Képviselőházi napló, 1927. XVIII. kötet • 1929. február 20. - 1929. március 22.

Ülésnapok - 1927-255

'Az országgyűlés képviselőházánah 255. ülése 1929 február 20-án, szerdán. 27 minisztériumban s a miniszterelnök úrral is beszéltem erről a kérdésről. Ellenben egészen őszintén meg kell mondanom, hogy ez a gondolat is olyan, amely nem most van^ az elkésettség állapotában igen jelentős mértékben, hanem már akkor elkésettnek kellett ezt kijelentenem, amikor ezt a tárcát, tehát magát az ügykört 1922-ben átvettem. Mert hiszen azok az államok, amelyekre t. képviselőtársam hivatkozott és amelyekre hivatkozhatik még a jelzetteken felül, valamennyi mind 1918-ban, 1919ben, 1920-ban és 1921-ben, tehát a háborút közvetlenül követő első néhány esztendő társadalmi és gazdasági rissorgimemtojának idejében gondoskodott ilyenformán a hadirokkantaknak a gazdasági életbe való felszívódásáról. Azért, mert hiszen a háború akkor még friss emlékezetben volt, mert hiszen akkor a nagy nemzeti katasztrófán átment vereséges államok vagy pedig a békekötés okán új nagy átalakulás keretei közé jutott győztes államok, friss emlékezetében ama nagy véráldozatoknak, amelyeket a nemzet meghozott, sokkal hajlandóbbak voltak, hogy a nemzet hőseit, a hadirokkantakat a gazdasági életbe átvegyék és számukra valamilyen kisegítő exisztenciáról gondoskodjanak. Sajnos, minálunk az első évek a legnagyobb felfordulás jegyében teltek el. Gazdaságilag majdnem a tökéletes leromlás, a gazdasági dezorganizáció állapotában voltunk s ennek következtében az én hivatali elődeim egészen természetesen nem gondolhattak arra* hogy ezzel a tehertétellel az úgyis nagyon nehezen vánszorgó magyar gazdasági életet níégterheljék. Viszont azután, méltóztassanak visszaemlékezni, — 1922-től kezdve — ezt az időt említem, mert attól kezdve gondozom én ezt a tárcák — minő rohamos iramban ment tönkre a magyar valuta, minő rohamos iramban zuhantak bele a gazdasági bizonytalanság idejébe. A szanálás idejében és a pengővaluta behozataláig gondolni sem lehetett ilyen tehertétel áthárítására és nem tudom, hogy vájjon most is lehetséges volna-e ezt a kérdést szerencsés kézzel megoldani. De hogy nem lehet, nem vagyok benne egészen biztos. Abban sem vagyok egészen biztos, hogy tényleg meg lehet oldani szerencsésen és maradék nélkül, mert hiszen éppen t. képviselőtársam adata ejt engem gondolkozóba. Ha a nagy, 45 milliós Olaszország a maga legalább négyszer annyi hadirokkantja közül 22.000-et tudott elhelyezni a maga győzelmes gazdasági életében... (vitéz Görgey József : Az első három hónapban!) Ügy van, á& akkor el is végezték munkájukat. Azontúl már az Opera Nazionale csak arra ügyel, hogy a már elhelyezetteket valahogy ki ne semmizzék elfoglalt állásukból, valamint hogy a megfelelő salláriumokban, díjtételekben részesüljenek. Az első run, az első nagy munkarész az első félesztendőben elvégeztetett. Ha tehát — ismétlem — a hatalmas, győztes, erős, 45 milliós Olaszország 22.000 vagy 30.000, mondjuk 50.000 rokkantat tudott gazdasági életében elhelyezni, — egy olyan ország, amelyet minden oldalról tenger vesz jkörül, tehát lélegzik az egész világ felé a tengeren keresztül, amelynek bámulatos a gazdasági fellendülése —- vájjon mi a szegény, kicsiny mivoltunkban nehezen talpraállított gazdasági életünkben sok reménnyel nyúlhatnánk-e hozzá ehhez a kérdéshez? Mindamellett olyan ez a kérdés, hogy érdemes vek foglalkozni, mint ahogy foglalkozunk is, és köszönettel tartozom t. képviselőtársamnak, hogy ezt Ht a politika nagy nyivánossága előtt felvetni szíves volt és ezzel nyomatékot adott saját gondolkodásomnak és törekvésemnek. Végül még egy nagyon rokonszenves, de sok vonatkozásban fájdalmas dolog csendült ki ebből az interpellációból. Nevezetesen az, hogy a magyar társadalom bizonyos rétegei bizonyos vonatkozásokban mintha elfelejtkeztek volna a rokkantakkal szemben való magaviselet terén arról, (Éhn Kálmán; Ez az!) hogy ezek a szerencsétlen roncsai az életnek és a nagy nemzeti erőfeszítésnek nem a maguk kényekedvéért, hanem a nagy nemzeti idfiáléirt, a nagy nemzeti célért, a nemzet legfőbb érdekeinejt védelmében áldozták fel testük és egészségük épségét. (Ügy vem! Ügy van! a jobboldalon.) Ügy látszik, mintha az első tíz év alatt, amely temérdek vívódás és harc között, temérdek nyomorúsággal és felfelé vágyakozással elrohant felettünk, elszürkült volna a magyar társadalomnak, különösen a városi társadalomnak lelkében és emlékezetében a véres csaták emléke, és a nagy áldozatok iránt való tisztelet, amelyeknek eleven, bár roncs tanúbizonyságai a mi rokkantjaink. T. Ház! Igaz, hogy a társadalom részéről a kormány felé is felhangozhatnék az intő kiáltás, hogy a kormány miért nem gondoskodik nagyobb mértékben a rokkantakról, mert ha igaz az, amint hogy igaz, hogy a rokkantak feltétlenül megérdemlik a számukra szükséges gondozást, akkor ezt & gondozást nem lehet a szociális karitás önkényes, tervszerűtlen és in stabil feladatává tenni, hanem elsősorban az államihatalomnak kell a kérdést megoldania. Ezzel szemben nem védekezésül, hanem a kormány eljárásának illusztrálásául mégis csak azt kell hangsúlyoznom, hogy a kormány a társadalom anyagi erejét veszi igénybe minden egyes alkalommal, amikor egy-egy ilyen kérdést megold. Ha tehát nem tudja a kérdést jobban megoldani, ez azért van, mert nem tudja nagyobb mértékben a. dolgozó társadalomnak, a vagyonos társadalomnak erejét igénybe venni és azért nem tudja igénybe venni, mert ennek teher álló ereje már úgyis annyira megvan rakva teherrel, hogy többet nem lehet ráhelyezni. Azt, amit méltóztatott mondani egy mellékmondatban, hogy talán egyebekben kellett volna takarékoskodni; elhiszem, mert egy háború utáni tíz éves kormányzat egyik-másik tevékenységi terére rá lehet mutatni s lehet azt mondani, hogy ez talán nem volt olyan sürgős. Én ezt elismerem, ellenben kérdezek kettőt. Az egyik az, hogy vájjon néhány pont, amire rá lehet így mutatni, összesummázva adna-e ki olyan összeget, amely jelentékenyen hozzásegítene minket a hadirokkant-kérdés anyagi megoldásához, a másik kérdésem pedig az, vájjon szabad-e, lehetséges-e a felelős kormánynak egy nemzet életét és vezetését egy, vagy néhány kérdés szemszögébe beállítva egyolda*lúan, vagy néhány oldal szempontjából igazítani? A nemzet élete végre is egy nagy egész, amelynek megvannak a maga exigenciái a legkülönbözőbb irányban, a kultúrában, a gazdasági életben, egészségügyi téren és temérdek más vonatkozásában a nemzeti élet fejlődésének, mert hiszen, ha mi vizet csapolunk le valahonnan, az éppen olyan fontos, mint a rokkantkérdés, ha egy kórházat, iskolát építünk, az éppen olyan fontos, mint a rokkantkérdés és ha engedem a folyókat zabolázatlanul, ha engedem, hogy a szikes területek meggyógyíttatlanok legyenek és csak néfliány más kérdéá megoldására koncentrálom és morzso4*