Képviselőházi napló, 1927. XVIII. kötet • 1929. február 20. - 1929. március 22.
Ülésnapok - 1927-269
380 Az országgyűlés képviselőházának aki a centralizáció eszméjének egyik későbbi bajnoka volt és aki munkáiával, a Kégi és Űj Magyarországgal tökéleteset produkált a közigazgatási irodalomban is. Ott van egy másik, a megyéből kikerült nagyság, a magyar táblabírói típusnak leggyönyörűbb reprezentánsa Eötvös Károly, aki Veszprém vármegyéből került a magyar közéletbe és aki a magyar józanságot, judiciumot, humort és kedélyt a leggyönyörűbb módon jelképezte. Ott van egy későbbi korból Désy Zoltán, aki szintén a megyéből került ki, az eszmék és elvek nagy mártírja, aki életével fizette meg lelkesedését. Ott van a képviselőház elnöki székében ült Návay Laios, egyik legfelvilágosodottabb és leghaladottabb szellemű férfia Magyarországnak, akinek tragédiája csak az, hoe-y éppen azok szúrták le s azok ölték meg, akiknek érdekében mindig felemelte a szavát. (Ügy van! Ügy van! — Fráter Jenő: Hát Tisza István?!) T. Képviselőház! Méltóztatnak látni, hogy városi ember létemre a legnagyobb pietással vagyok eltelve a vármegyéből kikerült nagyságok iránt. Ebben nőttem fel és ebben a légkörben nőtt fel az a nemzedék, amelyhez én tartozom. Mi ezeket a férfiakat, imádtuk, ezekből merítettünk, ezekből tanultuk mi a magyar megyei életet, a szabadelvűségnek ezt az aranykorát bibliánknak tekintettük, amelybe mindig beletekintettünk, amelyért mindig áldozni jártunk a szabadelvűsé" 1 templomába. Ne méltóztassék tehát ezt a kérdést széjjelválasztani és elkülöníteni. Én a megye ellen gondolatban sem tudok lenni, előttem a megye, mint a magyar nemzeti eszme szimbóluma, r mint a magyar szabadelvűség szimbólum áll. Nincs is érdekellentét a megye és a város között. Különböző a helyzetük s különböző igényeik vannak, el kell tehát választani őket, szembe azonban nem kell kerülnie a vármegyének sohasem a várossal. Miután leróttam kegyeletemet a vármegye iránt, méltóztassék megengedni, hogv áttérjek magára a városra. (Fráter Jenő: Tisza Istvánt kihagyta, pedig ő is a megyéből származott!) Tisza Istvánról én a legnagyobb kegyelettel emlékezem meg, de azt hiszem, hogy ő nem annyira a megyénél kezdte. (Fráter Jenő: Aljegyző yolt!) Kérem, őt is oda lehet sorolni ebbe a díszes galériába. (Reisinger Ferenc: Tisza István aligha volna önökkel egy pártban! Azt hiszem, nem ott ülne! Ö levonta volna a tanulságát annak, ami 1914 óta történt! — Zaí a jobboldalon. — Elnök csenget.) Ezek után méltóztassanak megengedni, hogy áttérjek a városi kérdésre. Nagy különbség van a vármegye és a város között. A vármegye sokkal inkább területi térségen intézi és közvetíti az állami r adminisztrációt, míg a város inkább gazdasági intézményekkel van tele. A város nemcsak közigazgat. A város ma kereskedik, ipart űz. A városra a közlekedési ügyek s a közegészségügyi intézmények olyan feladatokat rónak, amelyek különböznek a vármegye feladataitól. Egészen más feladata van egy városnak, mint a megyének. A városnak intézményei, üzemei vannak, a városnak vagyona van, neki azt szakértelemmel, kereskedelmi szellemmel kell kezelnie, ami távol esik a vármegyétől. Ha tehát jött itt egy törvényjavaslat, akkor ezeket a kérdéseket kellett volna megoldania, mert az utóbbi időkben ezek a kérdések kerültek előtérbe. A városokban kevesebb a közigazgatási teendő, sokkal több a közgazdasági teendő. Itt van az üzemek nagv kérdése. Ki kell végre kristályosodnia annak 269. ülése 1929 március 19-én, kedden. az elméletnek, amely az üzemi kérdést különféleképpen taglalja. Egyrészt ott vannak azok az üzemek, amelyek feltétlenül monopol jellegűek, s ezek vonatkoznak a közegészségügyre, a közlekedésre és a közvilágításra. Ezeket csak monopólium alakjában lehet űzni, miután a közérdek olyan nagy, hogy itt nem is szabad a szabadversenyt megengedni. Itt tehát a városoknak vigyázniok kell f arra, hogy ezek a közérdekű üzemek megfelelően legyenek vezetve, hogy ne váljanak soha öncélokká, hanem mindig a közéleti etikának és ^ a közgazdasági tudásnak legmagasabb mértékével legyenek tekintve. (Gáspárdy Elemér: • A többit meg kiirtani!) Nagyon helyesen méltóztatott mondani t. képviselőtársam, mert nem lehetséges, hogy a városok olyan üzemeket állítsanak talpra, olyan üzemeket tartsanak ^fenn, amelyek saját polgárságukkal konkurrálnak. (Gáspárdy Elemér: Ügy van!) Ez lehetetlen dolog, hiszen ott van a szegény kereskedők és iparosok tábora, amely olyan nehezen vergődik és kínlódik s ezekkel szemben a város nem állíthat fel versenyintézményt, mert az nem hasonló feltételek mellett dolgozik, mert annak kedvezőbb a helyzete adófizetési és mindenféle más szempontból. Tehát lehetetlen, helytelen, ferde és torz alakulat, amikor a város üzemi politikájában saját polgáraival konkurrál. Ezt egyszerűen meg kell szűntetni, el kell tüntetni és a fejlődésnek oda kell haladnia, hogy a városoknak üzemi politikát csakis azokkal az üzemekkel szabad csinálniuk, amelyeket az előbb említettem, minden egyebet pedig át kell engedni a szabad versenynek. (Ügy van! jobbfelől.) A szabad versenyben győzzön a jobb, de a szabad versenyt a város polgárai részére fenn kell tartani, mert lehetetlen, hogy egy város saját polgárainak konkurrenciát csináljon. Ezek a szempontok nyomulnak tehát előtérbe, amikor a városokról beszélünk, mert a városoknak ez feladatuk, ezt nekik teljesíteniök kell. A városoknak a közigazgatás mellett kereskedelmi szellemmel is telítve kell lenniök, de nem olyan szellemmel, amilyent sokszor látunk, hogy a kereskedőket, iparosokat valóságos bürokratáknak akarják megtenni, annyi mindenféle rubrikát kell nekik vezetniök. hogy A^alóságos hivatalnokokká válnak, vagy legalább is embert kell erre tartaniok. Ellenkezőleg, megfordítva kell a dolgot csinálni. A városokat kell kereskedelmi szellemmel, fürgeséggel, leleményességgel megtölteni, hogy a köz érdekében minél többet tudjanak dolgozni. Azt hiszem, helyesen állítottam fel ezt a tételt ebből a szempontból, ha ezt a törvényjavaslatot nézem. En a magam részéről, ismétlem, mindig csak a városokról beszélek, mert a várme°-ve ügyeit nem ismerem olyan alaposan, én pedig csak ahhoz a kérdéshez szeretek hozzászólni, amelyben otthon vagyok, tehát a vármegye ügyeit teljesen kihagyom. (Gásnárdv Elemér: Majd iön a fővárosi törvény!) Ott majd beszélni fogok, ott már nem kapcsolom ki magamat. (Reisinger Ferenc: A vidéki városok mehetnek 1 ?) A vidéki városokkal igen erőteljesen kívánok foglalkozni, és ebből a szempontból méltóztassanak megengedni, hogy mindjárt a legnagyobb mértékben hibáztassam azt, hogy itt tulajdonképpen olyan városok között tesznek különbséget, amelyek között különbség nincsen. Mert ha meg méltóztatnak nézni az eredeti törvényjavaslat felsorolását a törvényhatósága városokról és a megyei városokról, akkor méltóztatnak látni azt, hogy nagyon sok olyan megyei város van, amely törvényható-
