akiket ki tudunk ebből elégíteni igenis, emelkedhetik, mert van rá fedezet. A fennmaradó Összeg tehát, minthogy tulajdonképpen a közszolgálati alkalmazottaktól vonjuk el ezt az összeget, elsősorban a tényleges közszolgálati alkalmazottak gazdasági helyzetének végleges rendezésére fordítassék. Feltétlenül kívánatosnak tartom, — mint 1924-ben mondottam — hogy ebből a megtakarított összegből a munkásság nyugbérkérdését is generálisan véglegesen rendezzek. A sorrend nem reám tartozik. En ismerem a népjóléti kormányzat munkabírását, készségét és akaratát.. Ha a kormány ennek a kérdésnek megoldását tényleg reá is ruházza, egészen biztosan tudom, hogy ez a kérdés nyugvópontra fog jutni, az állam megszabadul 200 millió pengő kiadástól, a közszolgálati alkalmazottaknak pedig többszázezernyi családja, mondhatnám több milliónyi tagja teljesen meg volna elégedve. Azt mondhatná erre valaki és egészen biz292. ülése 1929 május lá-én, kedden. tosan tudom, hogy itt a Házban is lesz majd felszólalás akár a kormánv, akár mások részéről, hogy: kérem, ma a kamatozási viszonyok olyan nehezek, olyan magas a kamatláb, hogy ezt a kérdést megoldani ma igen nehéz. Tényleg nehéz, de nem lehetetlen/Amikor én ezt javasoltam, a kamatláb alacsony volt, a pénz özönlött nemcsak a tőzsdére, hanem más kevésbbé lukrativ befektetések felé is. Akkor kétségtelenül könnyebb lett volna a kérdés megoldása. Ma nehezebb, de nem tartom lehetetlennek. Es ne méltóztassék azt mondani, hogy ezen múlnék a kérdés rendezése, mert ismétlem, tudomásom van arról, hogy tőkecsoport, ennek a kérdésnek rendezését készséggel vállalja. En igazságosnak és méltányosnak tartom azt, hogy a jövő generáció is érezze ezt a nehézséget, ne csak a mai nyögjön alatta. Ne méltóztassanak azt kívánni, hogy ez az egyetlen generáció sínylődjék ebben és ne fájjon sem a pénzügyminiszter úrnak, sem a kormánynak a feje attól, hogy 25 esztendő múlva melvik pénzügyminiszter úrnak fog fájni a feje. Most egy nyomorgó, haldokló hatalmas társadalmi osztálvról van szó, ezen segíteni kell, mert — ebben is osztozom Dréhr államtitkár úr szavaiban — ha a haldokló orvoslása nagy pénzbe, drága pénzbe kerül is, meg kell szerezni azt az orvosságot, különben a haldokló el fog pusztulni. Higyjék meg, egyetlenegy megoldás a kölcsön, más megoldás nincs. Az állam, a jó apa, ne szeresse jobban az ő ükunokáit, mint a saját gyermekeit, mert ha a saját gyermekei, a mai tisztviselői kar, és a mai nyugdíjasok el fognak pusztulni, akkor nem lesznek ükunokák és nemcsak az egész országnak a gazdasági helyzete fog megrendülni, hanem kétségbeejtő lesz az a helyzet is, amelyet ennek a generációnak még át kell szenvednie. Lejárt az időm és éppen ezért csak annyit kívánok ehhez a kérdéshez még hozzászólani, hogy a nyugdíjkérdés végleges rendezésével, nagyon természetesen, az általam előbb említett törvényeket végre kell hajtani, még pedig bele kell kapcsolni nemcsak a közigazgatást, hanem az állami üzemeket is, és biztosítani kell az államvasutak nyugdíjasainak özvegyei részére azt a békében is fennállott jogukat, hogy ők a nyugellátási díj kétharmadrészének élvezetébe jussanak. Kérem a t. Házat és a kormányzatot, hogy fogja meg a kérdést ott, ahol már öt évvel ezelőtt mondottam: a nyugdíjasok kérdésének rendezésénél. Mentse meg azt a kétszázmilliót, amely megmenthető azon az alapon, amelyet itt említettem, és amely alapon a kormánynak egyik igen t. tagja, Dréhr államtitkár úr kívánja. Az államháztartásnak ezzel a 200 millió pengő költségével igen-igen sok egészséges, ma nyomasztó gazdasági kérdést meg lehet oldani. En a kormány iránt bizalommal viseltetem (Fábián Béla: Ez a baj!) és remélem, hogy ezt a tervet, amelyet én idehoztam, vagy helyesebben mondva, azt a tervet, amelyet mint Dréhr államtitkár úr nyugdíjtervezetét itt ismertettem, a kormány meg fogja szívlelni, ennek a tervnek végrehajtására, keresztülvitelére^ az állam szempontjából fokozottabb munkát, gondot fog fordítani, a közalkalmazottak millióinak érdekében pedig szociálisabb, nagyobb szívvel, megértéssel fog viseltetni. Ezen az alapon a költségvetést általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Élénk helyeslés és taps a jobb- és a baloldalon. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik?