Képviselőházi napló, 1927. XX. kötet • 1929. április 30. - 1929. május 17.

Ülésnapok - 1927-289

118 Az országgyűlés képviselőházának gondolatot, mert igenis, ha mi reorganizálni akarjuk egész termelésünket, akkor kell, hogy pszichológiai momentumokat is figyelembe vegyünk, mert ha a világgazdaság alakulását látja az ember, akkor azt tapasztalja, hogy legtöbb eredmény igen sokszor ezekből a pszichológiai megfontolásokból származik, amelyek helyes irányban érvényesülnek. , Nincs társadalmi osztály, amelynek ne volna ez érdeke. Termelő, fogyasztó és kereskedő itt Összetalálkozik, és kell is, hogy összetalálkozzék. így állván a kérdés, foglalkozni kell a kivitel problémáival is. Ami a kivitelünket illeti, objektíve tényleg el kell ismerni, hogy ebben a tekintetben az utolsó években fejlődés nem mutatkozik. Nem jelentkezik különösen azért, mert á mezőgazdaság majdnem leküzdhetetlen nehézségekkel találkozik terményei elhelyezésénél. Ezen csak kétségbeesni a legnagyobb hiba volna. Meg kell találni az eszközöket a kivitel fejlesztésére a mezőgazdaságnál és meg kell találni iparunk fejlesztésénél. Ezekre a kérdésekre később is rá fogok térni. Afekor, amikor a külkereskedelmi mérleg ilyen kedvezőtlen szimptómákat mutat, ezek mellett a legnagyobb hiba volna közömbösen elmenni, ellenkezőleg, ebből kell a következtetést levonni a további teendők megtételére. Nem mellőzhetjük azonban azokat az egyéb ténykörülményeket sem, amelyek rámutatnak arra, hogy itt a gazdasági életben mégis haladás és fejlődés van. Nem fogok azokkal az »diátokkal foglalkozni, amelyeket a pénzügyminiszter úr nagy beszédében már ismertetett. Bármennyire is le szokták becsülni ezeket az adatokat, ezek tények, amelyeket megcáfolni nem lehet. Serikisem vonhatja kétségbe, hogy a vasúti forgalom jelentékeny mértékben megnövekedlett. Pedig ha nincs termelés, nincs áruforgalom. Káimutatok az emelkedésre a postai forgalomnál a különböző fogyasztási cikkek alakulásánál. Végül meg csak egy adatot említek, amely igazolja, hogy itt volt és van haladás, amelyet 'kétségbevonni mégsem lehet. Az ipari termelés fejlődése szempontjából idézem ezt az adatot. 1924-ben a foglalkoztatott munkások száma a nagy- és középiparban 193.000 volt 189 millió pengő keresettel, 1927-ben pedig f 225.000 320 millió pengő keresettel. A munkáslétszám tehát töblb, mint 30.000 fővel növekedett. De még érdekesebb a jövedelmi alakulás, amely fejenként 1000 pengőt sem tett ki öt évvel ezelőtt, most pedig az 1500 pengőt eléri. Ez is olyan adat, amely azt bizonyítja, hogy nem helyes a kérdéseknek mindig csak a rossz oldalát keresni. Igenis, az esetleges hibákat fel kell ismerni, meg kell a javítás mó'diját kersni, de a másik oldalon viszont el kell ismerni azokat a tényeket is, amelyek a fejlődés mellett szólnak. Most áttérek azokra a konkrét gazdaságpolitikai kérdésekre és azok megoldására, amelyek a kormány megítélése szerint alkalmasak arra, hogy a nehéz gazdasági helyzetből az országot kedvezőbb gazdasági helyzetbe vezessék át. (Halljuk! Halljuk!) Az első probléma kétségtelenül a közterhek megfelelő aránybahozatala a magángazdasági élettel, és a kiadások megfelelő lecsökkentése. Ebben a kérdésben a pénzügyminiszter úr nemcsak széleskörű programmot adott, de most már tényleg be is bizonyította egyes törvényjavaslataival, hogy ezen az úton akar hala du i. Ezért én ezekkel a kérdésekkel tovább nem kívánok foglalkozni. Áttérek tisztán arra a körre, amely engem, mint közgazdasági minisztert elsősorban kell 289. ülése 1929 május 7-én, kedden. hogy érdekeljen. Ez a gazdasági életünk megszervezése és átszervezése. Ez a két probléma nem ugyanaz. Mást jelent az egyik és mást jelent a másik. A megszervezés az adott helyzetnek legjobb és legmegfelelőbb kihasználása, az átszervezés pedig természetszerűbb egy további folyamat, mely^ azt jelenti, hogy a viszonyokhoz a gazdasági élet jobban alkalmazkodjék. Ezt a kormány egyedül nem tudja megoldani. Ha azonban gazdasági életünket fejleszteni akarjuk, ha az állam és a társadalom kész meghozni a maga áldozatát, akkor lehetetlenség, hogy az egész vonalon egy racionális termelésre ne térjünk át. Áll ez az iparra és a mezőgazdaságra is. Az ipart illetőleg nem találom a racionális termelést kimerítve azzal, hogy koncentrálok. A koncentráció mindenesetre a racionalizálásnak egy folyamata, ezt azonban meggondoltan és megfontoltan kell csinálni. Lehetetlenség azonban úgy az iparban, mint a mezőgazdaságban, hogy szervezetlenség maradjon meg a termelésben, amely ma meg van. Nem akarok hosszú példákat felsorakoztatni, csak veszem a textilipart, amelyre nagy súlyt helyezünk a jövő szempontjából. Ez egészen irracionálisán termel, mert pl. vannak gyárak, amelyek 200^ mintával dolgoznak. Ebben a tekintetben talán az állam is hibás, amely a megrendeléseknél, a közszállításoknál a minták hosszú sorozatát kéri. A racionális termelés hozzátartozik a gazdasági élet egészséges kifejlődéséhez. Hogy ez nem olyan közömbös kérdés, mutatja, hogy ezzel az egész világ intenzíven foglalkozik és most már nemzetközi alapon is kezdenek foglalkozni ezzel a kérdéssel. Ide tartozik a kvantitás és a kvalitás kérdése, a termelési költségek megfelelő csökkentése. Ez a kérdés az egész gazdasági életre kihatással van és erre nemcsak kormányzati programmal kell törekedni, hanem magának a társadalom nak kell elsősorban felismernie a kérdés fontosságát. Hogy a racionalizálásra a mezőgazdaságban is milyen tér nyílik, erre nem térek rá, mert ott a talaj megvizsgálástól a vetőmagi

r s az állattenyésztésig mindenféle kérdés felmerül. (Gr. Hunyady Ferenc: Nincs keresztülviverendesen! Még csak gyermekcipőkben járunk!) Nagyon Örülök, hogy a képviselő úr ezt a közbeszólási tette, mert a világgazdasági versenyben helytállani és gyermekcinőben járni, nem lehet. (Fábián Béla közbeszól. ~ Zaj.) Itt az a fontos, hogy a gyermekcipőből nőijünk ki és a társadalomnak ebben segítségünkre kell jönni. (Zaj.) A másik kérdés, amelv közelről érinti a gazdasági életet (Fábián Béla: Az a baj, hogy elvették a gyermektől az eleséget!) az energiakérdésnek helyes megoldása. A gazdasági életnek megfelelő fejlődése tulajdonképpen ennek a kérdésnek helyes és célszerű előbbrevitelétől függ. Sajnos nem tartozunk azok közé az államok közé, amelyek nagyon bőven volnának ellátva energia-forrásokkal; hiszen hiányzik az a yízierő, amely ma a legnagyobb gazdasági erőt jelenti. Energiaforrásokként azonban ott van a szén és az elektromos erő, amely nekünk is rendelkezésünkre áll. Ha azonban azt látom, hogy például szenet is evról-évre mind többet hozunk be külföldről es mellőzzük a mi energiaforrásainkat, akkor ezt helyes gazdasági megfontolásnak nem tartom. A mi szénvállalataink támogatást kívánnak, amelyet az állam és a társadalom hajlandó is megadni, de akkor reájuk az a kötelesség hárul, hogy ezt az energiaforrást megfelelő áron