Képviselőházi napló, 1927. XIX. kötet • 1929. április 09. - 1929. április 26.

Ülésnapok - 1927-281

Az országgyűlés képviselőházának 2 laki teljesen aláírja nevét, lakcímét, hanem még hitelesíttetni is kell aláírását, mennyivel in­kább kifogásolni lehet azt, hogy a bizottsági tagoknak is, akiket megválasztottak, aláírásu­kat hitelesíttetniük kell, ha szükségesnek látják egy rendkívüli közgyűlés összehívását. A 23. § 3. bekezdésében arról van szó, hogy a törvény­hatóság első tisztviselője köteles a közgyűlés idejét és tárgysorozatát a vármegyében leg­alább nyolc nappal, törvényhatósági jogú vá­rosban legalább 24 órával a közgyűlés megkez­dése előtt szabályszerűen közhírré tenni. E he­lyett javasoljuk, hogy a 24 óra 48 órára emeltes­sék fel. Ez a 24 óra az adott esetben sokkal ke­vesebb idő, semhogy elegendő lehetne arra, hogy mindazok, akiket ez a kérdés érint és ér­dekel, ennek a meghívásnak eleget tudjanak tenni. Én tehát ismételten ajánlom Farkas Ist­ván és társai indítványát elfogadásra. Elnök: Szólásra következik? Urbanics Kálmán jegyző: Buday Dezső! Buday Dezső: T. Képviselőház! Helyeslem a 23. §-nak azt az intézkedését, amely módot nyújt rendkívüli közgyűlés összehívására s megállapítja, 'hogy ki jogosult rendkívüli köz­gyűlést összehívni, a főispán, illetve annak törvényes helyettese, megállapítja az össze­hívás módját is, azonban a szövegben olyan ki­tételt használnak, amely szerintem könnyen félreértésre adhat alkalmat. A szöveg ugyanis azt mondja: «A főispán, illetőleg a törvény­hatóság első tisztviselője köteles a rendkívüli közgyűlést haladéktalanul összehívni...» Ez a «haladéktalanul» szó körülírásra szorul, mert az a körülmény, amely az, utolsó passzusban foglaltatik, hogy a tárgysorozatot tartoznak a megyénél 8 nappal előbb, a városoknál 24 órá­val előbb kihirdetni, nem foglalja magában azt a terminust, amelyen belül a közgyűlést össze kell hívni. Nagyon örülök annak, hogy az előadó úr módiosítványt adott be és ezzel a kérdés tisz­tázva van, minthogy a módosítás szerint vár­megyéknél 15, a városoknál 8 napon belül tar­toznak összehívni a rendkívüli közgyűlést. Ez­zel ez a kérdés el volna intézve. A tárgysorozat tekintetében szintén helyes­lem, hogy ne annyira rövid terminushoz kös­sük a tárgysorozat publikálását. Még a váro­sokban is szükséges legalább is 48 óra. Azon a napon, amelyen kifüggesztik, alig veszi valaki tudomásul. Nagyon kérem az előadó urat, hogy méltóztassék a tárgysorozat publikálása tekin­tetében is javaslatát kibővíteni. Nekünk, tör­vényhozóknak nincs jogunk most már indít­ványt tenni ebben a kérdésben, de kétségtele­nül szükséges reparálni a dolgot. Bátor vagyok még egy észrevételt tenni az aláírások hitelesítése tekintetében. Helyeslem, hogy bizonyos megkötött számhoz legyen kötve, hogy kik hivathatnak össze rendkívüli közgyűlést. Lehetetlenség, hogy 10—15 bizott­sági tag a törvényhatósági bizottságnak ilyen rendkívüli közgyűlését összehivathassa. Vá­rosokban ugyan ez az összehívás nem okoz na­gyobb nehézséget, de már megyei vonatkozás­ban tényleg komoly nehézségeket okozhat. Az ilyen rendkívüli közgyűlések néptelensége biz­tosítva van azzal, hogy a javaslat könnyelműen történhetik meg annak összehívása. Helyeslem, hogy a javaslat 50 tagban állapította meg azok számát, akik rendkívüli közgyűlést hivathat­nak össze. Helyeslem aztis, hogy sajátkezű alá­írással történjék az összehívó-ív aláírása. Na­gyon szomorú tapasztalataim vannak azon a téren, ahol a törvény értelmében sajátkezű aláírásokat kell megkövetelni. Gondolok az 1. ülése 1929 április 23-án, kedden. 285 ajánlásokra, ahol kitűnt, hogy az ajánló alá­írások százai nem valódiak. Egyébként is igen labilis dolog megbízások alapján aláírni az ilyen ívet, telefonon vagy egyébként összegyűj­teni az aláírásokat. Megítélésem szerint a tör­vényjavaslatnak ez a része egészen helyesen intézkedik, amikor hitelesített aláírásokat kí­ván meg. A hitelesítés módja a lehető legjob­ban le van egyszerűsítve, mert ha az elöljáró­ság előtt is megtörténhetik az aláírás, igazán nem lehet azt mondani, hogy az komplikált és meg van nehezítve, mert nem kell a közjegyző­höz menni, nem kell a járási székhelyre menni, hanem maga a községi elöljáróság is elintéz­heti, amivel elejét vehetjük annak, hogy misz­tifikált aláírásokkal lehessen rendezni egy ilyen közgyűlést. Kérem a miniszter urat, legyen szíves a ja­vaslatot még a tárgysorozat közzétételének a ter­minusára nézve módosítani az imént előadott értelemben. Elnök: Gróf Szapáry Lajos képviselő úr in­dítványát kívánja visszavonni. Gr. Szanáry Lajos: T. Képviselőház! Tekin­tettel arra, hogy az előadó úr indítványomat cse­kély módosítással a magáévá tette, azt vissza­vonom. Elnök: Kíván-e még valaki szólni? Minthogy szólni senki nem kíván, a vitát bezárom. A belügyminiszter úr óhajt nyilatkozni. Scitovszky Béla belügyminiszter: T. Ház! Csak röviden teszem meg az elhangzott fel­szólalásokra észrevételeimet. Gr. Szapáry Lajos képviselőtársam indítványához, amelyet az elő­adó úr magáévá tett és benyújtott, a magam részéről hozzájárulok. Ami már most a kifogásokat illeti, első­sorban kifogásoltatott az, hogy túlmagas azok­nak a megyei bizottsági tagoknak a száma, akik jogosultak rendkívüli közgyűlést összehívni. Az eddigi rendelkezésekkel szemben, amikor is a vármegyei bizottsági tagoknak nem volt mód­juk és joguk rendkívüli közgyűlést összehívni, a magam részéről ezt a rég óhajtott kívánságot jogosnak és méltányosnak ítélvén, jelen tör­vényjavaslatomba belefoglaltam, hogy a vár­megyei bizottsági tagoknak módjukban legyen rendkívüli közgyűlést összehívni. De az össze­írás komolvságát meg kellett őrizni, éppen azért bizonyos százalékokhoz, illetőleg bizonyos szám­hoz kellett az összehívás törvényes lehetőségét kötni. Hogy ez a szám túlmagas ne legyen, 50 tagban állapítottuk meg^ az Összehívásra jogo­sultak számát, amely szám a mai körülmények­nek meg is felel. Erre a számra azért van szük­ség, hogy ebből a kérdésből játék űzhető^ ne legyen, mert egy autonóm testület összehívá­sáról van szó, amely testületről feltételezhető és fel is kell tételezni, hogy csak komoly ügyben kívánja az összehívást és csak komoly ügyben tudja a szükséges aláírásokat megszerezni. De ezeknek az aláírásoknak biztosaknak kell len­niök és éppen azért kellett gondoskodni arról, hogy az aláírások a lehető legegyszerűbb for­mában hitelesítessenek, úgy a vármegyéknél a községi elöljáróságoknál, — a községi elöljáró­ság mindig megtalálható — mint városoknál mindazon hivatalos tényezőknél, akik szintén minden időben rendelkezésre állnak. Ebből a szempontból tehát nem tudnám kifogásolni az itteni rendelkezéseket, sőt ép az előbb említett magasabb szempontokból nemcsak helyesnek, hanem szükségesnek is tartom azt az intéz­kedést. Ugyancsak kifogásoltatott az, hogy a rend­kívüli közgyűlés tárgysorozatának közlése t a közgyűlést megelőző mennyi idő előtt történjék. Az eddigi rendelkezések 24 órát írnak elő. 41*

Next

/
Oldalképek
Tartalom