Képviselőházi napló, 1927. XVIII. kötet • 1929. február 20. - 1929. március 22.

Ülésnapok - 1927-257

4-Z országgyűlés képviselőházának 25 kerített helyen csak megkötve szabad a marhát legeltetni, szintén nagyon helyes és okos dolog. Csodálkozom, hogy ezen egyesek megütköztek, annál is inkább, mert külföldön, például Dániában, ahol szőlő egyáltalában nincs, általános szokás, hogy a legelőn az állatot 5—6—8 méteres kötélre kötik, egy vasrúdhoz erősítik a kötél végét és az állat addig legel ott, amíg egy szál füvet talál, azután tovább viszik és odébb kötik az állatot. Ha nálunk ezt a törvény kimondja, nagyon helyesen teszi és ez gazdaságilag is helyeselendő. A második fejezet a hegyközségekről intézkedik. Ez megvolt eddig is, de csak fakultatíve, most pedig kötelezővé teszik. Ezt ha tovább fejlesztik, amolyan szőlészeti kamara lesz belőle, mintegy erkölcsi személy, valóságos szőlészeti közigazgatási szerv, amely lehetővé teszi azt, hogy a földmívelésügyi miniszter ezek által közvetve az egyes szőlősgazdákkal is érintkezhessek. Ennek a közigazgatási szervnek hatalom is adatik és az a büntető jog, hogy megbüntetheti azokat a tagokat, akik a szabályokat nem^ tartják be^ hiszen büntetés nélkül valami, bármilyen szép legyen is, mint a tapasztalatból nagyon jól tudjuk, nem sokat ér. Többé-kevésbbé ennek az erkölcsi személynek létesítésével könnyebbé válhatik a szőlőhitel megoldása is, mert egyes gazdáknak nem igen adnak hitelt, a kölcsönöknél a szőlő non voleur-ként szerepel, arra kölcsönt nem adnak, kivéve az Okh. által nyújtott kölcsönt, de ez kivételes acom actis volt, nem rendes hitel. Most azonban, ha lesz ilyen erkölcsi személy, amellyel az a hitelező pénzintézet tárgyalásokba bocsátkozhatik, akkor megtalálja a módját annak, hogy a szőlőterület is megfelelő módon és eszközökkel objektuma lehessen a hitelezésnek. A törvényjavaslat több helyen említi a közigazgatási bizottságot, mint fellebbezési fórumot. Figyelmeztetem a miniszter urat, hogy most folyik a közigazgatási javaslat tárgyalása. Ez a javaslat a régi közigazgatási bizottság hatáskörét módosítja az úgynevezett kisgyűlés behozatala által. Kérdés, hogy a közigazgatási bizottság hatásköre a kisgyűlés és az újonnan létesítendő közigazgatási bizottság között hogyan fog megoszlani. Nem tudom, lehetne-e esetleg a törvényjavaislat harmadik olvasásánál e tekintetben megfelelő rendelkezést felvenni. Ez csak formai dolog. Az 57. §. 2. bekezdésénél közbeszúrandó lenne, hogy «három hónaponként megismételhető a büntetés.» Tudnillik igen helyesen azt mondja az előbbi bekezdés, hogyha valaki nem teljesíti a hegyközség által reáparancsoltakat, akkor megbüntethető; a második bekezdéshez azt a közbeszúrást kellene tenni, hogy az három hónaponként megismételhető, amíg a parancsot nem teljesíti. A törvényjavaslat nem intézkedik — hiszen ez nem is idevaló — a borértékesítésről és exportról. Ma a helyzet az, hogy a miniszteri rendelet szerint a külföldre feladott borok után a fuvardíjat a határig egy pengőt az exportőr és az ezen felüli részt az állam fizeti. Ha a külföldi rendeletetési állomás a határtól 100 kilométernél kevesebb, akkor egy pengő visszatérítés jár métermázsánként. A legkisebb kedvezményes tétel egy vágón bor. Ebben a kedvezményben nem részesülnek a direkttermő amerikai szőlőborok. A bornak legalább kilenc fokosnak kell lennie. Ehhez is egy megjegyzést akarok tenni. Nem tartom egészen helyesnek azt, hogy ilyen alacsonyfokú bort fogunk ex'. ülése 1929 február 22-én

f pénteken. 59 portálni. Ezekért a borokért kevés idegen valuta jön be, így tehát ezzel nem nagyon javítjuk külkereskedelmi mérlegünket. Azonkívül az állam a prémium adásával az ilyen könnyű boroknál annyi pénzt ad ki prémium fejében, amely nem áll arányban azzal a haszonnal, amelyet ebből magkapunk. Azt tartom, hogy sokkal jobb lenne a kiviteli prémiumot csak a tízfokos boroknál kezdeni és azt a szeszfok és minőség szerint fokozatosan emelni. Ha kiviszszük ezeket a könnyű borokat^ akkor itt benn maradnak nehéz boraink. Nehéz boraink elfogyasztásához ízlésünk ugyan volna, de pénzünk nincs hozzá, mert szegények vagyunk. Pedig erősebb borainknál a prémium sokkal jobban kifizetné magát, mert több pénzt vennénk be érte. De nem használ ez az intézkedés a magyar borok jó hírnevének sem. Ezek a könnyű borok odakint valószínűleg feldolgozásra vitetnek ki, talán pezsgőgyártásra, vagy nem tudom mire. Azt fogják mondani, hogy ez a magyar bor, nem ugyanaz, mint az, amit a földmívelésügyi miniszter úr a maga kitünpen bevált magyar borházaiban árusít és hogy úgy látszik, Ihogy a földmívelésügyi minisztérium abba a borházba csak kirakatba való borokat ad satöbbi. Ami közbevetőleg a borházak ügyét illeti, arra vonatkozólag megemlítem, hogy a borháZ cl .Kel t nagy örömmel üdvözlöm. Már annak idején a referens úrnak is megköszöntem, mert ezzel az én, talán, 30 vagy hány esztendős gondolatomat látom végre megtestesítve. Annak idején kint jártam Svédoországban. Láttam, hogy ott mindenféle bort talál az ember, csak éppen magyar bort nem, pedig issza a svéd a bort, hiszen van egy német közmondás, amely azt mondja, hogy sauft wie ein alter Schwede. Issza a rajnai bort, a francia bort, de magyar bort ott nem láttam. Kivittem akkor a magam borából t júliusban és decemberben, palackban és hordóban, mindkét alkalommal a leggyönyörűbben érkezett meg és nagyon ízlett. Propagálni akartam a magyar bort, de ezt természetesen vagyoni viszonyaim nem engedik meg. Nem engedik meg azt, hogy nagy reklámot csaphassak ott boromnak. Akkoriban szóltam a földmívelésügyi kormánynak, hogy tegyen az állam à fond perdu valamilyen intézkedést, amely propagálja a mi borainkat odakinn. Akkoriban nem voltak ez iránt érzékkel a földmívelésügyi minisztériumban és bizony boraim itthon maradtak és magyar borexport egyáltalában nem volt. Most nagyon örülök, hogy végre ez sikerült. En nem nagyon sokat várok ettől az intézkedéstől. Nem azt várom, hogy most már a földmívelésügyi miniszter úr exportálni fog egymásra nem tudom hány százezer hektolitert ezen a címen, hanem legalább is meg tudja ismertetni a valóságos magyar borokat. Amikor student voltam Lipcsében, akkor szintén volt Ungarische Weinstube Berlinben és Lipcsében. Becsületből megkóstoltuk annak az Ungarische Weinstube-nek a borát, de nem ízlett. (Kocsán Károly: Már aJikor is hamisítottak!) Valószínűleg. Nem akarok vádolni senkit, de nekem nem ízlett. Most azonban remélem, olyan lesz az a bor, hogy a magyar bor becsületét helyre fogja állítani. A borfogyasztási adót emlegetjük mindig. Az igaz, hogy az baj, de a legnagyobb baj abban van, hogy annak idején a kormány szerintem igen helytelenül rendezte be a községek háztartását. A községek háztartásába utalta azokat a dolgokat, amelyek neki kényelmetlenek voltak. így volt ez a borfogyasztásiadóval, így volt a narmadosztályú keresetiadóval és a