Képviselőházi napló, 1927. XVII. kötet • 1928. december 20. - 1929. február 19.
Ülésnapok - 1927-239
16 Áz országgyűlés képviselőházának dóseket haladéktalanul feltenni az ország ipartestületeinek?» Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Frühwirth Mátyás: Mélyen t. Ház! Interpellációm bejegyzése óta a felmerült három kérdés közül, kettőre a miniszter úr rendelkezéséből nemcsak én kaptam mes: a választ, hanem megkapta a választ az iparosság maga is. A miniszter úr azóta ugyanis elhatározta, hogy meg fogja kérdezni az ipartestületeket az iránt, vájjon a Kézműve® Kamarára szükségük van-e, vállalják-e .azokat a terheket, amelyek az új szerv felállításával járnak. Interpellációmnak az volt a célja,, hogyha már a miniszter úr elhatározta, minél előbb tegye fel ezeket a kérdéseket, mert ez a kérdés már annyira megérlelődött az ország közvéleményében az iparosság között, hogy elodázni már nem szabad. A miniszter úr megtette azt. amit az iparosság kívánt tőle, tisztázni kívánta ezt a kérdést és az iparosságot megkérdezi. Egy kérdésre azonban az iparosság nem kapott választ és ezzel az országban megindult óriási agitációban folyton visszaélnek. Azt állítják száz és száz ülésen ismert körökben, ismert érdekeltségek részéről, hogy a kormányzat maga, a miniszter úr maga ellene van a Kézműves Kamarának, az iparosságnak neun szabad tehát a Kézműves Kamarára szavazni, mert ezzel tulajdonképpen a kereskedelemügyi miniszter úr szándóka ellen cselekszik. Tudjuk nagyon jól, hogy ezek a hangok honnan erednelk. Ameddig a magyar kézműiparosság érdekképviseleti szerve csak álom volt, csak terv volt, addig éppen a kereskedelmi kamarák voltak azok, amelyek ennek a szervezetnek felállítását folyton sürgették. Volt idő, nem is olyan régen, amikor Szávay Gyula maga. a Budapesti Kereskedelmi Kamara főtitkára a kamara teljes ülésének a következőket jelentette, amit a Budapesti Kereskedelmi Kamara teljes egészébein el is fogadott. Azt mondta Szávay Gyula (olvassa): «A kiépített ipartestületi központ ruháztassék fel az országos Kézműves Kamara óhajtott címével. Az erre vonatkozó indítvány, amelyet a miniszter elfogadott s melynek nyélbeütését szűkebb bizottságra bízta, a budapesti kamara köréből indult ki. Csak az ipartestület az, mely helyileg kéznél van a lkézműiparosság részére s melynek, ha az tökéletesebben ki van szervezve, az iparosvilág gyakorlati hasznát is veszi- Ha e mellett az iparosok az ipartestületi oszlopokon álló országos Kézműves Kamara fenntartási áldozatát is vállalják, e központi szervük megtalálhatja a maga komoly rendeltetését és munkakörét a saját tisztes neve alatt.» .Íme, méltó tehát látni, hogy éppen azok,alkikma a, Kézműves Kamara ellen vannak, voltak azok, akik az iparosság lelkületében felébresztették a Kézműves Kamara gondolatát. ; Minél közelebb jutottunk azután ennek a kérdésnek megoldásához, annál keményebben álltak ellene e kérdés megoldásának, bár a kormányzat maga, a kereskedelemügyi miniszter úr is, a miniszterelnök úr is az iparosságnak ezt az évtizedes kívánságát teljesen magáévá tette. Itt a Házban töbször is, a sajtóban is nyilatkozott nemcsak a kormányelnök úr, hanem különösen a kereskedelemügyi miniszter ur (Erődi-Harrach Tihamér: Ügy yan!) és szóvá tette, hogy az iparosságnak ehhez joga van, hogy az iparosságnak meg fogják adni a Kézműves Kamapáról : szóló törvényt (Zaj ti 239. ütése 1929 január 16-án, szerdán. szélsőbaloldalon. — Fábián Béla: Hol a miniszter úr?) Még 1926-ban az egész iparosságnak egy nagy köriratban, amelyet elküldöttek minden ipartestületnek, amely megjelent a sajtóban, tehát a nyilvánosság előtt, a kereskedelemügyi miniszter úr a következőket mondotta (olvassa): «Az emlékiratban felsorolt kívánalmakat sorra véve, az Országos Kézműves Kamara felállításának szükségességét a kormány már a múlt évben elismerte, újabban maga a miniszterelnök úr volt az, aki folyó évi november hó 26-án Budapest polgársága előtt tartott beszédében kijelentette, hogy az Országos Kézműves Kamarának felállítása nem ütközik akadályokba.» A kormányhoz hű iparosság ezt készpénznek vette, és amikor látta azt, hogy a kereskedelmi kormányzat kezd ingadozni ebben az elhatározásban, méltán csodálkozással fordult a magyar kormányzat felé, mert lehetetlen dolognak tartotta azt, hogy a magyar kormányzat, a miniszterelnök úr és a kereskedelemügyi miniszter úr kijelentéseivel szemben más történjék. Ezt nem várta a magyar iparosság és kéri a magyar törvényhozástól, hog*y ebben a kérdésben játékot űzni tovább ne engedjen. T. Képviselőház! A kereskedelemügyi miniszter úr most a nyáron a következőket mondotta igen előkelő küldöttség és igen nagy nyilvánosság előtt (olvassa): «A kereskedelmi tárca keretében leginkább előrehaladt törvényjavaslat az ipartestületekről és az Országos Kézműves Kamaráról szól. Az érdekeltségekkel való nagyszámú tárgyalásokon tett tapasztalatok eredményeképpen szükségesnek mutatkozik egy olyan szerv létesítése* amely a kézművesipar összes kérdéseivel behatóan foglalkozik. Ennél a kérdésnél a kereskedelmi kamarák azt az aggodalmukat fejezik ki, hogy egy ilyen kézműves központi szerv, — ha azt kamarának nevezzük •— végeredményben a régi intézménynek, a kereskedelmi kamarának a bomlására vezetne. Meg vagyok arról győződve, hogy a Kézműves Kamara felállítása nem lesz hátrányos a kamarákra nézve, de előbre fogja vinni a kézművesiparosság ügyét.» (Úgy van! a jobboldalon.) Továbbá azt mondja a r kereskedelemügyi miniszter úr (olvassa): «Úgy nekem, mint a miniszterelnöknek szimpatikus éis kedves gondolat a Kézműves Kamara, mert tudjuk és belátjuk, hogy erre a kézműves iparosságnak szüksége van. Tudom, — mondotta —: hogy egyes kereskedelmi kamarák az utóbbi időben milyen támadásokkal illették a Kézműves Kamaráért harcoló iparosságot, szerintem azonban nincs miért viszszariadni és ősszel igenis a Kézműves Kamaráról szóló törvénytervezetet fogom benyujtatni a Ház elé.» Ilyen nyilatkozatok után természetesen az egész magyar iparosság, amely egy tekintélyes része a magyar lakosságnak, ezt készpénzként elfogadta és befejezett ténynek tekintette azt, hogy az iparosság meg fogja kapni azt a szervet, amelyet más osztályok is élveznek. Ebben az országban úgyszólván minden osztálynak megvan a maga érdekképviselete. Megvan a mezőgazdáknak, megvan az ügyvédeknek, a mérnököknek, megvan egy csomó érdekeltségnek a szabad szervezete, tehát megvan a joga a magyar iparosságnak is ahhoz, hogy érdekképviselethez jusson. (Ügy van! a jobboldalon.) Mélyen tisztelt Képviselőház! Az egész parlamentarizmus kezd átalakulni és gazdasági képet kap. Hiszen az a javaslat, amelyet ajhelügyminiszter űr elénk terjesztett és amely
