Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-289

Az országgyűlés képviselőházának hogy milyen gyakorlati okok akadályozzák a magyar ellenziélket a politikai szereplhez való jutásban, én csak azzal foglalkozom, valóban az-e a helyzet, amit a miniszterelnök úr állít, hogy a magyar polgári ellenzéknek nincs közgazdasági Programm ja. Már csak azért is foglalkozom ezzel a kérdéssel, mert lehetetlen elmulasztanom azt a csábító alkalmat, amelyet a közgazdasági miniszter úr programmja és azt megelőzőleg már a pénzügyminiszter iír kifejtett programmja is nyújt nekem akkor, amikor egyidejűleg az állami költségvetés is az asztalon fekszik. Mi évek óta támadjuk a kormányt, hogy a kormánynak nincs közgazdasági programmja. Nos, jelenleg az a helyzet, hogy végzetünk egyszerre két közgazdasági programmot is adott nekünk. Az egyik a pénzügyminiszter úr programmja, a másik a közgazdasági miniszter úré, amelyekre nézve teljes készséggel megállapítom, hogy abszolút harmóniában állanak egymással. Két hónappal ezelőtt a pénzügyminiszter úr, amikor a költségvetést benyújtotta, kifejezetten közgazdasági programmot is adott. Azt mondotta a miniszter úr beszédében, hogy «tájékoztatni kívánja a t. Házat hazánk jelenlegi közgazdasági állapotáról és arról a gazdasági programmról, amelyet a kormány a közeljövőben megvalósítani akar.» Ma a közgazdasági miniszter úr ezt a közgazdasági programmot kimélyítette és részleteiben is megmagyarázta. En tehát, azt hiszem, nem vagyok illojális, ha az ellenzék és a kormány közgazdasági programmja tekintetében, azokkal a követelésekkel szemben, amelyeket mi az ellenzék padjairól hangoztattunk, a két miniszter úr közgazdasági programmját fogom az összehasonlítás alapjául venni. Mik hát ezek a közgazdasági programmpontok? Méltóztassanak megengedni, hogy a fontosabbakat kiemeljem és sorra menjek rajtuk, e pillanatban csak azért, hogy felvessem azt a kérdést, vájjon jelentenek-e olyan nóvumot, hogy azokat szembeállítva az ellenzék közgazdasági követeléseivel, feljogosították volna a miniszterelnök urat arra, hogy az ellenzéknek azt vesse szemére, hogy nincs közgazdasági programmja. Az igen t. pénzügyminiszter úr, azt hiszem, múltkori beszédének gerincéül szánta az adómérséklési javaslatokat. Öt javaslatot nyújtott be az igen t. pénzügyminiszter úr, azt hiszem azonban, hogy komoly adómérséklési javaslatnak az öt közül csak kettőt tekintett: az egyik a földadó leszállítása, a másik az állatforgalmiadó eltörlése. Nem akarok most arról vitatkozni, hogy mit jelentenek ezek az adómérséklési javaslatod, amelyeket a Ház már letárgyalt, de hogy sokat nem jelentenek, amint hogy nem jelentettek sokat a múltban a volt pénzügyminiszter úr által a választások előtti hangulatban megígért és a választások után letárgyalt adócsökkentési javaslat intézkedései sem, azt bizonyítja az a körülmény, hogy a mi adóbevételeink állandó emelkedést mutatnak, leromlott közgazdasági helyzetben, s ezen van a hangsúly. Mert ha itt nem ülnénk, amint a miniszter úr mondotta, sirató asszonyok módjára, í

— s nem is tudta a pénzügyminiszter úr, amikor ezeket a szavakat mondotta, hogy milyen hamar alkalmazhatja azokat saját pártjára — akkor talán az a puszta tény, hogy az adóbevételek emelkedtek, még nem jelentené azt, hogy az adómérséklő javaslatoknak eredeti tendenciája nem érvényesül. Mert természetes, hogy egy adócsökkentés mellett is, ha emelke289. ülése 1929 május 7-én, kedden. H 129 dik a gazdasági élet, az adóbevételek emelkedése érthető és magyarázható. De amikor valamenynyien megegyezünk abban, hogy a magyar közgazdasági helyzet leromlott, akkor az adóbevételek egyidejű emelkedése egyáltalában nem fedheti azt a tendenciát, amelynek alapján mi adócsökkentést és adómérséklést követelünk. (Ügy van! a baloldalon.) En t. barátaimmal együtt évről-évre^ követeljük a t. kormánytól az adók csökkentését és mérséklését. Ha méltóztatnak visszaemlékezni, ez a követelés 1924-től datálódik. Amikor a szanálás törvényjavaslatot elfogadtuk, az volt az első étappe, amikor az ellenzaék felvonult és rámutatott arra, hogy veszedelmet lát abban a körülményben, hogy csak 250 millió a szanálási kölcsön, és hogy a szanálás időszaka két és félévre kontempláltatik, szemben a kormány eredeti követelésével, amikor 500 milliót igényelt, mint kölcsönt és ötéves szanálási időszakot akart az országnak biztosítani. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ettől az időtől kezdve az ellenzék állandóan rámutatott arra, hogy adómérséklés és adócsökkentés nélkül a magyar közgazdasági életre feltétlenül az elsorvadás fog bekövetkezni. Nagyon jól emlékszem, hogy az 1927/28. évi költségvetés tárgyalásánál elmondott beszédemben konkrét példákat hoztam fel — Németországot, Ausztriát és az Amerikai EgyesültÁllamokat — és az ottani adóleszállításokkal igyekeztem argumentálni abban a tekintetben, hogy még az állami bevételeknek időleges csökkentése is némi eredményt fog^ jelenteni a magyar állam gazdasági helyzetére és ezen keresztül az államháztartásra nézve is. Ne méltóztassék a uénzügyminiszter úrnak rossz néven yenni, ha azt mondom, hogy az adócsökkentés, és az adómérséklés gondolata nem új gazdasági Programm, hanem igenis az ellenzéknek egy régóta hangoztatott követelése. (Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) A pénzügyminiszter úrnak tehát, amikor azt mondja, hogy az ellenzéknek nincsenek praktikus ideái, követelései és gazdasági programmja, nem volna szabad úgy feltűntetni azokat az időközi kis jelentőségű adócsökkentéseket, mintha ezek valami külön, a kormányzat részére fenntartott megváltó praktikus ideák volnának. Az igen t. pénzügyminiszter úr ugyancsak az adók kérdésével kapcsolatban bejelentette az adóvexatúrák megszűntetése tekintetében tett intézkedéseit. En ebben a kérdésben nem egészen értek egyet, nem abban a tekintetben, hogy az adóvexatúrákat nem kell megszűntetni és az igazságtalanságokat kiküszöbölni, — mert az képtelenség volna, hogy ebben egyet ne értsünk — de nem engedem elvonni figyelmemet a kér. dés döntő részétől, nem engedem elvonni figyelmemet attól a kérdéstől, hogy az adóvexatúra csak egy másodlagos baj, az alapbaj azonban az, hogy az adókivetés olyan mértékben történik, amelyet a magyar adózó polgárság nem tud elviselni. (Ügy van! Ügy van! a bal- és szélsőbaloldalon.) De az az egy bizonyos, hogy, az adóvexatúrák tekintetében erről az oldalról számtalanszor hangzott el panasz és kívánság a t. pénzügyminiszter úr felé. Már most, ami a másik kérdést illeti, hogy ugyanakkor az igen t. miniszter úr a maga részéről az adóhátralékok kamatelengedését is beállította, ezzel szemben is legyen szabad rámutatnom arra, hogy ez sem új keletű pénzügyi idea. Méltóztassanak visszaemlékezni, amikor az adócsökkentési javaslatot tárgyaltuk, akkor én voltam az, aki az akkori t. pénzügyminiszter úrral szemben ezt a kívánságot felállítottam és