Képviselőházi napló, 1927. XVII. kötet • 1928. december 20. - 1929. február 19.

Ülésnapok - 1927-245

136 Az országgyűlés képviselőházának lést folytatnak. Azt hiszem, igazat fognaik ne­kem adni t. képviselőtársaim, amidőn előre kijelentem, hogy jóllehet borvidéki kerület képviselője vagyok, nem otthoni és hazai dol­gokat tartok ebben a kérdésben szem előtt, hanem egy olyan agrárproblémát, a magyar agrártársadalomnak egy egészen elsőrangú problémáját, amely miatt ezek köizül a pad­sorok közül fel kell szólalnunk, különösen olyan alkalommal, amikor ilyen törvényjavas­latot tárgyalunk, amelyet a t. földmívelésügyi miniszter úr most beterjeszteni szíves volt. Én is csak csatlakozhatom előttem szóló képviselőbarátaimhoz, akik nagy örömmel fogadták el ezt a javaslatot. Kétségkívül szá­mos olyan intézkedés van benne, amelyek al­kalmasak lesznek arra, hogy az égető és sür­gető problémákat elimináljuk és megoldjuk. Nem volna szabad tulajdonképpen szólnom azokról a további intézkedésekről, amelyeket mi itt mindannyian szükségeseknek tartunk ezen javaslaton túlmenőleg, mégis úgy ér­zem, hogy talán nem térek el a tárgytól, mert hiszen a bortörvény novellájáról van szó, és az általános vita tárgyához tartozhatik mindaz, amit a bortörvény további novellájá­tól várunk. Talán szabad lesz egypár szót szólnom arról, hogy milyen további, talán ra­dikális vá ! toztatásokat kérünk és várunk a mé : yen t. földmívelésügyi^ kormánytól a tekin­tetben, hogy ez a szörnyűségesen komoly és nagy kérdés, ha nem is megszűnjék, de leg­alább enyhíttessék. Mielőtt itt egy-két gondolatot felvetnék, méltóztassanak megengedni, hogy innen is először köszönetet mondjak a földmívelésügyi miniszter úrnak mindazoknak a borvidékek­nek nevében, amelyeknek • segítségére jött a borszövetikezetek felállításának igen erős és igen hatalmas gondolatával. (Ügy van! Ügy van! a közéven.) Tudjuk nagyon jól, hogy ez egy nagyon komoly első lépés volt az ered­mény felé. De nagyon jól tuditik azt is, hogy ez a lépés még nem elég, következnie 'kell a máso­dik lépésnek a bortermelő vidékek részéről is, ahol kellő megértést és főként nagyon lelki* ismeretes, önzetlen vezető embereket kell ta­lálni a tekintetben, hogy ezek a borszövetke­zetek, pinceszövetkezetek tényleg elérjék azt a célt, amelyet elérni hivatva vannak. En azonban úgy érzem, hogy az a nagyon érdekes és nagyon értékes segítség, amelyet a törvényjavaslat hoz, még nem elegendő; hiszen a probléma sokkal mélyebb és sokkal nehezebb, semhogy azt máról holnapra egy-két novelláris törvénnyel meg tudnánk oldani. Egy nagy, súlyos termelési krizisben va­gyunk, amelynek, sajnos, nemzetközi vonatko­zásai vannak, olyan vonatkozásai, amelyek te­kintetében mi segítő eszközt, miután azok a saját erőnket is meghaladják, száz százalékig nem tudunk produkálni. Viszont azonban ez nem eredményezheti azt, hofv pesszimisztiku­san lemondjunk minden olyan eszköz igénybe­vételéről, amelyre feltétlenül szükségünk van, és amelyet — ezt szeretném aláhúzni — a XX. században, abban a XX. században, amikor a magángazdaságba való állami beavatkozás jel­szava nem probléma többé, igenis igénybe kell vennünk és a földmívelésügyi kormányzattal is igénybe kell vétetnünk. Én itt csak azt a gondolatot vetem fel, hogy nem kellene-e a közvéleményben már régóta ielentkező óhajnak megfelelően a kizárólag szőlőtalajoknak, ame­lyek csak szőlőművelésre valók és más műve­lésié nem alkalmasak, kedveznünk. En nem elégedném meg azzal, hogy e tekintetben a föld­245. ülése 1929 január 30'án, szerdán. mívelésügyi kormány a pénzügyi kormánnyal bizonyos kezdeményezéseket tegyen. En is azt szeretném, — és itt talán egy kissé szigorú szót mondok ki —hogy viszont az olyan területeket, amelyek más termelésre is alkalmasak, sújtsuk erősebben (Ügy van! a közéven!) mert így megkapjuk a különbözetet, vagyis megtakarí; tást tudunk elérni az^ abszolút szőlőtermelő területek megadóztatásánál. Tudom, hogy ez olyan szempont, amelyet nem szeretnek hallgatni olya*n szőlőbirtokosok, akiknek olyan területen van szőlőjük, amely terület más termelésre is alkalmas. En azonban kijelentem, hogy engem nem egyéni szempontok vezetnek, hanem a közérdek szempontja, hogy az a termelés, amely feltétlenül nehezebb, amely nagyobb költséggel dolgozik, állami se­gítséggel hozassék olyan helyzetbe, hogy bírja a versenyt a kisebb költséggel dolgozó egyéb termeléssel. Ismétlem, ez talán 10—20—30 évvel ezelőtt igen radikális gondolatnak látszott volna, miután azonban láttuk az állam beavat­kozását sokkal nagyobb mértékben más terme­lési ágak területen is, azt hiszem, hogy lélek­tanilag az idő ezen radikális gondolatra alkal­mas. A felújítás: a kölcsön tekintetében is leg­szigorúbban nézném azt, hogy e támogatás tisztán az abszolút szőlőtalajoknak jusson és itt nemcsak a hegyi talajokra gondolok, hanem azokra a futó homoktalajokra is, amelyek az alföldön vannak; vagyok olyan tárgyilagos, hogy nem tisztán a hegyi szőlők érdekében beszélek, hanem minden olyan terü­let birtokosa érdekében, aki talán százszorosan nehezebb helyzetben van, mint a másik isten­áldotta területnek a birtokosa, aki a területén szőlőn kívül mást is termelhet. Még egy témám van. A borfogyasztási adó kérdése alkalmas arra, hogy a demagógiának teret nyisson, viszont azonban par excellence alkalmas arra is, hogy mindenki, akinek csak egy kis fogalma van a magyar^ pénzügyi ad­minisztráció, a magyar adóztatás problémájá­ról, ezzel a kérdéssel foglalkozzék. A helyzet ugyanis ma tényleg t olyan végzetes, hogy ez^ a kérdés majdnem zsákutcába érkezettnek lát­szik. A kormány tudniillik átengedte ezt az adót a községeknek és városoknak és most arra a szerintem kissé túlkényelmes álláspontra he­lyezkedik, hogy rábízza a dolgot a községekre és városokra, hadd intézzék el a szegény bor­termelők ügyeiket a községekkel és városok­kal. Végtére a bortermelés krízise nem olyan, hogy a kérdést az érdekeltek és az autonóm testületek egymás között intézzék el. Ez olyan kérdés, amelyet a kormánynak magának kell elintéznie. Felvetek egy gondolatot. Nem vagyok tel­jesen analfabéta pénzügyi kérdésekben és így megszívlelésre ajánlom a pénzügyi kormány­nak a következőket. Méltóztatnak tudni, hogy annak idején,'amikor arról volt szó, hogy egész adórendszerünket akként építsük ki, hogy a kereseti adót átadjuk a községeknek, nagyon sokan — magam is köztük voltam — aggodal­munkat fejeztük ki az egész konstrukció tekin­tetében azért, mert óriási nagy egyenlőtlensé­get láttunk egyes községek és városok főzött, nemcsak a kereseti adó kérdésében, nemcsak a forgalmiadórészesedés tekintetében, hanem egyéb más kérdésekben is. Hiszen az igazság legelemibb feltételeivel ellenkezik az, hogy egyes községek és városok, amelyek amúgy is nagyon gazdagok, amúgy is óriási ipari és ke­reskedelmi forgalommal bírnak, háztartásukat

Next

/
Oldalképek
Tartalom