Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.
Ülésnapok - 1927-289
Az országgyűlés képviselőházának 289. ülése 1929 május 7-én, kedden. 151 demben, hogy problematikusnak tartom a kereskedelmi szerződések kötésének előnyeit, mert hiszen végeredményben a legtöbb-kedvezmény elve alapján annak van a legjobb helyzete, aki a legkésőbb köti meg a szerződést és végeredményben még kísérleti nyulak vagyunk, ha a kereskedelmi szerződéskötésbe túlkorán megyünk bele. Hiszen a hatalmas Németország is megmutatta, — amit kénytelen vagyok leszegezni — hogy ő bizony vár, hogy a legtölbbkefclvëzmény elve alapján biztosítsa a maga igényeinek érvényesítését és az utolsó pillanatban kösse meg a kereskedelmi szerződéseket. Ezért vetődött fel a múlt költségvetési vitában a reciprocitás kérdése is, mert hiszen végeredményben a kereskedelmi szerződések a do ut des elve alapján állanak. Nem mondom, hogy erre az álláspontra helyezkedjék a kormány, die kétségkívül revízió alá kell venni a kereskedelmi szerződéseink tekintetében eddig követett politikánkat. (Helyeslés a baloldalon.) Kereskedelmi szerződéseinket ugyanis nem látom sikerültöknek; azok nem olyanok, amelyek a fennforgó védővámos rendszer mellett helyzetünk előnyét szolgálnák. Természetes, hogy a vad'ővámos rendszer Európának mai elfogadott kerete. És így nagyon bajos ez ától kivonni magunkat, de ez a védővámos mai rendszer is egyik oka annak, hogy Közép-Európa nem tudja gazdasági egyensúlyát biztosítani. Amint egyszer már kifejtettem, lehetetlen az, hogy kifejezetten indusztriális államokat is megszáll az agrárőrület és kifejezetten agrár országok érvényesülését lehetetlenné teszi Itt is humbugnak bizonyult a trianoni békeszerződés, amely azt hitte, hogy agrár alapon egy állam biztosíthatja a maga jövendőjét, mert kizárólagos agrár alapon akkor biztosíthatná, ha ilyen védővámos rendszerekkei nem tennék lehetetlenné agrártermékeink kivitelét, már pedig lépten-nyomon mást nem Iátok, mint hogy a behozatal kérdésében más államok olyan akadályokat gördítenek, amelyek mellett a mi termelésünk egyszerűen lehetetlenné válik. Ezek az intézkedésekből folyó bajok. A védővámos rendszernél ez igen természetes dolog. Természetszerűleg nem y itatom sem az ipar, sem az ipari kivitel szükségességét, de az ipar fejlesztésénél figyelembe kell vennünk ezeket a nehézségeket, amelyek úgy a kereskedelmi szerződésekből, mint a trianoni békeszerződésből folynak és kétségkívül meg kéli követelnünk hazai belső ipari termelésünktől, hogy az áru minőségében a legjobbat nyújtsák. (Ügy van! a jobboldalon.) Nem tartóim fenntarthatónak ezt a védővámos rendszert ipari termelésünknél olyan értelemben, hogy ez csak egy-két tőkeérdekeltségnek nyugodt létét biztosítja. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Ezeket a panaszokat az egész közgazdasági életben hallom és látom. Ezek nyilvánulnak meg a kartellek kérdésében is. "Védővámok mögé helyezkedve ott áll az ipari termelés abban a biztos tudatban, hogy semmit sem kell reszkíroznia az ő termelésének érdekében, mert hiszen a jövedelem amugv is biztosítva van. (Ügy van! Ügy van! a Ház minden oldalán.) így jutunk azután oda, hogy a fogyasztóközönség fizeti meg a vámot hasznavehetetlen árukért és nem tud igazán fejlődni a belső ipar. (Ügy van! Ügy van!) Hivatkozom az automobilgyártás példájára. Kassay igen t. kénviselőtársam követelte, hogy a t. kormány elsősorban azzal mutassa meg, hogy pártolja a hazai termelést, hogy ne használjon külföldi autókat, hanem hazai autókat. Vizsgáljuk az autókérdést, az autó ugyan is nagyon jelentős iparcikk a jövő szempontjából. Bocsánatot kérek, ha a védővámos támogatás mellett a hazai két autógyár nem fogja szükségesnek tartani, hogy a kifogástalanság tekintetében javítsa az ő autóit, ne csodálkozzék, ha ez a közönség nem fog magyar autót vásárolni, hanem inkább megfizeti a külföldiért a drága vámot. (Ügy van!) így vagyunk minden egyes árucikknél. Nincs bizonyos lelkiismereti szolidság termelésünkben v hanem csak egyoldalú kapitalisztikus kihasználása az adott helyzetnek a nélkül, hogy ebben a tekintetben lelkiismeretben kötelességüknek tartanák az adott helyzeten javítani. Akkor hiába apellálok a magyar fogyasztóközönségre, hogy az 150 millió koronáért sokkal rosszabb autót vegyen, mint olcsóbban egy külföldi autót. Erre nem lehet rákényszeríteni a magyar közönséget. Tessék versenyképessé tenni az árut, mert ez a belföldi fogyasztás kérdésénél, amelyet feltétlenül emelnünk kell, nem jelentéktelen körülmény. A kormányzatnak kétségkívül kötelessége volna, hogy erre törekedjék. Tudom, hogy maga a kormányzat is átérzi ennek a helyességét és törekszik arra, hogy reászorítsa ezeket a termelővállalatokat, hogy különben nem fogják élvezni a védővámok előnyeit, ha ebbeli kötelezettségüknek nem tesznek eleget. Egyáltalában nem tartom lehetségesnek a vállalkozás prosperitásának felemelését, ha bizonyos nemzeti lelkiismeret nem fogja vezetni a termelőket és a nagy tőkeintézeteket. Végeredményben nem tartom; azt sem helyesnek, hogy a részvénytársaságok keretélben túltengjenek az igazgatósági tantiémek és egykét dinasztia élvezze az egész termelés előnyeit. (Igaz! Ügy van! Taps. — Griger Miklós: A munkások nyomorognak!) Lehetetlenség, hogy ne szorítsa reá őiket a súlyos gazdiasági helyzet. Mi folyton panaszkodunk, ők is hallják meg tehát, hogy tessék kisebbíteni & tantiémeket. tessék lemondani a haszon mohóságáról. (Élénk helyeslés. — Griger Miklós: A MÁK-nál egy milliárdot kap egy igazgatósági tag, a munkások nedig nyomorognak!) Így van ez mindenütt, akár a széntermelést veszem, akár a nagyipart veszem. Moridiom, a mélyen t. kormány érzi ezt, mert hisz a közgazdasági miniszter úr ma mondott beszédében is igen óvatos formában apellált a nagy bankokra. Én végeredményében energikusabb hangot üthetek me 0 *. aki nem vagyok felelős helyen, mint a t. közgazdasági miniszter úr, amikor ezt mondom. Én nem bántani akarom őket, de igenis rá akarom kényszeríteni, hogy nemlzeti kötelezettségüknek az egész vonalon megfeleljenek. (Ügy van! Ügy van!) Mi értékeljük az Ő szolgálataikat, hisz mi a magántulajdon elvi alapján állunk, de nem fogadhatjuk el a helyzettel való visszaélést és hogyha közgazdasági bajban vagyunk, tanuljanak meg ők is lemondani, aminthogy mindenkitől kívánom a lemondást. (Ügy van! Ügy van!) A közgazdasági helyzetben sem tartom lehetségesnek azt a pazarlást, amelyet a társadalom is kifejt. Folyton panaszkodunk, de a nizzai expresszek húsvét és pünkösd táján mindig televannak úgyannyira, hogy nem lehet a hálókocsiban helyet kapni. Ugyanezt tartom az autóőrületről is és vonatkoztatom ezt az egész adminisztrációra is. Azelőtt nem volt szokásban ez. KéteésMvül az állami adminisztrációban is restringálni kell az autó használatát. Reá fogok még térni beszédem végén ezekre, de most bizonyos konkrétumokkal akarok szolgálni. 21*
