Képviselőházi napló, 1927. XIX. kötet • 1929. április 09. - 1929. április 26.

Ülésnapok - 1927-282

382 Az országgyűlés képviselőházának 282. ülése 1929 április 24-én, szerdán. vezették. (Zajos ellentmondások a jobboldalon.) Csak tessék várni. Ezt azért jó megjegyeznünk, államtitkár ur, — most tegyük félre a párt­szempontokat —, mert ha azok alsórendű ható­ságok, amelyeknek gondozására önök ott fontos érdekeket bíznak, a miniszterükkel szemben sem őszinték, akkor ebből nagyon súlyos követ-: kezmények lehetnek más, fontosabb tekintetek­ben is. Nem kifogásolom én a gazdasági ismétlő; iskolai tanárok előadását, hiszen, amire én azj államtitkár urat figyelmeztettem, az más, éní ezeket kikapcsoltam, ezeket nem kifogásolom. Nem arról van szó, hogy a kukoricamolyról; előadást tartanak, én a pártgyűlések tartását kifogásolom. Abban a tekintetben, hogy párt­r gyűléseket tartanak, az államtitkár úrnak a közigazgatási hatóság már őszintébb volt, mint a tanfelügyelő, az, megmondotta, hogy egyszer hóvihar esetén be kellett menekülni. Hát én nem folytatom tovább a vitát, le­teszem a Ház asztalára és átadom az állam­titkár úrnak az egységespárt részéről kibocsá­tott meghívót. Ebből kiviláglik, hogy nem a hóvihar miatt vonultak be. A meghívót előze­tesen bocsátották ki, akkor még nem tudták, hogy hóvihar lesz. Leteszem a Ház asztalára a meghívót, amely a következőképpen szól (Szó­nok kimegy a Ház asztalához és olvassa): »A debreceni Egységes Párt...« j Elnök: Kérem a képviselő urat. méltóz­tassék helyét elfoglalni. A házszabályok sze­rint a helyéről kell a képviselő úrnak beszélnie.' (Zaj.) Hegymegi Kiss Pál: Akkor méltóztassék több világításról gondoskodni, mert sajnos, így nem látok. (Zaj. — Olvassa): »A debreceni Egységes Párt 13. számú körzeti bizottsága — most figyeljen államtitkár úr — körzeti helyi­ségében, a Kádár-dülői állami elemi iskolában — tehát nemcsak gyűlést tart, hanem ez neki a helyisége is — 1929 április hó 14-én délután,, 4 órakor igen fontos értekezletet tart, amelyre, tisztelettel meghívjuk és az ön megjelenését» kérjük. Hazafias tisztelettel az Egységes Párt ; körzeti elnöksége.« (Egy hang jobbfelől: Nagy szamár az a körzeti bizottság! — Derültség.) ; Államtitkár úr, átadom önnek a meghívót,; csak a címzett, nevét húzom le, amely a hát-i lapra van félírva; átadom önnek és állítsa ezt szembe tanfelügyelője jelentésével, állítsa szembe azzal, aki az államtitkár úrnak azt a ferde felvilágosítást adta — mert én az állam­titkár úr válaszát tudomásul veszem, hiszen az államtitkár úr elvi kijelentése helyes — t. i. azzal, hogy miniszterüket ne tévesszék meg. (Jánossy Gábor: Ügy van! Ügy van!) Az egységespárt hivatalos helyisége, kör­zeti helyiség az állami elemi iskolai épület nem lehet. Az a tanító, akinek neve Várady József, bűnös volt, amikor ezt megcselekedte. Ez a gyűlés különben, államtitkár úr, le is folyt, el­mondom azt is, kik szónokoltak ott azon a gyűlésen. (Petri Pál államtitkár: Mikor volt a gyűlés?) Április 14-én, vasárnap, az én tudtom­mal és megfigyelésem mellett folyt le. A szó­nokok Balogh István földbirtokos és dr. Hódy Béla nevű debreceni ügyvéd voltak«. Az utóbbi ezelőtt három esztendővel az én pártom elnöke volt, most egységespárti. (Derültség.) Nem ez a baj, államtitkár úr. Kérem tehát az államtitkár urat, hogy első­sorban azokat vonja felelősségre, akik meg­tévesztették. Azt hiszem, abban mindnyájan egyetértünk, hogy állami elemi iskola mégsem lehet az egységespárt hivatalos helyisége. (Barabás Samu: De Hódy jobb útra tért azóta! — Derültség.) Elnök: Az államtitkár úr óhajt ismét vála­szolni! Petri Pál államtitkár: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Ezt a kérdést, amelyet Hegymegi Kiss Pál t. képviselőtársam szóvátett, szintén megvizsgáltam volna előre, ha szíves lett volna interpellációja előtt erről a részletről tájékoztatni^ engem, így csak általános jelen­téstételre kérhettem fel közegeinket. Ez álta­lános jelentés volt. Hogy a meghívó ilyen volt-e, vagy nem, ez más kérdés, hogy tényleg itt tartották-e a gyűlést, vagy nem. ez is má­sodrendű, fontos ebben az elvi kérdés, hogy-én nem tartom helyesnek, hogy iskolai helyiség­ben pártagitáció folyjék. Intézkedni fogok, hogy ez ne történhessék meg a jövőben. Kérem válaszom tudomásulvételét. (Helyes­lés.) Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a politikai államtitkár úrnak a miniszter úr meg­bízásából adott válaszát tudomásul venni, igen, vagy nem. (Igen!) A Ház a választ tudomásul veszi. Hátra van még a mai ülés jegyzőkönyvé­nek felolvasása és hitelesítése. Kérem a jegyző urat, hogy az ülés jegyzőkönyvét felolvasni szíveskedjék. Héjj Imre jegyző: (olvassa az ülés jegyző­könyvét.) Elnök: Van-e valakinek észrevétele a most felolvasott jegyzőkönyv ellen? (Nincs.) Ha nincs, azt hitelesítettnek jelentem ki és az ülést bezárom. (Az ülés végződik d. u. 6 óra 30 perckor.) Hitelesítették Barabás Samu s. I. Gulácsg Dezső s. h. naplóMráló-bizottsáyi tagok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom