Képviselőházi napló, 1927. XVIII. kötet • 1929. február 20. - 1929. március 22.

Ülésnapok - 1927-256

Az országgyűlés képviselőházának 256. nak, hogy mindenféle iskolaszaporításnak ellene vagyok, mert az állandó egy-két éves tanfolyami! iskolákra beiratkozott kisgazdagyermekek soha, vagy nagyritkán lesznek a hazának hasznos polgárai, mert azokat olyan milliőben nevelik ott, hogy ezek onnan kikerülve, bricsesznadrágban és zergekalappal járnak és rögtön kész gazdatiszteknek tartják magmkat. (Derültség. — Ügy van! Úgy van! a jobboldalon.) Híve vagyok annak a gazdasági szakoktatásnak, amely a gazdák gyermekeit a téli hónapokban esti oktatásra hozza össze. Ott a gyümölcstermeléssel is meg lehetne őket ismertetni, ki lehetne őket oktatni arról, hogy a gyümölcsfák és a gyümölcsök betegsége ellen hogyan kell védekezni, lelkükre lehetne beszélni, hogy milyen óriási előnye van a gyümölcstermelésnek, és a szövetkezeti eszmének a propagálásával egyúttal arra is lehetne őket oktatni, hogy az almának, illetőleg általában a gyümölcsnek eltartása hogyan lehetséges a legjobban, hogy annak a csomagolása milyen módon a legmegfelelőbb és értékesítése hogyan történik a legeredményesebben, Nem tartozom azok közé a képviselők közé, akik annak a felfogásnak hívei, hogy mindent az államtól várjunk. Magának a társadalomnak kell kitermelni és valóra váltani azokat a gondolatokat, amelyek az ország mezőgazdaságának előbbrevitelére alkalmasak, az államnak pedig csak ott kell belenyúlnia a dolgokba, ahol még szegény, nyomorult ez az egyesülés, ahol ezt támogatni kell. Ez a támogatás se legyen azonban ajándék, csak olcsó vagy kamatmentes kölcsön, hiszen maga a gazdaközönség akarja szövetkezeti úton ezeket a kérdéseket megoldani. Azt kérem a miniszter úrtól, méltóztassék azt a tervezetet áttanulmányozni, amelyet a miniszter úrnak Írásba fektetve a nyár folyamán Keszthelyen átnyújtottunk, amelybjen a Keszthely-vidéki Kertészeti Egyesület, amely idáig is nagyon szép eredményeket ért el, azzal a gondolattal foglalkozik, hogy szövetkezeti úton olyan faiskolát állít fel, amelyben az azon vidéken már kipróbált gyümölcsfacsemeték Lennének termelve, hogy ezekkel az egész Balaton-vidék ellátható lenne és így ezen a vidéken a gyümölcstermelést fel tudná virágoztatni. Bízom abban, hogy azok a gondolatok, amelyeket beszédem során előadni bátor voltam, a miniszter úrnál meghallgatásra fognak találni, és válaszában megnyugtatást találok abban az irányban, hogy intézkedések történ* nek ezekben a kérdésekben. A törvényjavaslatot általánosságban a részletes vita alapjául készséggel elfogadom. (Helyeslés, és éljenzés jobbfelöl és középen.) Elnök: Ki a következő szónok? Szabó Zoltán jegyző: Szabó Iván! Szabó Iván: T. Képviselőház! Szinte közhellyé vált az a felfogás, hogy a mezőgazdasági krízist beleértve a szőlőgazdasági krízist, világgazdasági tünet, nem egyedüi m agyaigazdasági betegség és ennek következtében a kishitűek azt hangoztatják: hiába küzdünk ezen betegség ellen, mert Csonka-Magyarország véges erői egy gazdasági krízis elhárítására nagyon is csekélyek. Mégis azok, akik azt tartjuk, hogy Csonka-Magyarország fennmaradásának és a jövő Magyarország elérésének problémáit elsősorban a mezőgazdaság erejének növelésével és ápolásával lehet megoldani, akik azt tartjuk, hogy csakis a mezőgazdasági munkásság és a szőlőgazdaság terén ülése 1929 február 21-én

f csütörtökön. 37 elhelyezkedett tömegek propagatív ereje szolgáltatja azt az óriási erőt, amely Nagy-Magyarország valamikori elérésére megfelelő emberanyagot állít és állíthat elo, azok nem osztjuk ezt a kishitűséget, mert bár igaz, a nagy gazdavezérnek, Bernáth Istvánnak az a megállapítása, hogy a modern állam azt a nagy feladatot, amely a mezőgazdasági jövedelmezőséget az iparral és a kereskedelemmel szemben és annak jövedelmezőségével szemben arányba tudja állítani, megoldani nem tudta, mégis a mai Csonka-Magyarország gazdasági helyzetében is keresnünk kell a módokat arra, hogy a mezőgazdaság és a szőlőgazdaság jövedelmezőségét és különösen ennek a tiszta színmagyar néposztálynak boldogulását minden kezünkben lévő eszközzel előmozdítsuk. Éppen azért lelkiismeretem nem volna nyugodt, ha nem ragadnám meg azt az alkalmat, amelyet ez a törvényjavaslat nyújt, hogy rá ne mutassak a szőlőgazdaságnak és vele együtt a magyar mezőgazdaságnak rendkívül sok bajára, nyomorúságára és különösen azokra a nem lekicsinyelendő szociális és nemzeti jövőnket veszélyeztető következményekre, amelyek e kérdés elhanyagolásából származhatnak. A múltkori borgazdasági törvényjavaslat tárgyalása alkalmával rámutattam arra, milyen óriási tömegek vannak elhelyezkedve a mezőgazdasági, respektive a szőlőgazdasági kultúra terén és ha legcsekélyebb számítás szerint 350.000 hold szőlőterületet számítunk és az évi munkanapszámot 80-ban állapítjuk meg, akkor azt találjuk, hogy körülbelül 24—28 millió munkanapszám szükséges Magyarország szőlőterületének megművelésére. Kérdem én a t. Házat, hol van Magyarországon még egy olyan foglalkozási ág, amely ilyen óriási tömeget mozgat és foglalkoztathat? Kérdem én az igen t. Házat, hogy a szőlősgazdatársadalom pusztulásával kapcsolatban, — mert sajnos annak az útján vagyunk s haladunk — hol van az az államhatalom és hol van ennek a Csonka-Magyarországnak munkalehetősége, amely ezt az óriási embertömeget a létfenntartás Küzdelmein keresztülsegítse? De ha ez az elgondolás nem volna elegendő ahhoz, hogy a magyar kormányzat rendszeres, céltudatos és gyökeresintézkedéseit felkeltsük, van ennél még fontosabb is. Bizonyítani kívánom ugyanis azta tételt, hogy a magyar mező- és szőlőgazdaság érdekeinek elhanyagolása nemcsak a mai Csonka-Magyarországot, hanem a magyar jövőt is veszélyezteti. Mindannyian tudjuk, — mert hiszen világtünet, de reánk nézve^ valójában végzetes — hogy a születések száma az egész világon, de különösen Európában veszedelmesen csökken. Ebből a szempontból fel kívánom a kormány figyelmét hívni arra, hogy míg a magyarság propagatív ereje a háború előtt Európában vezetett, addig a statisztikai közlemények adatai szerint az 1927. évben születési arányszámunk 25*2-re csökkent, ami azt jelenti, hogy európai viszonylatban is a legutolsó helyre kerültünk. (Felkiáltások a jobboldalon: Nagyon szomorú!) Ehhez fogható születési arányszám még Magyarországon nem fordult elő. Nagyon jól tudjuk, hogy milyen a helyzet ezen a téren, hiszen Huszár Károly fellépése előtt is szó volt az «egyike» és az «egyse» meggyógyításáról. Nem kívánok reámutatni azokra az erkölcsi okokra, amelyeken ezt feltétlen bizonyossággal előidézték, de kötelességem reámutatni arra a tünetre, amely a születések arányszámának esése, a mezőgazdasági munkásság helyzete, a mezőgazdaság jövedelmezősége és fizetőképessége körül fennáll. Különösen fontos ez, igen t. uraim és hogy ez a kér-