Képviselőházi napló, 1927. XVII. kötet • 1928. december 20. - 1929. február 19.

Ülésnapok - 1927-240

Àz országgyűlés képviselőházának 240. iitèse 1929 január• ÍV-én, csüiöriohofh 43 van! a szélsőbaloldalon.) Ezt kérem az igen t. miniszter úrtól. Ne. méltóztassék rajta moso­lyogni, miniszter úr, mert nekem igazán nincs semmi más célom, amikor ezt kérem, mint az, hogy ne hozza a többségi pártot is abba a hely­zetbe, hogy jobb meggyőződése^és lelkiismerete ellenére csak a pártfegyelem kényszerű hatása alatt eltérjen attól az úttól, amelyre magát el­kötelezte hét év y el ezelőtt és azóta is, vala­hányszor a hadirokkantkérdésről itt ebben a Házban szó esett. Ez kötelességük a hadirokkantakkal szem­ben, kötelességük a törvény rendelkezéseivel szemben is és a szóbanforgó Vagyon eredetiére való tekintettel kötelességük «saját magunk­kal szemben is- Akármiképpen méltóztatnak felfogni ezt a kérdést, mi itt idegen vagyon felett rendelkezünk. A törvény jogot ad ne­künk erre, s lehet felhozni mellette erkölcsi szempontokat, de mégis csak idegen vagyon felett rendelkezünk. Fokozott kötelességünk, hogy e vagyon felett való rendelkezésnél a törvényes és erkölcsi szempontokat egyformán betartsuk. A javaslatot nem fogadom el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: A vallás- és közoktatásügyi mi­niszter úr kivan szólni. Gr. Klebelsberg Kunó vallás- és közokta­tásügyi miniszter: T. Ház! Rassay igen t. képviselő úr beszédében — elismerem, egészen tárgyilagos — több olyan kérdést vetett fel, amelyek közelebbi megvilágítást igényelnek, még- mielőtt a vita tovább menne. Éppen e'zért szükségét éreztem annak, hogy a vitá­nak már mostani stádiumában felszólaljak és ne várjam meg a vita végét. Felvetette az igen t. képviselő úr azt, hogy az alapítvány állaga nincs szorosan kö­rülírva. (Rassay Károly: Nem az állaga!) Ha az igen t. képviselő úr egy kicsit gondosabban átnézte volna a törvényjavaslat 1. §-át, akkor látta volna, hogy ez egészen szabatosan meg van határozva; mert hiszen aa 1. § felhívja a Kúriának két számszerűit is megnevezett íté­letét, amelyben a vagyon a legrészletesebben körül van írva. Természetes tehát, hogy a tör­vényjavaslat tárgyát azok; a vagyonságok al­kotják, amelyeket a Kúriának ez a két ítélete egészen szabatosan körülír. (Rassay Károly: Azt kifogásoltam, hogy nincs feltüntetve!) Azt nem szokták megismételni, ami egy köz­okiratban már le van fektetve, hanem egy­szerűen felhívják a közokirat számát s az ter­mészetesen azzal a következménnyel jár, hogy az a törvény, amely arra hivatkozik, szintén azt a körülírt vagyonságot érinti. Azt hiszem, hogy ez egészen világos dolog. (Rassay Ká­roly: Perrend szerint meg sem tekinthetem!) Ami már most a vagyonállag becslését illeti, — hiszen ingatlanról lévén szó, csak becslésekkel dolgozhatunk — az Ofb-nál folyt eljárás során a • szakértők az egész ' vagyont 86 millióra becsülték. A kulcs szerint ame­lyet a bírói ítélet megállapított. 60% jutott az államnak és 40% a várományosoknak; és így volna 21 millió az állami érték, a várományo­soknak jutó érték pedig 15 millió. Most^ már ennyit nem fizetünk ki, mert amint méltóztat­nak tudni 10,500.000 pengő kifizetéséről van szó és pedig azért, mert a palota lényegesen kevesebbért vétetett át és vétetik computusiba, mint ahogy a 36 milliós becslésnél tétetett. Ez tehát a dolognak a lényege. (Rassay Károly: Ez megállapított bírói becslés volt?) Az Ofb. becslése, az Ofb. által elfogadott becslés. Ami pedig a célt illeti, felvettetett a rok­kantaknak a kérdése. (Bródy Ernő: A tör­vény vetette fel!) Az élet veti fel, vagy a törvény veti fel, vagy a képviselő úr veti fel. Nagyon helyesen: hogy egy későbbi törvény egy. korábbit módosít. A felett tanácskozunk, célszerű-e megtenni, vagy nem; ez a probléma. Egy közalapítvány, amelyről, ilyet lehet mon­dani, végtelen rendeltetésű, vagyis nemcsak a megállapításnak idejében van hivatva bi­zonyos célokat szolgálni, hanem állandóan is. Már pedig a rokkantak, adja a jó Isten, hogy minél később, de bizonyos idő múlva mégis csak ki fognak halni, és akkor a közalapít­vány tulajdonképpen célját vesztette. (Bródy Ernő; Ebben a pillanatban még élnek!) De ha valaki közalapítványt csinál, az nem a pilla­natnyi helyzettel számol, baneim provideál; sokkal célszerűbb megoldásnak látszott tehát az, hogy az állam... (Zaj a szélsőbaloldalon.) Azt hiszem, hogy minden szenvedély nél­kül érvelek. (Farkas István: Egészen szenve­dély nélkül! — Halljuk! Halljuk!) Annyiban sokkal célszerűbb megoldásnak látszik, hogy amilyen arányban javulnak az állam pénz­ügyei, abban az arányban emeltessék fel mindinkább ez a járulék, amint a 48-as hon­védek nyugdíjánál történt, ne kumuláltassék azonban ilyen vagyon, ahol különben is túl­nyomóan erdőbirtokokról van szó. amelyeknek a jövedelmezősége nem lenne olyan nagy, hogy tekintettel a ' rokkantak nagy számára, számottevő változást idézhetne elő. Sokkal célszerűbbnek látszott tehát az a megoldás, hogy amennyiben a rokkantak érdekében töiv ténik valami az történjék az állami pénzek­ből is, annyival is inkább, mert ezeknek a pénzeknek egy évben való szétosztása egy kis törtnek juttatott volna valamit, egy-egy em­bernél minimális összeget tett volna ki. Ez a beállítás mindenesetre tetszetős és teljes joga van a képviselő úrnak megmutatni, de nekem viszont jogom van rámutatni arra, hogyha alapítványt csinálunk, ne efemer cé­lokra csináljunk, másodszor pedig, hogy en­nek arra a rendeltetésre fordítása egy-egy rokkantnak helyzetét vajmi kevéssé javította volna. (Rassay Károly: Harminchatmillió pengő évi jövedelme?)' Harminchatmillió pengő? Harminchatmillió pengő a vagyon. (Rassay Károly: Annak egy évi jövedelme!) De mondom, hogy itt erdőbirtokokról van szó. Vegyük a birtokok mai jövedelmét és el kell ismernünk, hogy ezzel nem messze jutunk. Azt hiszem, egészen világos ezek után a kér­dés. Ami azt a kérdést illeti, hogy a cél miért tűzetett ki ilyen általánosságban, hogy csak közművelődési célokról történik említés, erre a multak tapasztalatai visznek minket reá Ha méltóztatnak átnézni a Tudományos Akadémia alapítványait, méltóztatnak látni, hogy ott vannak alapítványokból drámai művekre kitű­zött dijak, vígjátékokra kitűzött díjak, ame­lyekre ma már senki sem pályázik. Miért? Mert az a műfaj kiment a divatból. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Amikor ezeket az alapítvá­nyokat tették, akkor a történelmi dráma diva­tos műfaj volt. Változtak a viszonyok és hasz­talan tűzi ki az Akadémia óvről-éyre ezeket a díjakat, nem akad pályázó. Általában külföl­dön is látjuk, ahol nagy adakozási morál és nagy alapítványtételi morál van, hogy mennyi alapítvány vált az idők folyamán tulajdon­képpen tárgytalanná, vagy nehezen, vagy csak erőszakkal feihavsználhatóvá. : Sokkal célsze­rűbbnek mutatkozott tehát az, hogy csak a fő­célt mondjuk meg* és konstruáljunk olyan szer-

Next

/
Oldalképek
Tartalom