Képviselőházi napló, 1927. XVII. kötet • 1928. december 20. - 1929. február 19.

Ülésnapok - 1927-244

118 Az országgyűlés képviselőházának Jelentem a t. Háznak, hogy az állandó össze­ferhetlensegi bizottság az ügy előadásával gróf Szapáry Lajos képviselő urat bízta meg. Felkérem a kisorsolt és esküt tett képviselő urakat szíveskedjenek együttesen az I. számú bizottsági terembe vonulva, házszabályszerű műkö­désüket nyomban megkezdeni. Most pedig hitelesíteni fogjuk a jegyző­könyvnek a jury kisorsolására vonatkozó részét. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék azt fel­olvasni. Szabó Zoltán jegyző (olvassa a jegyzőkönyv­nek a jury kisorsolására vonatkozó részét). Elnök : Van-e valakinek észrevétele a jegyző­könyv felolvasott része ellen? (Nincs!) Ha nincs észrevétel, a jegyzőkönyvnek ezt a részét hitele­sítettnek jelentem ki. A jegyzőkönyvi kivonatot a Ház kiadja a most ítélkező összeférhetetlenségi ítélő bizottságnak. Most pedig előterjesztést teszek legközelebbi ülésünk idejére és napirendjére nézve. Javaslom, hogy legközelebbi ülésünket holnap délelőtt tíz órakor tartsuk és annak napirendjére tűzessék ki: a ma letárgyalt törvényjavaslat harmadszori olvasása, a bor előállításának, kezelésének és forgalmá­nak szabályozásáról szóló törvényjavaslat folyta­tólagos tárgyalása, a hivatalos statisztikai szolgálatról szóló tör­vényjavaslat, végül a mai napireadunkon szereplő mentelmi bi­zottsági jelentések tárgyalása. Méltóztatnak napirendi javaslatomhoz hozzá­járulni 1 (Igen !) Ha igen. ilyen értelemben mon­dom ki a határozatot. Egyben a t. Ház tudomására hozom, hogy a folyó évi január hó 17-én tett bejelentésnek meg­felelően holnap, a napirend letárgyalása után, illetőleg a napirend tárgyalására szánt idő utolsó fél órájában megtörténik az összeférhetlensógi itélő bizottság 12 rendes és 3 póttagjának kisor­solása Kálnoki-Bedő Sándor úr összeférhetlen­ségi ügyében. A bejelentést a Ház tudomásul veszi. Jelentem továbbá a t. Háznak, hogy a kül­ügyminiszter úr holnap, a következő ülés napi­rendjének megállapítása után, írásbeli választ fog adni Bodó János képviselő úrnak a telekköny­veknek az utódállamokkal való sürgős kicserélése tárgyában 1927. évi március hó 30-án előterjesztett interpellációjára. A bejelentést a Ház tudomásul veszi. Következnék az indítványkönyv felolvasása, minthogy azonban újabb bejegyzés nem történt, annak felolvasását mellőzöm. Most pedig kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpellációs könyvet felolvasni. Urbanics Kálmán jegyző (olvassa): Vanczák János — a népjóléti és munkaügyi miniszter­hez-- a miskolci állami gyermekmenhely építé­sénél történt visszaélések tárgyában — szóval; Fábián Béla — a kereskedelemügyi minisz­terhez — a Helyiérdekű Vasutak tarifaemelése tárgyában — szóval; Szilágyi Lajos — a miniszterelnökhöz — a Dunagőzhajózási Társaság alkalmazottainak mos­toha anyagi helyzete tárgyában — szóval; Pakots József —a miniszterelnökhöz — Lord Roth ermere karácsonyi üzenete tárgyában — szóval; Szilágyi Lajos — a népjóléti és munkaügyi, valamint pénzügyminiszterhez — az el nem ismert vállalati nyugdíjkiegészítő pénztárak állami ellen­őrzése tárgyában — szóval; Kocsán Károly — a pénzügy-, valamint a vallás- ég közoktatásügyi miniszterhez — az 1923, 244. ülése 1929 január 29-én, kedden. évi XXXII. te 13. § utolsó bekezdésének módo­sítása, vagyis a kántortanítói illetménynek ren­dezése ügyében — szóval; Csik József — a pénzügyminiszterhez — a társadalmi és hitbuzgalmi egyesületek rendőri és vigalmi adójának csökkentése tárgyában — szóval; Peyer Károly — az összkormányhoz — a munkásosztály súlyos gazdasági helyzetéről — szóval; Györki Imre — a miniszterelnökhöz — az egyke kérdésről — szóval; Györki Imre — a belügyminiszterhez — a munkanélküliek tüntetése tárgyában — szóval; Malasits Géza — a kereskedelemügyi minisz­terhez — a kereskedelmi tárca terhére eső beru­házások kiadása tárgyában — szóval; Malasits Géza — a népjóléti és munkaügyi-, valamint a pénzügyminiszterhez — az építőipar foglalkoztatása és családi házak építésének elő­mozdítása tárgyában — szóval; Propper Sándor — a népjóléti- és munka­ügyi miniszterhez — a munkanélküliség biztosí­tásáról — szóval; Propper Sándor — a belügyminiszterhez — a munkanélküliség enyhítése tárgyában — szóval; Farkas István — a kereskedelemügyi minisz­terhez — a cipőipar védelméről — szóval ; Farkas István — a népjóléti és munkaügyi miniszterhez — a 8 órás munkanapról szóló tör­vényjavaslat tárgyában — szóval ; Tobler János — az összkormányhoz — a szer­vezkedési és gyülekezési szabadság megsértése tárgyában — szóval : Rothenstein Mór — az összkormányhoz — a nyomdaipari munkanélküliség tárgyában — szóval; Rothenstein Mór — a belügyminiszterhez — a kivándorlás akadályainak elhárítása ügyében — szóval ; Kéthly Anna — a népjóléti és munkaügyi miniszterhez — a huzamosabb idő óta kereset nélkül levő alkalmazottak és munkások orvosi és kórházi ellátása tárgyában — szóval ; Kéthly Anna — a népjóléti és munkaügyi miniszterhez — a házbértartozások és a kilakol­tatások tárgyában — szóval ; Kéthly Anna — a népjóléti és munkaügyi miniszterhez — hatósági ingyenes ebédakció léte­sítése tárgyában — szóval ; Kéthly Anna — a pénzügyminiszterhez — a szűcsi part terhelő fényűzési adók megszüntetése tárgyában — szóval ; Petrováez Gyula — a vallás- és közoktatás­ügyi miniszterhez — egy templomtér tervezett elcsúfítása tárgyában — szóval ; Várnai Dániel — a közgazdasági miniszter­hez — a gazdasági válság tárgyában -* szóval; Várnai Dániel — a kereskedelemügyi minisz­terhez — a munkanélküliek statisztikai összeírása tárgyában — szóval; Bárdos Ferenc — a kereskedelemügyi minisz­terhez — a munkanélküli munkások kedvezményes vasúti utazásáról - szóval; Bárdos Ferenc — a pénzügyminiszterhez ~ a bankuzsora, valamint a kereskedelmi és ipari hitelek tárgyában — szóval; Vanczák János — a kereskedelemügyi minisz­terhez — a MÁV. gépgyár túlórázásának meg­szüntetése tárgyában — szóval; Peyer Károly — a pénzügyminiszterhez — a házadómentesség tárgyában — szóval; Vanczák János — a népjóléti és munkaügyi miniszterhez — az állami lakásépítés fokozottabb folytatása tárgyában — szóval; Peyer Károly — a kereskedelemügyi minisz­terhez — az építőanyag-kar teli ügyeben — szóval; Kéthly Anna — a kereskedelemügyi minisz­terhez — a koncentrációnak a magántisztviselők

Next

/
Oldalképek
Tartalom