Képviselőházi napló, 1927. XVIII. kötet • 1929. február 20. - 1929. március 22.

Ülésnapok - 1927-268

Âz országgyűlés képviselőházának 2< a főispánokat egyezer s mindenkorra eltiltják a politizálástól. Legyenek a főispánok legfőbb ellenőrző szervek a törvények végrehajtásánál, de ne legyenek a kormánynak politikai pártállás és politikai érdek szerint az exponensei. Ne legyenek választások rendezői és ne tegyék azt, hogy amikor a saját hivatalos jogkörük gyakorlásában eljárnak, sohasem felejtik él, hogy úgy a vármegyei, mint a városi közéletben elsősorban az egységespárti elnökkel találják meg az érintkezést s akik a többi egységespárti korifeusokkal összegyűlve és megtárgyalva, amit vármegyében vagy városban megtárgyalni kell, sohasem felejtkeznek el arról, hogy mi legyen a kormánynak kedves és kellemes, nem törődvén azzal, hogy annak a törvényhatóságnak, akár vármegyének, vagy városnak közérzülete, lakosságának közakarata egészen mást óhajt, mást akar keresztülvinni, mint ami a kormánynak és a kormány támogatóinak a célja. Ha ehhez hozzávesszük azt, amit a törvényjavaslatban a széksértésről, a törvényhatósági bizottságok feloszlatásáról, törvényhatósági bizottsági tagoknak a gyűlésekről való kizárásáról, a bizottsági tagságtól való megfosztásáról szóló paragrafusok magukban foglalnak; ha tekintetbe vesszük, hogy valóságos pallosjoga van a főispának s a belügyminiszter úrnak és a kormánynak a törvényhatóságokkal szemben: akkor kérdem én, hol van az autonómia, hol van annak a fejlesztése, hol van a demokrácia terén való előrehaladás, hol van a régi hagyományok védelme, hol van az új korszellembe való beilleszkedés, ha minden és minden a szerint történhetik, amint a belügyminiszter úr és amint a főispánok akarják? Ez nem más, t Képviselőház, mint a centralizmus felé való törtetés, nem más, mint arra való igyekezés^hogy a törvényhatósági bizottságokat a kormányhatalomnak vidéki kiszolgáló szerveivé degradálják. így az autonómia csak szó, szólam és pirosító lesz egy senyvedésre és lassú sorvadásra ítélt szervezetnek arculatján. Pedig az autonómia kiépítése kellene hogy legyen, minden pártpolitikán felülemelkedőleg, a belügyminiszter úrnak és a kormányzatnak is a célja és pro Grammja. Az kellene, hogy a múló napi sikereken és a napi dicsőség learatásán kívül a belügyminiszter úr és az egész kormányzat gondolkodva, elmélyedve önmagába és magábaszállva, az autonómiák jogkörének megóvásával, annak a fejlesztésével — fékező erőt adván az autonómiák kezébe — szabjon gátat és adjon nekik ellensúlyozó erőt azokkal az esetleg bekövetkező kormánytörekvésekkel szemben, amelyek a hatalom urait, szabad gyeplőszárra eresztve, elragadhatják olyan teirénumokra, ahol megfeledkezhetnek arról, hogy mi a nemzeti érdek, és a hatalom szolgálatában annak martalékául képesek odabocsátani esetleg bekövetkezendő időkben olyan nagy nemzeti értékeket, amelyek mindannyiunknak drága kincsei. (Úgy van! a baloldalon.) Ne akarja a t. belügyminiszter úr és a kormány, hogy a törvényhatósági életben való közreműködéstől elidegenedjenek a vármegyékben és a városokban azok, akik eddig szerettek közügyekkel foglalkozni ; ne akarja, hogy csak jámbor Fejbólintó Jánosok és kezesbárányok legyenek a törvényhatósági bizottságban ; ne akarja, hogy a törvényhatósági bizottságok csak a szerint tudjanak a jövőben működni, amint azt felülről a t. belügyminiszter úr engedélyezi. Mert ha én programmot adok, ha én törvényjavaslatot csinálok,azt nemcsak saját magamnak, nemcsak saját pártomnak javára csinálom, hanem tekintet nélkül arra, hogy én í. ütésé 1929 március 18-án, hétfon. 355 vagyok uralmon vagy nem vagyok, csinálom úgy, hogy ha ez a rendszer, amely most uralkodik, a Bethlen-rendszer — amely szerintem kárára van az országnak — megbukik: akkor is maradandó értékeket adjak az általam alkotott törvényjavaslatban a jövő nemzedék számára, olyan bázist teremtsek, amelyen megállva tovább lehessen építeni a magyar jövendőt. Ez hiányzik a törvényjavaslatból, t. Képviselőház ! Azt mondotta Csák Károly előadó úr, hogy a nemzeti gondolat fenntartása, s modern demokratikus irányban való átalakulás, ez volt a törvényjavaslatnál a cél. Kérdezem, hol van ez az utóbbi ? hiszen valóságos gánesvetések, tűszúrások és drótakadályok vannak a törvényjavaslatnak csaknem minden paragrafusában a nemzeti, illetőleg népakarat nyilvánulásával szemben. Nem a nemzeti erő konzerválása a törvény javaslat célja, hanem a mai kormányhatalom konzerválása, örök életűségre törekvése ! Ezzel szemben mit akarunk mi, ennek a javaslatnak ellenzői? Megmondom. A törvényhatóságok életének és az autonómiának gyökérszálait, mint ahogy a múltban volt, azon képen a jövőben is a nemzeti élet talajában akarjuk tudni. Hazaárulás lenne ezeket a gyökérszálakat kitépni akarni, vagy csak kitépni engedni is, de viszont a mai fejlődő, haladó életnek, a mai korszaknak levegőjét be kell engedni a törvényhatóságokba és bízni kell abban, hogy a fertőző kóros anyagokat egy életerős szervezet ki fogja dobni önmagából és immúnis lesz velük szemben. Nem szabad, hogy ez a kérdés a hatalom kezében ürügy legyen arra, hogy a szabad járásban, a lélegzetvételben is akadályozva legyenek az autonómiák testületei. (Úgy van ! a baloldalon.) Nem veszik észre a túlsó oldalon ülő t. képviselőtársaim, akik közül igen sokan a megyei élet reprezentánsai közül kerültek ide, hogy mi készül ebben a törvényjavaslatban éppen ellenük? A régi vármegyékben a vezető családok befolyást gyakoroltak a vármegyei közéletre, most pedig ezt a befolyást teljesen nullifikálja a javaslat. Én ismerem ezeknek a régi vármegyei családoknak erényeit és hibáit, de tudom azt is és nyíltan megmondom, hogy minden hibájuk ellenére egy darab múltat képviselnek, az hozzájuk volt nőve és együtt éreztek a vármegyével, amelynek vezetői voltak, annak a törvényhatóságnak húsával és vérével, amelynek területén éltek, egyek voltak és most mégis úgy akarnak elbánni velük e törvényjavaslat révén a kormányhatalom urai, mint amikor az ütött-kopott falról lekaparják a régi festéket. Ha nem külső festék volt a régi vármegyében a középosztálynak, a középbirtokosságnak, az intelligenciának befolyása, hanem a megye érzelem- és gondolatvilágával is közös, mégpedig vezető tényező, akkor álljanak most össze ezek a magyar urak a néppel, a kisgazda- és földmívesosztállyal és ne engedjék, hogy az autonómia alkotmányos hatalma a jövőben csak árnyékhatalommá változzék municipiumaikban, mert ez a törvényjavaslat másra nem tendál, nem céloz és nem akar mást, mint ezt. (Mozgás a jobboldalon.) És ha arról kell beszélni, hogy fel lehet oszlatni a törvényhatósági bizottságokat, különféle olyan paragrafusok alapján, amelyek vagy a törvénnyel vagy pedig a rendeletekkel való szembehelyezkedés esetén ezt a feloszlatást közérdekben állónak mondják, ha erről kell beszélni, engedjenek meg nekem, de én nem tudok más álláspontra helyezkedni, mint a melyre gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam helyezkedett. Bottlik József t. képviselőtársamnak, — aki a feloszlatási paragrafust védte,— bármennyire nagyrabecsülöm is őt, és bármennyire tudom is rója, hogy tapasztalatokban gazdag közigazgatási férfiú, nem adhatok