Képviselőházi napló, 1927. XVIII. kötet • 1929. február 20. - 1929. március 22.

Ülésnapok - 1927-255

24 Az országgyűlés képviselőházának ; latlan uzsorának. (Herrmann Miksa kereskedelmi miniszter: Nem is keltem védelmére!) Elnök: A miniszter úr nem kivan nyilatkozni. Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a választ tudomásul venni, igen vagy nem? (Igen!) A Ház a választ tudomásul veszi. Következik vitéz Görgey József képviselő interpellációja a népjóléti és munkaügyi miniszter úrhoz. Kérem az interpelláció szövegének felolvasását! Esztergályos János jegyző (olvassa): «Interpelláció a népjóléti és munkaügyi miniszter úrhoz a hadirokkantak tárgyában. 1. Van-e tudomása a miniszter úrnak arról, hogy a hadirokkantak — az anyagi támogatástól eltekintve — Európa minden kultúrállamában oly erkölcsi és társadalmi támogatásban részesülnek, amely az ország háláját és kötelezettségét velük szemben kellőképpen kifejezésre juttatja? 2. Van-e tudomása a miniszter úrnak arról, hogy Magyarország ebbeli kötelezettségének minimális mértékben tett eleget? 3. Hajlandó-e a miniszter úr hatáskörén belül ezen égetően fontos kérdéssel a legnagyobb jóakarattal és eréllyel foglalkozni? Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Vitéz Görgey József: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Amidőn ezt a fájdalmas és a nemzet Összességét érintő kérdést szóba hozom, teszem ezt elsősorban azért, mert e kérdésnek van egy oldala, amellyel az eddig előttem felszólalt t. képviselőtársaim vagy egyáltalában nem, vagy pedig érdeméhez méltóan nem foglalkoztak. A rokkantkérdés két főtényezőből alakul: az anyagi és az erkölcsi tényezőből. Az anyagi a nehezebb, mert természetes, hogy a jószándék, amely mindenütt és minden hivatalos tényezőnél megvan és meg is kell hogy legyen, ellentétbe kerül és összeütközik azzal a lehetőségszabta határral, melyet a csonka ország teljesítőképessége engedélyez. Magvarországon azonkívül a helyzet még szomorúbb, amennyiben egyrészt derék katonáink, akik a világháború alatt a legvéresebb harcszíntereken a legnagyobb önfeláldozással harcoltak, a rokkantállománynak aránytalan nagy részével terhelik az országot, másrészt pedig az ország megcsonkítása következtében az összes hadviselt és háborút vesztett országok között is legnagyobb az ország vesztesége gazdasági erejében. (Üay van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) Mindenesetre leszögezendő tény azonban az, hogy ez a kérdés napirenden tartandó (Ügy van! Ügy van!) és a szerint az országnak gazdasági ereje lassan, fokozatosan javul, ezek a szolgáltatások a rokkantügyben napirenden tartva, mindig jobban és jobban kiegészítve lassanként kell, hogy elérjék azt a határt, amelyet a méltányosság az országtól megkíván. (Helyeslés a jobboldalon és a közéven.) örömmel látom, hogy az, hogy nem törvény, szabályozza Magyarországon a rokkantkérdést, hanem rendelet, szintén talán már annak a jegyében történik, hogy a rendelet könnyebben megváltoztatható, jobban hozzásimítható a momentán helyzethez s ebben garanciáját látom annak, hogy ennek revideálása időről-időre nem fog nehézségekbe ütközni. Nem szólok tehát a dolognak anyagi oldaláról, mert meg vagyok győződve, hogy az államhatalom itt megtette azt, amit a jelen helyzetben megtehetett. Igaz, hogy ha az első' 5. ülése 1929 február 20-án, szerdán. és másodrendű szükségletek kérdését boncolgatjuk, vita tárgyává tehető, vájjon az utóbbi kilenc év alatt nem rendszeresítettünk-e olyan intézményeket is, amelyek az elsőrendű szükségletek kritériumát nem bírják ki egészen, és ha azokat nem létesítettük volna a rokkantügyet ha többet talán nem is, de egy lépéssel előbbre vihették volna. Szólni kívánok ellenben az anyagig kérdéseknek olyan csoportjáról, amely könnyítéséket jelent anélkül, hogy az államháztartást megterhelnék. Itt feküsznek előttem egy jelentés a különböző külföldi államoknak, mint Olaszországnak. Németországnak, Franciaországnak a rokkantügy elintézését célzó rendelkezéseiről. Fájdalmas ezek elolvasása, mert azt mutatják, hogy milyen nyomorult gyengének kell a mi országunknak lennie, hogy kénytelenek voltunk a nemzet becsületét érintő ebben az ügyben ennyire hátramaradni boldogabb, gazdaságilag erősebb országokkal szemben. Tudom, hogy az államhatalom kinyitotta amúgy is lapos erszényét és ott, ahol tudott, segített.Én azokról a kérdésekről kívánok néhány szóval megemlékezni, amelyeknél nem a pénzkérdés a fontos, amelyeknél kell, hogy az államhatalom a szívét is nyissa ki, mert ezek kérdések megoldhatók talán akkor is, ha % köteles munkán felül jóakarattal és a segíteniakarás révén tudjuk előrevinni a dolgokat. Ha most ehhez a jóakarathoz a tekintély súlya is járul, meg vagyok győződve, hogy az a propozició, amelyet bátor vagyok a t. Ház és at. miniszter úr elé terjeszteni, jóakaratú elintézést fog nyerni. Elsősorban bátor vagyok a rokkantak elhelyezéséiről pár szóval megemlékezni. Nem azt az elhelyezést értem, amely a, magas percentfokú rokkantaknak rokkantházákban való elhelyezésére vonatkozik, én az elhelyeződésről, a munkaalkalmakról kívánok beszélni. Ha az idevonatkozó olasz rendelkezéseket nézem, azt látom, hogy 1921. augusztus 22-én törvényes szabályozás jött létre Olaszországban. Ez a törvény egy szerve, az «opera nazionale fra mutilati ed invalidi di guerra»-ára bízza az egész rokkantügy elintézését és többek közt az elhelyeződés és a munkalehetőség megszabását. Ez a szerv messzemenő hatáskörrel rendelkezik és sikerült is neki a legrövidebb idő alatt .a rendeleteknek egész sorát a valóságba átültetni. így például állami hivatalokban, intézetekben, emissziós bankokban és különféle állami intézményeknél a közgazdasági állások epytizedrésze és az alantas állások egyötödrésze rokkantaknak tartatik fenn. A vasútaknái a különböző helyek szerint felétől kezdve egytizedrészéig a rokkantak kapják az állásokat. Magánvállalatoknál minden 20 alkalmazott után legalább egy hely rezerválandó a.rokkantaknak. Mindezek a határozatok pedig legkésőbb egy félév alatt voltak teljesítendők, ellenkező esetben ezer lírától kezdődő pénzbüntetés rovatott ki. Ilyenformán volt lehetséges az, hogy Olaszországban októbertói decemberig vagyis három hónap leforgása alatt több mint 22.000 rokkant effektive elhelyezést nyert. (Rothenstein Mór: Fasiszta módra, a fizetések alányomásával! — Farkasfalvi Farkas Géza: Akármilyen módon, de nagyon szép. — Hé.i.i Imre: Emberséges módon! — Farkasfalvi Farkas Géza: A szakszervezetekben hány rokkant van elhelyezve? — Farkas István: Mindenesetre sokkal' több, mint akárhol! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! ' Vitéz Görgey József: Ilyenféle intézmény