Képviselőházi napló, 1927. XVII. kötet • 1928. december 20. - 1929. február 19.

Ülésnapok - 1927-240

Az országgyűlés képviselőházának 240. T. Ház Î Ez az oka annak, hogy már régen bejelentettem, hogy a legközelebbi időben a sajtó­jogra! vonatkozólag novelláris törvényalkotást tervezünk, és azt hiszem, nemsokára abban a helyzetben lesz a kormány, hogy javaslatát erre vonatkozólag a képviselőház elé terjesztheti. Ugyancsak bejelentem, hogy az egyesülési és gyülekezési jogra vonatkozóan is különleges tör­vények terveztetnek, amelyek szintén ilyen for­mán fognak a törvényhozás elé terjesztetni. Amíg ezeket a törvényeket a Ház le nem tárgyalja, nem is volnék abban a helyzetben, hogy egy­szerűen megszüntessem a kivételes hatalomról szóló törvénynek azon rendelkezéseit, amelyek kifogás alá esnek, (Propper Sándor : Még háború van?) mert ezek kapcsolatosak olyan jogi intéz­kedésekkel, amelyek nézetünk és felfogásunk szerint feltétlenül szükségesek és kívánatosak, hogy törvénykönyvünkben rendeztessenek. • Ami a törvényhatóságok összeállításának megújítását illeti, erre nézve is tudják a t. kép­viselő urak, hogy beterjesztetett egy törvény­javaslat már a múlt ülésszak végén és a jelen ülésszak elején újból beterjesztetett ugyanaz a törvényjavaslat a törvényhatósági jogra vonat­kozólag, amelyben ez a kérdés is rendeztetik. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Még a saját pártjának sem kell! ~ Zaj.) Tudják azt is a t. képviselő urak, hogy a legközelebbi időben a parlament ezzel a kérdéssel foglalkozni fog, úgy, hogy teljesen felesleges munkát végezne akár a kormány, akár a törvény­hozás, ha most egy külön törvénnyel akarná specialiter a kérdésnek ezt a részét rendezni. Mindezekre való tekintettel kérem, méltóztassék az elnöki napirendi indítványt elfogadni. Elnök : Az elnöki napirendi indítvánnyal szemben áll Györki Imre képviselő úr napirendi indítványa. Amennyiben az elnöki napirendi indítványt méltóztatnak elfogadni, Györki Imre képviselő úr indítványa természetesen elesik. Kérdem tehát a t. Házat, móltóztatik-e az elnöki napirendi indítványt elfogadni, igen vagy nem 1 (Igen ! Nem !) Kérem azokat a képviselő urakat, akik az elnöki napirendi indítványt fo­gadják el, szíveskedjenek felállanL (Megtörténik.) Többség. Az elnöki napirendi indítvány fogadta­tott el, ennélfogva Györki Imre képviselő úr in­dítványa elvettetett. Hegymegi-Kiss Pál képviselő úr a házszabá­lyok alkalmazásához kért szót. A szó a képviselő urat megilleti. Hegymegi-Kiss Pál : T. Képviselőház ! Megint egy kínos kérdésben kellett szavaznunk, abban t. i., hogy az elkobzott Károlyi-vagyon a hadi­rokkantaké legyen-e vagy sem. E tekintetben a kultuszminiszter úr javaslatát szavazás alkalmával nem fogadták el 22-en (Úgy van! a szélsőbaloldalon), míg 26-an a javas­lata mellett voltak. Felvetődött akkor az a kér­dés, hogy a Ház a házszabályok értelmében nem határozatképes. (Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Farkas István: Ügy is volt !) Az elnök úrnak azt méltóztatott mondani, hogy : ellenkezőleg, a Ház határozatképes, — mert volt olyan képviselő úr, nem tudom, Mátéffy Viktor úr, aki nem szava­zott ebben a kérdésben. Nekem az elnök úrnak ez a megállapítása aggályos, mert a házszabályok úgy, mint minden Hitélesitettéh : Kőcsán Károly s. h. naplóbiráló-bi ütése 1929 január 17-én, csüiörtöhön. 53 parlamentben, nálunk is kötelezővé teszik a jelen­levő képviselőnek, hogy a Ház üléstermében a kérdésekre vonatkozólag állást foglaljon. Ez köte­lességünk, és ez a házszabályok 158. §-ának utolsó bekezdésében imperativ rendelkezésképpen van benne. Egy képviselőtársunk tehát egy fontos kér­désben nem foglalt állást. Nézetem szerint ezek után az ő jelenlétét az elnök úrnak nincs joga és házszabályellenes úgy értelmezni, (Ügy van ! a szélsőbaloldalon) hogy ezen az alapon az ő jelenlétével a Ház határozatképességét megállapít­hassa, mert ez a képviselőtársunk a házszabályban előírt kötelezettségének, amely szerint mint jelen­levő ebben a kérdésben szavazni köteles volt, nem tett eleget. Én ezt a kérdést azért vetem fel — s azt hi­szem, a megállapításaim teljesen helyesek —, hogy az elnök úr szíves figyelmét felhívjam arra, hogy az elnök úr a Ház határozatképességének meg­állapításánál ezt a képviselőtársunkat, aki köte­lezettségének a házszabályok ellenére nem tett eleget, nem számíthatja úgy, mint aki a határozat­képességet kiegészíti. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Elnök : Az elhangzott felszólalásra vagyok bátor a következő kijelentéseket tenni. (Halljuk ! Halljuk! jobbfélŐl és a középen.) A szavazás al­kalmával, amikor a feltett kérdésre és a kérdés ellen külön-külön történik a szavazás, a dolog ter­mészetéből folyik, hogy az elnök csak akkor veszi észre, hogy nem szavazott valamelyik képviselő úr, amikor már mind a két szavazás megtörtént, mert különben, ha hamarább észlelhetné ezt — mint ahogyan nem észlelheti — nagyon termé­szetes, hogy az illető képviselő urat a szavazásra kötelezné. Most is így történt. 48-an szavaztak, és megállapítottam, hogy nem szavazott Mátéffy képviselő úr, bár a teremben jelen volt, nem sza­vaztak továbbá, nincsenek beszámítva a szavazók közé az elnök és az elnöki emelvényen ülő két jegyző, ennélfogva négyen hozzáadandók a sza­vazók számához : tehát nem 48-an, hanem 52-en voltak jelen, amely szám,a határozatképességet megállapítja. (Ügy van ! Ügy van ! jobbfelöl.) Bátor vagyok még ehhez hozzáfűzni, hogy nézetem szerint is helytelen annak a képviselő úrnak eljárása, aki a szavazásban részt nem vett. Meg vagyok győződve arról, hogy ezt csak a házszabályoknak ez irányú rendelkezéseit nem ismerve tette- Viszont az elnök, amennyiben erre alkalom nyílik, ezt a kérdést a jövőben is a legéberebb figyelemmel fogja kísérni. (Helyeslés jobbfelől.) Miután pedig nézetem szerint a határozat­képesség fennforgott, a határozat érvényesen mondatott ki. Azt hiszem, hogy ezekkel a felvilágosításokkal az ügyet elintéztem. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Hátra van még a mai ülés jegyzőkönyvének felolvasása és hitelesítése. Kérem a jegyző urat, hogy az ülés jegyző­könyvét felolvasni szíveskedjék. Urbanics Kálmán jegyző (olvassa az ülés jegyzőkönyvét.) Elnök: Van-e valakinek észrevétele a most felolvasott jegyzőkönyvre H (Nincs.) Ha észrevétel nincs, a jegyzőkönyvet hitelesítettnek jelentem ki. Az ülést bezárom. (Az ülés végződik d. u. 2 órakor.) Flandorfer Ignác s. h. íqi tagok. KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XVÜ, 8

Next

/
Oldalképek
Tartalom