Képviselőházi napló, 1927. XVII. kötet • 1928. december 20. - 1929. február 19.
Ülésnapok - 1927-249
304 Az országgyűlés hépvisélÖhazánah teni, hogy a kartell irodájában nem lehet cementet rendelni. A kartell megállapítja ezt az árat, mint nagykereskedői árat, a rendelő azonban csak a nagykereskedőtől kap cementet és f a nagykereskedőtől nyolc pengőért kapja. Ne játszunk tehát itt a szavakkal bújósdit és ne tessék azt mondani, hogy a cementkartell hat pengőért vagy mennyiért adja a cementet, — nem emlékszem pontosan a számra — amikor azt nem lehet kapni. Ez hasonló ahhoz, amikor a sarki boltos kiírta, hogy nála bizonyos árucikk mibe kerül és amikor megkérdezte a másik, hogyan tudod ezt csinálni, hiszen a beszerzési ár többe kerül, erre azt mondta, hogy azért írtam ki, mert nálam nem lehet ezt a cikket kapni. A cementkartell is % úgy látszik, azért írja ki ezt az árat, mert nála nem lehet cementet kapni. Cementet csak ott lehet kapni, ahol a nagykereskedő árusítja, ott pedig azt az árat kell érte fizetni, amit a nagykereskedő érte megállapít. Sajnálom, hogy az államtitkár úr válaszáéban nem helyezett kilátásba olyan megnyugtató intézkedéseket, amelyektől az érdekeltségek legalább valamelyes árcsökkenést várhatnának. Mert ne méltóztassék újra beleesni abba^ a hibába, hogy azt mondják, az általános drágulás 137%, ezzel szemben a cement, a tégla és egyéb cikkek drágulása pedig csak ennyi. Mivel indokolják ezek az urak, hogy náluk van drágulás? Náluk nem lett drágább a hegy, — amint már az előbb mondottam — a munkabér pedig 50%-kai olcsóbb. Mi az az újabb termelési költség, amivel indokolják, hogy ennyivel drágább? Méltóztassék egyszer egy^ szakembert^ kiküldeni ennek a megvizsgálására és ne méltóztassék a hivatalos vizsgálatnál azzal megelégedni, hogy a vállalatok beküldik az árakat. Tessék egyszer kimenni s megkérdezni, hogy mit fizettek ezek az urak békében egy köbméter kŐrobbantásért, egy köbméter kő berakásáért, egy köbméter kő, cement, mészkő, vagy mész kirakásért, mibe került békében a fuvar, méltóztassék ezt összehasonlítani a mai árakkal s akkor ki fog tűnni, hogy a termelési költség ma lényegesebben alacsonyabb, mint a békeidőben volt. Mivel indokolják tehát az áremelést? Az áremelés abban nyilatkozik meg, hogy Magyarországon van 20—30 avagy 50 ember, akinek olyan fizetése_ van, mint az amerikai acéltrösztök vagy olajtrösztök vezérigazgatóinak, pedig a mi vállalataink távolról sem közelítik meg az amerikai acélvagy olaj trösztök vagy egyéb vállalatok nagyságát és arányait és olyan na^y ész sem kell azok vezetéséhez, mint Amerikában. Ne méltóztassék tehát abba a hibába esni, hogy az általános drágulást méltóztatik alapul venni. Az általános drágulás nekem szól, akinek mindent meg kell vennem azon az áron, amennyivel az illető cikk megdrágult, az általános drágulás annak szól, aki megveszi a cementet, de annak, aki gyártja alacsony munkabérek, alacsony szénárak, kedvezményes vasúti tarifa mellett, a drágulást nem lehet ezzel az indokkal alátámasztania, mert a hegy amint mondottam, nem lett drágább. Kérem tehát a kormányt, méltóztassék evvel a kérdéssel komolyan foglalkozni, mert az építési anyag ára fontos tényező az építkezésnél, és ha már a fa áránál nem is tudunk különös intézkedést tenni, a tégla, a cement és a mész áránál megvan a lehetőség erre. A kormánynak nem kell tanácsot adnom. Hiszen száz és száz eszköz áll rendelkezésre amellyel el tudja érni azt, hogy ezeket az iparágakat az árak leszállítására szorítja. Ne méltóztassék 249. ülése 1929 február 6-án, szerdán. azonban a külföldi árakkal összehasonlítást tenni, vagy méltóztassék összehasonlítani azt is, hogy a cement, a mész és a tégla a külföldön milyen feltételek mellett gyártódik, milyen a külföldi munkás munkabére, munkaideje és mennyi a külföld termelési költsége. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt, kérem, szíveskedjék azt befejezni. Peyer Károly: Azonnal befejezem. En elfogadom azokat az árakat, amelyeket külföldön fizetnek, egy feltétel alatt. Ugyanazokat a munkabéreket kell fizetni a vállalatoknak, amelyeket Németországban fizetnek, ugyanazon munkafeltételek mellett. De 12 órai munkaidő, 2—3 pengős napszámok, alacsony életviszonyok mellett ilyen árakat szabni teljesen indokolatlan. Éppen azért kérem a kormányt, méltóztassék evvel a kérdéssel behatóan foglalkozni. Mivel az államtitkár úr nem adott kielégítő választ, azt nem vehetem tudomásul. Elnök: Minthogy az államtitkár úr nem kíván nyilatkozni, kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a választ tudomásul venni, igen vagy nem? (Igen! Nem!) Akik a választ tudomásul veszik, szíveskedjenek felálíani. (Megtörténik.) Többség! A Ház a választ tudomásul veszi. Következik Kéthly Anna interpellációja a kereskedelemügyi miniszter úrhoz. Kérem az interpelláció szövegének felolvasását. Gubicza Ferenc jegyző (olvassa): «Interpelláció a kereskedelemügyi miniszter úrhoz a koncentrációnak a magántisztviselők kereseti és munkaviszonyaira gyakorolt hatásáról. 1. Van-e tudomása a miniszter úrnak arról, hogy az ipari koncentráció hatásaként, annak külföldön tapasztalt hatásaival ellentétben, a foglalkoztatott magántisztviselők létszáma állandóan csökken? 2. Hajlandó-e a miniszter úr olyan intézkedéseket tenni, amelyek a magántisztviselők számára a munkahelyek fokozottabb védelmét biztosítják? Budapest, 1929. január 28. Kéthly Anna, s. k.» Elnök: J Az interpelláló képviselőt illeti a szó! Kéthly Anna: T. Képviselőház! A világháború olyan súlyos eltolódásokat jelenteit 3 kapitalista világrendben, hogy optimistább lelkek ennek a termelési rendnek katasztrófáját voltak hajlandóik a tapasztalható jelekből megjósolni. Amikor azután a győztes államokat is megingató, méreteiben addig még sohasem tapasztalt és rettenetes hosszú tartamú munkanélküliség jelentkezett a világháború után, ezt is hajlandók voltak a dolgok mélyére nem hatolok a felbomlás kezdetének nyilvánítani. Sajnos azonban, a termelésben azóta tapasztalható jelenségek azt bizonyítják, hogy a kapitalizmus anarchikus formáiból a teljes szervezettség állapotába iparkodik és a termelés sztrukturájának megváltoztatásával annak átalakítása révén akarja a maga uralmát biztosítani. A XVIII. század végének eseményei játszódnak le előttünk, bár megváltozott formában; új ipari forradalom ez, amely a magántisztviselők munkahelyeit sem hagyja/érintetlenül. A magántisztviselők munkahelyét is átalakítja az a jelenség, amelyet racionalizálás név alatt ismerünk, s amely ellen, ha az az elméletben körvonalazott célkitűzésnek megfelelne, senkinek kifogása nem lehetne, legkevésbbé egy olyan intelligens munkásrétegnek, mint amilyen a magántisztviselőké. Hiszen ez az elméleti körvonalozás azt mondja,