Képviselőházi napló, 1927. XVIII. kötet • 1929. február 20. - 1929. március 22.

Ülésnapok - 1927-255

Az országgyűlés képviselőházának 255. ülése 1929 február 20-án, szerdán. Minden elismerésem; mellett mégis megkockáztatom azt a kérdést; hát az államnak volnának a legjobb vegyészei? Nem tehetőé fel, hogy egy vegyi gyárnak is vannak hasonló képesítésű, hasonló minősítésű vegyészei? Éppen a napokban a Chemiker Zeitungban olvostam, hogy a németek éppen azért panaszkodnak, hogy az Összes jobb kvalitású vegyészeket a jobb dotációt adó magánvállalatokhoz csalják el. Hogy ennélfogva a főiskolákról és az egyetemi katedrákról a legjobb vegyészek elmennek a magánvállalatokhoz. Ez nálunk is megismétlődhetik, és elképzelhető ez a helyzet. Mondom, hogy sok-sok tényező befolyásolj cl cl SZ'Gi kiválóságát és ha — amint említettem — nem 100%-osan működik közre abban, hogy egy szernek jóságát megállapítsa, rögtön rámondja a jó öreg Jablonszky: perzsel. Név szerint kell megjelölnöm, bár nagyrabecsülöm az öreg urat, mert nekem borzasztóan komikusnak tűnik fel, hogy minden tekintetben jó egy szer, de »perzsel«. Ez annyit jelent, hogy bár éthernarkózisba igen sokan belehalták már és pl. a kinin a hallásra gyakorol mellékhatást, az aspirin pedig a szívre, még sem jutott senkinek eszébe, hogy az éthernarkózist mellőzze, a kinint vagy aspirint törölje az orvosi szerek közül. Azért, mert bizonyos szer, mely egyébként jó hatással van a növényi betegségekre, «perzsel» — ez a szó van benne — a földmívelésügyi minisztérium osztálya nem mondhatott mást, mint hogy a szer rossz. Megvan a fellebbezési jog és lehetőség. A jobbik eset az, ha szakértő ül a földmívelésügyi minisztériumban (Forster Elek: Sajnos, azt nagyon keveset lehet ott találni!) nem pedig jogász van az osztály élén, mert ha kémikus ül ott, akkor megnyugszom abban, hogy szakszerűen tudja felülbírálni a fellebbezést, ha azonban nem kémikus, hanem jogász, akkor ez kénytelen respektálni az alsó hatóság véleményét így azután odaérhetünk — mint ahogyan az állategészségügynél is van — hogy az ember az ördögöt az öreganyjánál panaszolja be. Az állategészségügynél tudniillik az a helyzet, hogy a minisztériumban az állategészségügy osztályfőnöke egyúttal jegyzője az alsófokú hatóságnak, amely döntő faktorként szerepel. Az alsófokú hatóságnál ő referál, ő ott jegyző, azután pedig, ha az ügyet megfellebbezik, hozzá kerül s ő dönt végső fokon. Apelláta nincs, mert hiszen: Roma locuta, causa finita. Természetesen hangsúlyozom, hogy nekem nincs kifogásom az ellen, sőt azon az elvi állásponton vagyok, hogy a gazdákat sarlatán szerekkel ne terheljük. Mellette vagyok tehát minden vonalon, az állategészségügy s a növényvédelem terén, de akkor — ha már törvény nem lehet — legyen egy rendelet, amely világosan minden kétséget kizáró módon fixirozza azt, hogy mi a felsőbb hatóságnak, az engedélyező hatóságnak a joga és kötelessége s mi a kérelmező fél kötelessége, mert ha újabb és újabb kérdésekkel visszaadogatnak egy kérvényt, — ezzel csak ki lehet fárasztani, el lehet kedvetleníteni egy vállalatot, nem pedig fejleszteni és arra ambicionálni, hogy a magyar állategészségügyet vagy növényvédelmet szolgálja. Ha ilyen rendelet^ megszületik, akkor az terjeszkedjék ki az egyéb mezőgazdasági növényi betegségekre is. Ott van például a csávázásra szolgáló szerek előállítása. Necsak a szőlészetre és gyümölcsészetre terjeszkedjék ki, hanem minden egyéb mezőgazdasági ágra is. Szólottam arról, hogy a gyümölcstermelést kellene forszíroznunk, mert tényleg vannak nálunk olyan vidékek, ahol csakis a gyümölcstermelés prosperálhatna. Hiszen úgyis az a cél, hogy bizonyos numerus clausust állapítsunk meg — igen helyesen — a további szőlőtelepítés tekintetében, kivéve azt az^ esetet, ha csemegeszőlőre térünk át. En tehát a gyümölcstermelést forszíroznám és ezt ajánlom a földmívelésügyi minisztérium figyelmébe. Méltóztatnak ismerni azt a területet, amely Kecskeméttől egészen Halasig húzódik, körülbelül 35 kilométer sávban, amely terület egyébre nem alkalmas, mint vagy csemegeszőlő ültetésére vagy gyümölcsfák ültetésére; szinte predesztinálva van erre. Ha a gazdákat rá lehetne venni arra, hogy gyümölcsöst létesítsenek, akkor nagy nemzeti vagyonnal gyarapodnék az ország. Déligyümölcs-behozatalunk ugyanis, mint a statisztika mutatja, 7 millió pengő, mandula-, alma, szárított gyümölcs-, dióbehozatalunk, pedig 6

H millió pengő. A déligyümölcs-behozatalt is lehetne restringálni és pótolni, de különösen a mandula-, dió- és szárított gyümölcsben történő importot lehetne kiszorítani. Így körülbelül 13—14 millió pengő volna az az öszszeg, ami a behozatal kiszorításával megmaradna az országban azzal, hogy a termelést magunk forszirozzuk

% Arról nem is szólok, hogy hány embert lehetne így foglalkoztatni, s hány embernek lehetne így kenyeret és hajlékot adni. Tudmk azonban, hogy ennek a homokbuckás területnek — mert ez homokbuckás terület — útja egyáltalában nincs. Most kérdem én, hogy ki fog ott termelni, ha a trágyázás és értékesítés út hiányában ilyen nehézségbe ütközik? Minden esetre utakat létesíteni kell és még akkor is, ha nem megfelelő út, kérdés, hogv a gazda rávehető-e, hogy gyümölcsöst létesítsen nagyon drágán, amikor tudja, hogy csak 8—10 év múlva jut abba a helyzetbe, hogv a gyümölcsöt le is tudja szakítani és értékesíteni tudja?! A magyar gazda ugyanis tíz évig nem hajlandó várni, tíz évig nem hajlandó semmiféle befektést eszközölni, nincs is kitartása, hacsak valamiképpen segítséget nem kap. Olvastam a Nemzeti Újságban két cikket nemes Nemes Antaltól, akinek esrész gondolatmenetét és propozicióját naivon szívesen magamévá teszem. Nemes Antal azt írja, hosry (olvassa): «adómentességgel lehetne animálni a kisgazdát arra, hogy gyümölcsfát ültessen.» Azt mondja azután, hogy: «tíz évig csak befektetést igényel, haszna nincs neki.» Azután «Ingyenes talajvizsgálattal, a termelési tervnek inp-venes szállításával, vétel esetében az átírási illeték elengedésével, gyümölcsfáknak ingyen szétosztásával lehetne itt segíteni a bajon» mondja ő, és én ezt teljes mértékben magamévá teszem. «Természetesen a csemetefák árát meg kellene téríteni akkor, — mondja ő is — ha a permetezést és védekezést a gazda elhanyagolná és e miatt nem teremne a fa gyümölcsöt.» Az ő számítása szerint egy öt holdas gazdának körülbelül 1000 fát kellene kiosztani és minthogy évente ő 250 holdat — nem vesz többet alapul — szándékoznék beültetni gyümölcsfával, ennélfogva 50.000 fáról volna szó, amely 50.000 fát egy pengőjével számítva, 50.000 pengő volna az az összeg, amennyit a földmívelésügvi minisztériumnak kellene áldozatul hoznia, hogy azután 8—10 év múlva busásan megtérüljön az az áldozat, amelyet ennek a különben terméketlen homokbuckás talajnak beültetésével hozott az állam.» Nem tudom, mi a szándéka a földmívelésügyi miniszter úrnak ezzel a homokbuckás