Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-285

6 Az országgyűlés képviselőházának nem osztozom t. képviselőtársamnak abban az álláspontjában, mint hogyha ez volna a leghalaszthatatlanabb teendője a törvényhozásnak s leszek is bátor ezt később bővebben indokolni, mindazonáltal a házszabályok iránti tiszteletből hangsúlyozom, hogy az ügy érdemleges tárgyalásába ebben a pillanatban nem bocsátkozom bele, mert ma csak a felett kell a t. Háznak határoznia, vájjon ezt a törvényjavaslatot egyáltalában érdemleges tárgyalás alá kívánja-e venni, tehát egy praejudiciális kérdésben kell döntenie. Mindenekelőtt tisztáznom kell bizonyos fogalmakat a büntető ítélettel kapcsolatban. A büntető ítéletnek van bizonyos materiális tartalma, amely büntetésből és mellékbüntetésekből áll. A mellékbüntetés az a keret, amelyek az elszenvedett büntetéseknek — fogház, fegyház, börtön, vagy pénzbüntetésen — kívül jelentkezik, például a politikai jogok felfüggesztésében, avagy a hivatalvesztésben és ehhez hasonló mellékbüntetésekben. Ezeken kívül azonban az ítélettel jár még valami, amit nem törvény, nem ítélet mond ki, hanem velük jár egy olyan becsületvesztés, amely a társadalom értékelésében jelentkezik. Ha nézem ezt a három fázist, azt látom, hogyha az ítélet egy bizonyos idő multán teljesíttetik, s lejár annak hatálya, s jogilag az illető eleget tett a büntetésnek; jogilag, magasabb filozófiai értelemben az az egyéniség visszatér a társadalomba azzal, hogy eleget tett a bűneiért.. A legmagasabb krisztusi felfogás szerint kétségtelen ez, és ha valamennyien a krisztusi magaslatra tudnánk emelkedni, megkövetelhetnők a társadalomtól azt, hogy a maga teljes egészében jóvátételnek minősítse a kiállott büntetést, tehát azt, amit a társadalommal szemben a bűnös elkövetett, ezen alapon soha senki szemére ne vethesse neki; semmi hátrány ne érhesse az illetőt, ha egyszer megtévedt; megtévedt, de eleget tett és a megtért bűnösnek örvendezni kell. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Nyilvántartják! Mozgás bálfelöl) Méltóztassék megengedni t. képviselőtársam, én elméletileg beszélek, és egyes esetetek taglalásába, — t. képviselőtársam egyes esetet hozott fel a közelmúltból — nem kívánok belebocsátkozni. Nézzük, t. Képviselőház, hogy milyen a társadalom? Gondolja igen t. képviselőtársam, hogy törvényes intézkedésekkel lehessen kényszeríteni a társadalmat arra, hogy véleményt és az ön által kívánt törvényes intézkedések szerint alkosson az egyes esetekben? Lehet valaki, aki sohasem vétkezett, de a társadalomnak lesújtó ítélete van róla, viszont lehetséges, hogy az olyan embernek, aki számtalanszor vétkezett, a társadalomnak legalább is bizonyos osztályai részéről elismerés, hála és dicséret jut A társadalom tehát nem mérhet tömegítéletével az erkölcsi magas filozófia szempontjából, de nem mérhet büntetőjogi elméleti szempontból sem, mert a rehabilitációval elérhetjük azt, hogy kötelezük az embereket arra, hogy ne mondják ki véleményüket az illető^ egyénről, ha az lesújtó, de nem kötelezhetjük arra, hogy meg legyen ugyanaz a bizalom és elismerés az illetővel szemben, ha ennek nincsenek meg a különös erkölcsi okai. En csak arra kívánok rámutatni, hogy a,z ítéletben kirótt jogi kötelezettségek teljesítése elenyésztethet az ítéletben meghatározott következményeket, azonban a mi törvényeink ismernek még olyan járulékos következményeket is, — most nem a társadalmiakra gondolok, hanem egy harmadik kategóriára — melyekre nézve külön törvények intézkednek. Es itt van különös ereje és jelentősége a reha185. ülése 1929 április 30-án, kedden. bilitációs törvénynek. Megnéztem: az 1869. évi IV. tc.-től kezdve egészen a most letárgyalt közigazgatási törvényjavaslatig, — mert ez még csak törvényjavaslat — ötvenegy törvényünk van, amely az elítéltek bizonyos kategóriáira különböző következményeket hárít és ez az, ami miatt én nem vagyok abban a helyzetben, hogy igen t. képviselőtársam törvénytervezetét tárgyalási alapul elfogadhassam, mert hiszen az ő javaslata mindezt az ötven meglévő törvényt érinti, mégsem provideál egyetlenegy vonatkozásban sem, hogy mi történjék ebben az ötven vagy ötvenegy törvényben lévő rendelkezésekkel. Itt van például, — nem sorolom mind fel — az első, a bíróról, a bírói függetlenségről szóló 1869 : IV. te, amely feddhetetlen életet kíván a bírótól. Vagy nézzük magát a rehabilitációt, hogyan képzeli ezt t. képviselőtársam, aki nem disztingvál e törvények szerint, amelyekre én utalni voltam bátor. Például az állami számvevőszék elnökévé kinevezhető, megválasztható az a személy, aki, mondjuk, bármilyen bűncselekményt elkövetett, de a rehabilitációs törvény értelmében egy bizonyos idő multán rehabilitálhatott. Kérem, méltóztassék gondolni arra, hogy mégis csak disztingválnunk kell, lehetetlen generaliter azt mondani, hogy, mert egy bizonyos idő eltelt és mondjuk: sokszor szerencsésen telt el, bűnözési alkalom nélkül telt el egy ember életében az első büntetés kiállása után, pusztán ezen az alapon az illető rehabilitációt követelhet. Nem, kérem! A társadalom többet követel az egyéntől; kíván bizonyos érdemeket. Hiszen, ha arra gondolunk, amit az előbb mondottam, a magas krisztusi felfogásra, akkor is méltóztassék arra gondolni, hogy ott az atya örvendezett a tékozló fiúnak, de nem akkor, amikor az még nyomorgott, hanem akkor, amikor azt mondotta: «Felkelek és atyámhoz megyek», tehát megindult— nem a megtérés útján, hanem a jóvátétel útján. (Ügy van! jobb felől.) Tehát disztingválnunk keïl tisztelt Ház, s abban a pillanatban mindezt azt ötven törvényt meg kell hánytorgatnunk, mindezt az ötven törvényt revízió céljából meg kell bolygatnunk. Mindazonáltal én a magam részéről behatóan foglalkozni kívánok e kérdéssel ilyen vonatkozásban, mert szemébe merek nézni annak, hogy esetleg itt törvényeket kell megbolygatni és meg kell nézni, vájjon helyesek-e azok. Hiszem, hogy az ötven törvény között, amelyet a revizió kérdése érint, fogok találni húsz-huszonöt olyant, amelynek intézkedését mai szempontból nem tartom helyesnek, amellyel szemben a reviziónak érvényesülnie kell. Hiszen 1914-ben, 15 évvel ezelőtt, Balogh Jenő akkori igazságügyminiszter úr a rehabilitációról egy igen terjedelmes törvényjavaslatot terjesztett a t. Ház elé, amely ezt az egész kérdést az indokolás során igen behatóan tárgyalja. Ott voltak provideálások bizonyos törvényekkel szemben, bizonyos külön törvényekben hozott intézkedésekkel szemben, t. képviselőtársam javaslatában egy sincs, amit sajnálattal nélkülözök, mert ha ebben a tekintetben bizonvos mértékig történt volna provideálás. akkor alkalmas lett volna ez a törvényi avaslat kiegészítések reményében tárgyalási alánul. (Gál Jenő: Nincs válogatás!) Méltóztassanak megengedni, azóta, 1914. óta igen számos törvény tartalmaz olyan rendelkezéseket, amelyekre ismét ki kell terjeszkednünk, úgyhogy ma már a Balogh Jenő-féle törvényjavaslat sem alkalmas tárgyalási alánul. (Gál Jenő: De az olasz igen!) T. képviselőtársam azt méltóztatott mon-