Képviselőházi napló, 1927. XVIII. kötet • 1929. február 20. - 1929. március 22.

Ülésnapok - 1927-257

Àz országgyűlés képviselőházának 25 latba hozni a napirenden levő tárggyal, amely a szőlőgazdálkodásról szól. Kálmán István: A szőlő művelésénél és kezelésénél a hajcsövességgel kapcsolatos munkálatok célja ugyanaz, mint a földmívelésnél. En csak a könnyebb megértés kedvéért hozom fel ezt a munkát, mert nekem szőlőm nem lévén, speciálisan szőlővel nem foglalkozom, de ennek kapcsán ki tudom fejteni mindazokat a dolgokat, amelyek *a jó földmíveléssel összefüggésben vannak. Méltóztassanak talán megengedni, hogy egy kicsit kitérjek erre a dologra, én azonban iparkodni fogok a törvényjavaslat korlátai közé visszamenni. Valószínűleg olyan makacsság fog megnyilvánulni a törvényjavaslat végrehajtása során a hegyközségek megalakításánál, mint amlyent láttam az öreg földmívelőknél, akiknek az a felfogása, hogy ők 30 év óta csinálják így a dolgokat és mert véletlenül egyszer-másszor bevált, hogy a tavasszal szántott tarlón volt kukorica, mert esős volt a nyár, ebből az következtetik, hogy ez mindig sikerülni fog. Például vettem magamnak bátorságot, amelylyel humort váltottam ki községemben és a körülöttünk levő községekben. Kocsira ültem, és szétnéztem a határban, láttam a kizöldelő tarlókat és hogy 15—20 milliméteres eső után a magyarnak eszében sincs szántani. En egyszerűen hazamentem a községházára, megkértem a jegyzőt és bírót, hogy azonnal doboltassák ki, hogy aki nyolc naoon belül tarlóját fel nem szántja, az meg lesz büntetve. Erre az emberek úgy dolgoztak, mint a karikacsapás. Természetesen hozzátétettem azt, hogy ellenkező esetben a gazdasági felügyelőség által lesznek megbüntetve. Ezt azonnal bejelentettem a gazdasági felügyelőnek, aki ezen nagyon jót nevetett és természetesen örült ezen eljárásomnak. En magam még nem voltam abban a helyzetben, hogy luxusból utazhattam volna ki külföldre, a betegség miatt sem, de hála Istennek, mégis amikor szerény viszonyaim megengedték, amikor alkalom adódott, mint az interparlamentáris konferenciák alkalmával is, én ezt az időt mindig fel szoktam használni külföldön arra, hogy érdeklődjem egy- és más gazdasági dolgok után és lehetőleg hazahozzak olyan tanácsokat, amelyeknél azt láttam, hogy külföldön beváltak. Ennek a törvényjavaslatnak kapcsán történő organizációknál, mondom, nehézségek lesznek, de amikor ezek a nehézségek el lesznek majd hárítva, lassacskán nálunk is bekövetkezhetik az, ami Dániában is bekövetkezett, az a gyönyörű egybefolyó munka, ahol a takarékosság már nemcsak a tyúk és a többi állat etetésénél vagy a föld megmunkálásánál kezdődik, hanem minden néven nevezendő tevékenységben mes:nvilvánul a mezőgazdasági termeléssel kapcsolatban, és mindenütt igen szépen ki van építve az organizáció. Láttam Dániában a tojásgyűjtő telepeken valamit, ami megragadta a figyelmemet. Örömmel nézi az ember ott a tojástelepen összegyűjtött tojásokat, amelyek szortírozva vannak — ötféle tojás lévén ott — és természetesen kilószámra fizetik azokat; minél nagyobb tojást termel valaki, annál többet fizetnek neki kilónkint? Felvetettem a kérdést, mi történik, ha valaki rossz tojást küld be? Erre azt mondották, hogyha valaki rossz tojást küld be, attól nemcsak a tojást kobozzák el, hanem azonkívül még meg is büntetik és pedig azért, mert az illetőnek kötelessége otthon V ülése 1929 február 22-én, pénteícen. 67 megnézni, megvizsgálni a tojást, megállapítani, hogy rossz-e és így mindazt a munkát, amit azzal okozott, hogy a rossz tojást vitték be, azt megvizsgálták és azután ki kellett dobni, neki kell megfizetnie. Dániában látható a kiváló organizáció és a roppant egészséges szövetkezetekbe való tömörülés, nálunk ilyen esetekre azt mondanák, hogy nem hagyják magukat szekírozni, inkább nem termelnek, mégsem fogják megvizsgálni a tojást. Dániában most már mindent szövetkezeti úton csinálnak, szövetkezetbe tömörült emberek például az élő sertést a szövetkezetbe szállítják be. Dán gazda otthon a háznál disznót nem öl, hanem ha bead a szövetkezetbe például egy 150 kilós disznót, megvan neki a kikerekített táblázaton megcsinált sémája, kimutatása, hogy mi mindent kaphat abból, ha akar, például kér öt kiló hurkát, két kiló töpörtyűt, tíz kiló szalonnát s azt a szövetkezet szállítja neki a lakására. Nálunk volna csak merészsége valakinek megpróbálni azt, hogy a magyar gazdát leszoktassa arról, hogy a disznóját ne otthon ölje le és mindazon kellemességektől, amelyek pár napig járnak ezzel az otthoni disznóöléssel, megfossza, milyen elégedetlenséget váltana ki. (Mayer János földmívelésügyi miniszter: Ha vágóhidak lesznek felállítva, magától rászokik.) Ez is mutatja nálunk megszokott a szabados gazdálkodást. Igen t. Képviselőház! Még talán méltóztassék megengedni, hogy nagyon röviden megemlítsek valamit, hiszen nem térek el a tárgytól, csak hivatkozom az előzőleg felszólalt képviselőtársaim kijelentéseire, amelyek a népházakra vonatkoztak. (Felkiáltások a középen: Borházakra!) Falusi népházakra, összefüggésben van ez evvel a törvényjavaslattal azért, mert például egy olyan községben, ahol népház van, mindezek a dolgok, mindezek az organizálások, mindezek az adminisztrációk sokkal könnyebben mennek, mint ott, ahol ilyen népház nincsen. En a magam részéről a népházat nem politikai célt szolgálónak tartom. En a népházat a magyar közgazdasági élet egészséges fejlődéséhez szükséges területnek tartom, de még közegészségügyi célból is óriási fontosságot tulajdonítok neki. Mert nézzük, hogyan áll most a dolog ezekkel a népházakkal? Ha valamilyen közérdekű dolgot akar az ember falun előadni, amely nem politikai, hanem gazdasági, közgazdasági célt szolgál, ha az ember a községben ilyesmiről előadást akar tartani, azt nem tudja másképpen megcsinálni, mint a kocsmával kapcsolatos egyik olyan szobában, amely szobában mondjuk maximálisan elfér 50 ember. Az 50 ember között azután nem az a komoly elem megy oda, amelyiknek kellene, hanem azok között odajönnek még sokan tisztán azért, mert egy csoport ember van ott. Természetes azután, hogy ahová ilyen emberek mennek el, az ilyen előadás célját nem éri el, mert nincsen ott az, akinek ott kellene lennie és az előadás meghallgatása nem úgy történik, mint ahogyan történnie kellene. Későbben meg aztán az a veszély is háramlik az ottlevőkre, hogy a hallgatóság közül, a családtagok közül, akár a fiatalok, akár az öregek közül egy-kettő ottmarad és rendszerint kellemetlen emlékek fűződnek aztán az ilyen előadáshoz. Olyan községekben, ahol ilyen népház van, — hogy csak egy példát mondjak, a turai választókerület egy 8000 lakossal bíró községében is — egyetlen termünk nincs, ahová 50 embernéd többet be tudnánk vinni. Ilyen előadásokat a szabadban nyilt helyen, nyáron nem lehet előadni, mert akkor erre nincs publikum. Ezeket télen kell