Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-290

Az országgyűlés Jcépviselöházának ; De itt van azután a vidéki pénzügyigazgatóságoknak egészen a középkorra emlékeztető rendszere. A legújabb időben, öt hónap óta van ez a rendszer. A vidéki pénzügyigazgatóságok felírnak! Budapestre a nagykereskedőkhöz és gyárosokhoz, hogy az illető pénzügyigazgatóságdk területén lakó iparosokra éis kereskedőkre vonatkozólag közöljék velük, hogy az elmúlt esztendőben tőlük mennyit vásároltak. Ha most azok a nagykereskedők vagy nagyiparosok erre a felszólításra nem válaszolnak, — és kijelentem itt az ország közvéleménye előtt, és remélem a pénzügyminiszter úr is ki fogja jelenteni, hogy a nagykereskedő és a nagyiparos nem köteles ezekre a levelekre válaszolni — mondom tehát, ha nem válaszolnak, akkor megjelenik náluk egy detektív, aki bemutatkozik, mint a budapesti pénzügyigazgatóságnál alkalmazott adódetektíy. Magával hozza a vidéki pénzügyigazgatóságnak egy fő- és egy kisebb tisztviselőjét, s azok leülnek ennél a cégnél, előveszik a cég könyveit és azokból írják ki — természetesen busás napidíjak, tiszteletdíjak, és kiszállási díjak mellett — azt, hogy mennyi a vásárlási összege, mondjuk, a pécsi pénzügyigazgatóság területén lakó iparosoknak és kereskedőknek az illető nagykereskedő vagy gyáros cégnél. (Gál Jenő: Es ilyen esetben nem indít fegyelmi eljárást a pénzügyminiszter úr? — Rothenstein Mór: A pénzügyminiszter úr ezt nem tudja! — Propper Sándor: Nem lehet mindent tudni! — Elnök csenget)• Ugyancsak meg kell állapítanom azt is, amit már a múltkor elmondtam az állatforgalmiadóval kapcsolatosan, hogy a transzferálások rendszere, sajnos, Wekerle Sándor pénzügyminiszter úr alatt súlyosbodott az országban, mert ma már nemcsak azt viszik el, amit előzőleg felírtak, hanem bármit, amit találnak. Elvisznek mindent, amit találnak és beviszik a községházára, aminek természetes következménye az, hogy elvivén sokhelyütt az ágyat, amit nem lett volna szabad elvinniök és felírniok és elvivén a szarvasmarhát, ez a szerencstélen ember, vagy gyors eladásokkal, vagy bárhonnan a föld alól is törekszik magának pénzt szerezni azért, hogy a transzferálás elől meneküljön. A transzferálás valóságos külön állami intézménnyé fejlődött ki és merem mondani, hogy még sokkal jobban fog kifejlődni, mert minél súlyosabbak lesznek az állami közterhek, annál súlyosabb eszközöket, annál drasztikusabb eszközöket lesz kénytelen a pénzügyi kormány alkalmazni, hogy azokat az állami adókat és egyéb közterheket ténylegesen be is tudja hajtani. (Jánossy Gábor: Csak törvényes eszközöket alkalmazhat!) Nézze, t. képviselőtársam, közhivatalnok volt, meg vagyok arról győződve, hogy soha törvénytelenséget nem követett el, (Jánossy Gábor: De nem ám!) de ha én csokorba gyüjteném azt, hogy mennyi törvénytelenséget követnek el a transzferálás alkalmából... (Jánossy Gábor: Meg kell torolni valamennyit! — Bródy Ernő: A szervezett transzferálást a szervezetlen kereskedelemmel szemben?) Én eddig itt a panaszok tömegével álltam mindig elő, a panaszok folytán bemutatott vizsgálatok alkalmával megállapíttatott azok valódisága, de még soha egyetlen egy embernek sem görbült meg egy hajaszála sem. Ez természetes, mert az az ember nem csinál semmi egyebet, mint teljesíti azokat a parancsokat, amelyeket felülről kap. Az a felsőbbség, amelynek parancsára járt el, hogyan bírna annyi erkölcsi erővel, hogy az ő parancsa szerint eljáró, de bizonyos tekintetekben esetleges rendeleteket nem respektáló hatósági közegekkel szemben a 0. ülése 1929 május 8-án, szerdán. 161 fegyelmi eljárást meg merné indítani. Ismét vissza kell térnem a refrénhez, a transzferálások és a behajtások terén nem lesz rend és nem lesz könnyebbség mindaddig, míg a közterheket nem fogják lecsökkenteni, mert ezeknek a mai közterhéknek, az emelkedő közterheknek, behajtása egy olyan apparátust involvál, amely apparátus nem lehet a simogatás apparátusa, csak egyes egyedül a transzferálások: és a ka kastollas csendőröknek apparátusa. Hogyan lehet itt ebben az országban eredményt elérni? Hozzám — megvallom őszintén — sok községi jegyzőtől és adóbehajtó közegtől jön levél, amelyben azt mondják, hogy nem lenne szabad támadnom őket, mert ha nem hajtják be az adók 90 százalékát, — amelyeket nem ők vetettek ki — abban az esetben fegyelmit kapnak. Ha tehát neki választani kell a közt, hogy fegyelmit kapjon-e, vagy pedig minden rendelkezésre álló eszközzel behajtsa a súlyos adókat, abban az esetben a súlyos adóbehaj-< tást fogja választani. (Bródy Ernő: A polgárság kap fegyelmit!) Én a múltkor elmentem egy ilyen községi jegyzőhöz, személyesen akartam vele beszélni. Meg akartam tőle kérdezni, hogy miként lehetséges az emberi szívnek akkora hiánya Őbenne, hogy elviszik az emberektől a búzát és tizenhat pengőért adják el. Személyesen akartam ezt a községi jegyzőt látni. Ez a községi jegyző azt mondotta nekem, hogy kérem, mit csináljak, ha nekem be kell számolnom az adókkal, mert ha nem hajtom be, a pénzügyigazgatóságtól kiszállnak az emberek és nekem ki van adva az utasítás, hogy én pl. a kisiparosokra minimálisan 30 pengő keresetiadót vessek ki. Harminc pengőt kivetni egy kisiparosra! Aki ismeri a kisiparosság helyzetét, aki ismeri azt a vergődést, amelyet különösen a vidéki városokban és falvakban a kisiparosság ma átél, amikor a kisiparos napszámos sorba züllik lassanként azért, mert nem bír munkát kapni, mert hiszen a népnek nincs munkája, az fogja megérteni azt, hogy mit jelent tulajdonképpen Magyarországon az adóbehajtás apparátusa. Nekem a múltkor a pénzügyminiszter úr felkínálta azt. hogyha Magyarországon már nem lesznek tovább vexaturák az adóbehajtások terén és én még mindig az adóbehajtásokkal akarok foglalkozni, akkor írjam meg: a magyar adóbehajtások történetét. (Jánossy Gábor: Bár már ott tartanánk!) T. miniszter úr. nekem méltóztassék elhinni, hogyha én valamikor meg fogom írni, vagy meg

1 fogom íratni az igaz történetét a magyar adóbehajtásoknak az utóbbi tíz esztendőben, az ugyanolyan szörnyű olvasmanv lesz, mint amilyen szörnyű olvasmány nekünk ma olvasni a XVII. és XVIII. század adóbehajtásának történetét. Sajnos azonban, fájdalommal kell megállapítanom, ma még nem tartunk ott, hogy az adóbehajtások történetét megírhassuk, mert ha tovább megy a Dénzügyminiszter úr az állami kiadások emelése és az adóbehajtások terén, mint ahogyan most 52 millióval emelte a kiadásokat, még nagyobb szörnyűségekre lehetünk elkészülve, mert a töibb adó behajtásához meg több és még súlyosabb apparátus kell. A spanyolcsizma és a szorító sróf még sokkal súlyosabban fognak működni, és csak arra vagyok kíváncsi, hogvha az a községi adóbehajtó közeg tényleg be akarja hajtani majd az új esztendőben az, 52 millióval emelkedett állami közterheket, jakkor az eddigi eszközöket miként fogja tökéletesíteni: melyek lesznek azok az új módok, amelyeket a községi alkalmazottak, az adóbe-