Képviselőházi napló, 1927. XVIII. kötet • 1929. február 20. - 1929. március 22.

Ülésnapok - 1927-270

Az országgyűlés képviselőházának < igyekeztek azt kiszolgálni. A törvényjavaslat ebben a tekintetben hátrafelé megy, megszigorításokat tartalmaz. En szerintem teljesen a régi állapotot kellene megtartani, tudnék azonban egy kompromisszumot kötni a belügyminiszter úrral, a tisztviselői érdekre való tekintettel olyan értelemben, hogy «. tisztviselők tényleg örök időkre választassanak meg, de ne a főispán, a kormány politikai exponense nevezzen ki örök időkre a város közönségének, a megye közönségének akarata ellenére, azzal szemben vezetőtisztviselőket. Ezt, t. belügyminiszter úr és t. Képviselőház, reakciós intézkedésnek tartom, amely az autonómiát is mélyen sérti. Ami az Önkormányzatot illeti, én a főispáni befolyást az önkormányzatra nézve végtelenül súlyos túltengésnek tartom, de ha belügyminiszter úr és a többség azt hiszi, hogy uralmukat örökéleten át fenntarthatják, ám tegyék meg ezeket az intézkedéseket, kodifikáljanak ilyet és ehhez hasonlókat, viszont nekem, mint gyakorlati embernek, az a nézetem, hogy az a rendszer, ahol a főispáni hatalom túlteng, egy kis földrengés, egy kis rázkódtatás esetén éppen a legalkalmasabb arra, hogy az történjék, amit az urak akarnak: éppen a főispáni hatalom túltengésével lehet leginkább okkupálni a vidéki törvényhatóságokat. Nem hinném tehát, hogy ezeket az intézkedéseket gróf Széchenyi István, ha élne, helyeselné, helybenhagyná. Az egész javaslatot, e törvényjavaslat egész komplexusát és szellemét mégis csak a legilletékesebben és a legszebben a városok kongreszszusa ütötte agyon. (Várnai Dániel: Előbb agyonütötte már az egységespárt is!) A városok kongresszusa megállapítja, hogy az 1912. évi LVIII. te. már kimondja azt, hogy új törvényjavaslat készítendő, amely a törvényhatósági joggal felruházott városokat különválasztja a vármegyéktől. Ez a rendelkezés 1912ben történt és azóta ez a javaslat még nem jelentkezett. Hiszen arra nézve talán még lehetnének indokok, hogy ez a javaslat miért maradt el eddig, most azonban, amikor kapunk egy törvényjavaslatot, amelynek indokolása a haladást akarja velünk elhitetni, vagyis a demokráciát akarja elhitetni, akkor kisül, hoey az 1912-iki cenzusos országgyűlés határozatával, állásfoglalásával szemben is rák módjára hátrafelé megyez a rendszer, ez a kormány, ez a Képviselőház. A városok kongresszusa ezenkívül abban a tekintetben is naeyon érdekes megállapítást tett, hogy ilyen közérdekű és fontos törvényjavaslatoknál — céloz természetesen az előttünk fekvő törvényjavaslatra — az illetékes minisztérium talán a gyakorlati szakembereket is meghallgathatná. A városok kongresszusát tudniillik csak utólag, a törvényjavaslat megszerkesztése és közrebocsátása után hallgatták meg, és így ezeknek a leginkább hozzáértő embereknek, polgármesternek, tisztifőügyészeknek, tanácsnokoknak, tehát a gyakorlati életben a legtöbb tapasztalattal bíró embereknek véleményére nem volt kíváncsi a belügyi kormányzat. Ez az, ami ennek a törvényjavaslatnak rosszaságát, reakciós voltát és az osztályuralom biztosítására irányuló készségét a legmélyrehatóbban igazolja. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) A napokban nagyon érdekes dolgot olvastam. Az Újság című lap ugyanis cikksorozatban foglalkozik a közigazgatás anomáliáival. Nem akarok most ezekkel az apró-cseprő anomáliákkal foglalkozni; tegnap egy egységespárti képKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ. XVm. h illése 1929 március 20-án, szerdán. 39T viselőtársam foglalkozott ilyen kérdésekkel. Az TTjság megemlíti az illetőség kérdését, hogy miként futballoznak azzal a szerencsétlen magyar ' polgárral, akinek illetőségét meg kell állapítani. Például felhozza az Üjság egy öngyilkos esetét, aki nem tudom hol lakott és hol lett öngyilkos, de halála után a községek között megindul az illetőségi vita, tehát a szerencsétlennel halála után futballoznak, nincsen gazdája a temetkezési költségeknek. Van azután egy másik eset: a kiskutyakérdés, amit az TTjság erre vonatkozólag ír, az egészen^ sikerült kifigurázása a magyar közigazgatás rendszerének. Nekem is volt egy ilyen esetem és éprjen ezért akadt meg a dolgon a figyelmem. Heiőcsabán ugyanis kiugatott a kerítésen egy Diósgyőr-Vasgyárban dolgozó munkás kutyája és mert kiugatott, az arra járó jegyző úr megijedt. Természetesen elrendelte a kutya lebunkózását, mert szigorú ebzárlat van. A földmívelésügyi miniszter úrhoz kellett volna folyamodni, hogy ennek a falusi házőrzőkutyának az életbenmaradását kieszközöljük, amely kutyának eszében sem volt megveszni, de a jegyző urat megugatta^ En a magyar közigazgatásnak, a mai rendszernek legszebb, legügyesebb kifigurázását látom ezekben az intézkedésekben. Akkor, amikor a szanálási törvényt megalkották, érdemes, régi kipróbált, begyakorolt szakértőket, tisztviselőket az utcára dobtunk, illetőleg dobtak, és sok minden mást elkövettek annak a jelszónak a jegyében, hogv takarékoskodni kell, az adminisztrációt le kell csökkenteni. Nem beszélek arról, hogy a közigazgatási apparátus azóta állandóan fejlődik. S íme, a földmívelésügyi miniszter úrnak azzal kell drága idejét eltÖltenie, hogy a minisztériumban kiskutya ügyekkel foglalkozik. Azt hiszem, hogy azok után, amiket itt elmondottam, be méltóztatnak látni, hogy ezt a törvényjavaslatot még a részletes tárgyalás alapjául sem fogadhatom el. (Elénk helyeslés a, bal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Perlaki György jegyző: Neubauer Ferenc! Neubauer Ferenc: T. Képviselőház! Amidőn a tárgyalás alatt álló törvényjavaslat általános vitájában szót kérek, ezt teszem azért, hogy szerény véleményemet kifejezésre juttassam a közigazgatási jog reformjának fontos kérdésével szemben. Megelégedtem volna ebben a tekintetben a nyilvánosság szűkebb kereteivel is. Minthogy azonban a belügyminiszter úr az előbbi ülésszakon általa elfogadott javaslatom ellenére ezt a fontos törvényjavaslatot nem bocsátotta a^ közjogi bizottságnak együttes tárgyalása alá, nem volt más választásom, mint a javaslat általános vitája során felszólalni, holott ennek a törvényjavaslatnak, bármennyire is elsősorban gyakorlati jelentőségű kérdések szabályozásával foglalkozik, mégis olyan kiváló közjogi jelentősége is van, hogy feltétlenül megérdemelte volna, hogy a közjogi bizottságot is foglalkoztassa. (Bródy Ernő: Ügy van!) Hiszen éppen ez a nagyfontosság amelynél fogva politikai szempontból is szükségesnek tartom, hogy bármennyire is jelentéktelen álláspontomat vele szemben kifejezésre juttassam. Mondandóim tág keretei folytán igyekszem a legszűkebbre szorítani felszólalásomat és csak megemlítem, hogy a helyhatóságok reformjának kérdése már régóta foglalkoztatja a magyar törvényhozást, de az még nem jutott ahhoz, hogy végre tető alá kerüljön. Es ha most nem égett volna körmünkre a törvényhatósági 58