Képviselőházi napló, 1927. XVIII. kötet • 1929. február 20. - 1929. március 22.

Ülésnapok - 1927-256

Az országgyűlés képviselőházának 25$. nak megnyerhessük és megtarthassuk őket. (Helyeslés jobbfelől.) Nem egvszer mondottam már és ismét csak hangsúlyozom ennél a kérdésnél időzve, hogy én nem akarok proletárt látni ebben az országban. (Helyeslés jobb felől.) Valamikor egy magáról megfeledkezett egyén, akinek nevét sem akarom kiejteni, azt mondotta, hogy: nem akarok katonát látni, s ezzel végzetes bajba vitte az országot. Én meg azt mondom, hogy nem akarok proletárt látni, mert minden tisztességes munkásemberből polgárt akarok nevelni (Helyeslés jobbfelől és a középen !) mert nem az a jó orvos, aki a sebekben vájkál, amint ezt bizonyos izgató urak állandóan tenni szokták, nem az a jó orvos, aki a sebeket piszkálja, hogy a beteg annál jobban kiabáljon, felordítson, hanem az az igazi orvosa a betegnek és a népnek is, aki a bajokat gyógyítja, aki a sebet kimossa, bekötözi és a beteget meggyógyítja. , Ha mi valóban krisztusi szeretet alapján állva emberbaráti szeretetből gondoskodunk azokról, akik a legjobban rá vannak utalva erre a támogatásra, ha ezeknek idejekorán bónuk alá nyúlunk, akkor nem kell félnünk, hiszen ezek a munkások elsősorban is magyar embereknek születtek, Bocsánat, hogy a tárgytól kissé eltértem, de visszatérve magára a borkérdésre, engedje meg at. Ház, hogy egy új gondolatot vessek a vitába. Ha az ember étkezni jár — nemcsak magam tapasztaljam, másoktól is hallottam —, általában az a tapasztalat, hogy a sör kezdi kiszorítani a bort a vendéglőben. (Egy hang jobbfelől: Bizonyos szempontból helyes!) Egészségügyi szempontból, mint a t. közbeszóló képviselőtársam mondotta ezt talán helyeselni lehet, de most a bortermelés fokozásáról, a bor értékesítéséről beszélek és én ebből a szempontból nagyon helytelennek tartom a vendéglősöknek ezt az eljárását.. Mert mi a helyzet ? Az a vendéglős szívesen adna jó bort, de mintegy erkölcsi kényszer alatt áll, mert tudjuk nagyon jól, hogy a sörgyárak ma finanszírozzák az egyes vendéglősöket, az egyes kocsmarosokat. Merem állítani — és ez nem nagyhangú kijelentés —, hogy nagyon sok kis falusi kocsmáros ma egyszerűen vazallusa, rabszolgája egyik vagy másik sörgyárosnak. Neki produkálnia kell nagy mennyiséget, ami természetesen — nem is kell hozzátennem — kimondottan a borfogyasztás rovására megy. (Ügy van ! a jobboldalon.) Az, hogy ezáltal a sörárpa-termelésünk fokozódik, nagyon kis tétel ahhoz a kárhoz képest, amelyet ez a magyar borfogyasztásra nézve jelent. A magyar királyi kormánynak tehát szerény véleményem szerint kötelessége, hogy ezeken a megszorult kiskocsmárosokon úgy a fővárosban, mint a

r vidéken lehetőleg segítsen, amennyire segíteni bír és tud. Ki kell őket venni a sörgyárak kezéből, mert nem egészséges dolog az, hogy ha valaki kap egy italmérési engedélyt, azzal az italmérési engedéllyel nem is kell neki azonnal elmennie a sörgyárba, már megjelenik nála a sörgyárnak megbízottja, megcsinálják az alkut és az illető kocsmáros teljesen kiszolgáltatja magát a nagytőkének. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől. — Fábián Béla : Mit csináljon ?) T. Képviselőház! A kormány nagyon helyesen cselekedett annak idején, amikor a kistrafikosoknak, akik dohányárusítási engedélyt kaptak, bizonyos hitelt bocsátott rendelkezésükre. Hitel tekintetében bizonyos határig, nem tudom, talán 5—6 hektoliter bor értékéig, vagy még tovább is elmennék ezeknél a kocs marosoknál is megfelelő garancia mellett. Mert a sörgyár sem ad hitelt szép szemekért,, vagy a szép cégérért annak a kocsmárosnak, hanem kell, hogy annak valamije legyen. Arra ülése 1Ù2Ô február 21-én, csütörtökön. 4? kérem az igen t, kormányzatot, elsősorban a földmívelésügyi miniszter urat, tárgyalja meg ezt a kérdést az igen t. pénzügyminiszter úrral, hogy a magyar vendéglősipar, különösen a magyar kisvendéglősök, kiskocsmárosok megfelelő hitelhez jussanak, mert indirekte ezáltal is feltétlenül fokozni fogjuk a borértékesítést. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Mert ma nem érdeke annak a vendéglősnek, hogy bort adion el, sőt nemcsak, hogy nem érdeke, hanem hátránya van belőle, ha bort ad el. Kénytelen sört, sört és sört eladni, másképpen nem kap hitelt, vagy megvonják a hitelt és tönkreteszik az exisztenciájátNagyon helyesen intézkedett az igen t. földmívelésügyi miniszter úr — ezt már múltkori beszédemben kifejtettem —, amikor a külföldön borházakat állított fel. Hallottam olyan egyénektől, akik a külföldet járják s ezekben a magyar borházakban megfordultak, hogy ez az intézmény bevált, mert megismerték ott már a magyar bort s amint már egyszer mondottam, aki ezt megismerte, az meg is szokja, és aki egyszer megízlelte, annak más bor már nem is kell, Nem elegendő azonban, hogy egy pár ember csak reklámot csináljon nekünk odakünt, hanem embereket is kell oda állítanunk. Én a borházakhoz feltétlenül beosztanék kereskedőket is, olyan kereskedői kirendeltségféléket; most hirtelenében nem találom meg a helyes szót, de úgy képzelem, hogy amikor prezentálják ott azt a jó magyar bort, akkor legyen mindjárt valaki, aki megszerzi a vevőket is ennek a bornak, ennek az országnak. Nagyon sok tisztességes, becsületes borkereskedő ment tönkre önhibáján kívül, teljesen önhibáján kívül, akiknek megvoltak a múltban odakünt a nexusaik és összeköttetéseik. Én is ismerek egypár ilyen embert. Tessék az ilyen embereket lehetőleg ilyen helyekre beosztani, ezek majd megtalálják az ő régi összeköttetéseiket, felújítják ezeket és — hogy ígj fejezzem ki magamat — becsalják a vevőt az országba. Mert ellenségeink még mindenféle szamárságot hirdetnek rólunk most is, hogy nem lehet például Kecskemétre leutazni. Most igaz, hogy nem lehet a hó miatt, de egyébként egészen nyugodtan utazhatik le oda az országban mindenki. (Felkiáltások jobbfelől: Most is lehet') Hallottam a felszólalok részéről, hogy fokozni kell a gyümölcs- és szőlőtermést. Ez nagyon okos gondolat, nagyon megszívlelendő tanács, azonban nem mindenütt válik be. Hiába fokozzák az én derék választ ókerületemnek földmívelői és szőlősgazdái a bortermést, hiába fokozzák a gyümölcstermést, hiába ültetnek ezerszámra gyümölcsfát, amikor nem tudják értékesíteni, nem tudják elszállítani, mert 30—40 kilométerre vannak a vasúttól. (Strausz István : Utat nekik ! — Zaj.) Ezt a kedvező alkalmat kötelességem felhasználnom, hogy a vasútról is egypár szót szóljak, nem fogok a tárgytól eltérni, a tárgyhoz tartozik ez, mert a vasút szállítja a gyümölcsöt és a bort. (Ügy van ! Ügy van !) Az én vidékemen vannak községek, amelyeket az országnak legszorgalmasabb népe lakja; becsületes, magyar érzésű, sváb anyanyelvű emberek ezek, nagyon szorgalmasak. Ott van Hajós, Császártöltés, Nádas és a többi község. Nem akarok hazabeszélni, de mondhatnám Kecelt is, mondhatnám Sükösdöt is, de nem szoktam itt neveket megemlíteni. Ez a derék nép azonban nem bír gyümölcsöt termelni, hiszen az is ott rothad, amit most termel, nem bírja értékesíteni. Kilométer számra vannak községek, amelyeknél nemhogy vasút nincsen, de megfelelő utak sincsenek. Én már többször kezdeményeztem itt, a Ház már három-négy ízben el is fogadta, sőt a neve is megvan már a vasútnak, de a vasút még