Képviselőházi napló, 1927. XVII. kötet • 1928. december 20. - 1929. február 19.
Ülésnapok - 1927-240
40 "Az országgyűlés hépviséíöházának 240. ülése 1929 január 17-én, csütörtökön. vány célja, az alapítvány szervezete, az alapítványt kezelő bizottságok, szervek hatásköre nem való a törvénybe. Hát az törvénybe való, hogy itt egy-egy családnak, vagy embernek az- általános fizetési kötelezettségek alól privilégiumot adjunk? Szabad ilyeneket ma, a huszadik században törvénybe iktatni? Azt méltóztatik mondani, hogy ez méltányos. Soha annyira nem volt méltánytalan, mint ebben az esetben, mert még ha az apa után örökli a hitbizományi birtoklást a fiú, ott lehet méltányossá ; oTÓl beszélni, de ahol rajta kívül álló szerencsétlenség következtében olyan ág örökli, amely soha hozzá nem jutott volna, ott arról beszélni, hogy^ méltányos dolog elengedni az átszállási illetéket; azt hiszem, öz mindnyájunk által megállapíthatólag legalább is kissé erőltetett magyarázat. De itt nem áll meg a törvénvjavaslatnak ;>z a privilegizáló tendenciája. Egy további rendelkezése arról szól. hogy amennyiben a hitbizományi várományosok bármikor ebből az összegből ingatlant vásárolnának, akkor az átruházási illetéket is elengedi. Azt mondja az előadó úr — ezt szelíden megemlítette — hogy kérem, hogy abban az esetben, ha ez a készpénz ingatlanba megy be méltányos dolog, hogy itt elengedjék az átruhlázá si illetéket. T. Ház! Nemcsak ebben az esetben történik meg, hogv egv hitbizományi vagyontárgy készpénzből ingatlanra fordul át, de soha senkinek a világon ezt meg nem engedték. Lehet, hogy valaki mindezzel szemben azt fogja mondani, hogy ez végeredményben forma, mert azt is meg lehetett volna csinálni, hogy ezeket a jelentékeny elengedett összegeket egyszerűen hozzáJcsapiák a vételárhoz^ amellyel a 40%-ot megvették. Be engedelmet kérpik. t. miniszter úr, akkor miért nem azt csinálták 1 Hiszen csak az lenne a normális és rendes dolog, hogy ott. ahol adásvevésről van szó és ahol az egyik fél az állam, a^ másik pedig egv raaffánfél. ott pontosan lemérik az értékeket, felbecsülik az ingatlanokat és megállapítják mindenki által ellenőrizhetően a vételárat, és ha önök úgv látják méltányosnak, hogy ez a vételálr ne 10500.000 pen^ő legyen, hanem legyen 11500.000 pengő, akkor ezt méltóztassék bátran és egyenesen prononálni. De hogy a minden állampolgárt egyformáin kötelező terhek alól egyeseknek törvényben privilégiumot és felmentést adjanak, ez, az én meggyőződésemmel nem egyeztethető össze. Most visszatérve magához az alapítvány rendeltetéséhez, itt elsősorban kifogásolnom kell az egész elgondolásban azt, hogy alapítványt méltóztattak létesíteni. Hogy miért kellett itt alapítványt létesíteni, azt nem tudom. Ha ez a vagyon az államra 60%-ban rászállott; ha az állam a 40%-ot még megvette, és így ez állami tulajdonná lett: tulajdonkétapen miért kellett ezt alapítvánnyá átalakítani? Hiszen méltóztatnak látni, a legújabb módosítás még azt is mondja, hogv azt a bizonyos 40^'-ot most, amikor máír alanítvánnyá formálták a 00%-ot, szintén az állam fogja saját kasszájából előlegezni az alapítványnak és kifizetni a hitbizományi várományosoknak. A másik részét ennek a 10,500000 pengőnek méltóztattak már előbb kifizettetni egy másik közpénzből; Budapest székesfőváros pénztárából, amelyre rákénvszen'tették, hogy vegye meg a Károlyi-nalotát. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbalnldalon.) a nélkül, hogy erre Budapest közönségének a legkisebb szüksége lett volna. (Ügy van! Ügy van! a széUőbaloldalon.) De ha ezt így lebonyolították, miért van szükség arra, hogy itt egy ellenőrizhetetlen kezelésű alapítványt létesítsenek. (Ügy van! a szélsőbaloldalion.) a helyett, hogy mint állami vagyont úgy kezeltetnék, mint az egyéb állami vagyonokat: megfelelő ellenőrzés és számszéki ellenőrzés mellett és ennek a vagyonnak a jövedelmét arra a célra fordítanák, amely célra azt a, t. törvényhozás bölcsesége elhatározza? Hiszen egyáltalában nem alkalmas a mostani levegő arra, hogy itt ilyen határozatlan új alapítványokat kreáljanak. Nagyon jól méltóztatnak tudni, hogy ez az egész alapítványi kérdés mindig egy nyitott fájó seb volt a magyar államháztartás ügyei vitelének. (Ügy van! a ssélsőbaloldalon.) Tudjuk ezt ma is számtalan alapítvánnyal kapcsolatban. Itt van például a kivándorlási alap, amelyet állandóan alimentálnak. Ha el méltóztatnak menni a telekkönyvekhez, akkor méltóztatnak látni, hogy ezek az alapok ingatlanokat vesznek, ingatlanokat eladnak, csereberélnek egymás között, a nélkül, hogy a legkisebb állami számvevőszéki ellenőrzés alatt állanának. (Zaj jobbfelol.) Ez így van, mert ezeknek az alapoknak legfőbb ellenőrzője mindig a jövő-menő miniszter és nem az állami számvevőszék. (Jánossy Gábor: A minisztert is ellenőrzi az állami számvevőszék!) De ebben a részben, t. képviselőtársam, nem ellenőrzi, ez a baj; ezt sem ön nem látja, amikor a költségvetést tárgyalja és megszavazza, sem az állami számvevőszék nem látja. (Jánossy Gábor: Akkor ez hiba! — Derültség.) Bizony ez nagy hiba. T. Ház! Itt van a vallás- és tanulmányi alap körül legutóbb keletkezett vita, amelybe én nem akarok beleszólni, meg kell azonban állapítanom, hogy ott is abszolúte el van vonva az ellenőrzés a nagyközönség* elől, ott is megvan az a bizottság, hogy azonban mégis bajok vannak a zártkörű bizottság ellenőrzése mellett, azt mindegyikünk nagyon jól tudja. (Zaj jobbfelol.) Méltóztassék megengedni, miniszter úr, én nem azt mondom, hogy defraudálták a pénzeket attól az alaptól, azonban, hogy nem egészen olyan formában és nem arra mentek el azok a pénzek, mint ahogyan és amire kellett volna: ennek gyanúja legalább is fennáll igen előkelő szakférflak véleménye szerint. Mindenesetre az a tény. hogy egyszerű számadatok közzétételével a gyanú nem lesz eloszlatva, nem alkalmas arra. hogy a magam részéről nagy megnyugvással- nézzem ezt a bizonyos alapítványi kezelést, mert azt hiszem, hogy a vallási- és tanulmányi alap kezelése olyan méretekben, olyan rendszerrel és olyan óvatossággal történt, hogy az megbírja a nyilvánosságot akármely percben. (Gr. Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter: Közzé is tettem. Tessék elolvasni a mai lapokat!) Nagy örömmel és nagy érdeklődéssel fogom elolvasni. Remélem, azok az urak, akik közvetlenül nézték az ellenőrzést, szintén nagy megnyugvással fognak nyilatkozni. A magam részéről nem örülök; annak, hogy itt egy újabb megfelelő ellenőrzés nélküli alapítvány alapíttatik. Nem lehet ezt megfelelően ellenőrizni már csak azért sem, mert az alapítvány célja nincsen pontosan körülírva a törvényhozás rendelkezésében, mert ha legalább az lenne pontosan körülírva, hogy mire fordíttassék ennek az alapítványnak jövedelme, akkor már adtunk volna olyan kulcsot annak az ellenőrzőbizottságnak, hogy a jövedelem felhasználását a továbbiak folyamán ellenőrizhette volna. A «Nemzeti közművelődési célok» megjelölést igazán nem tudom elfogadni egy
