Képviselőházi napló, 1927. XVI. kötet • 1928. november 9. - 1928. december 19.
Ülésnapok - 1927-234
"Az országgyűlés képviselőházának 234. ülése 1928 december 14-én, pénteken. 523 — f emberi dolog, bocsásson meg nekem a mélyen t. elnök úr — csodálkozással tekintettem az elnök úrra, hogy bólog-atás nélkül ki méltóztatott birni ezeket az üléseket (Derültség.) amikor páran bólogattunk itt — ott, a túlsó oldalon pedig üres padok voltaik, — mi alatt kellemes hűvösséír honolt a meleg nyári napokban ebben a tiszteletreméltó palotában. Én azt mondanám, hogy kivételes esetben, rendkívüli időkben, rendkívüli helyzetekben a Ház megengedhetné, hogy a 15—30 nercen. vap"v az 1—2 órán túl is lehessen beszélni, ha a Ház úcv tartja szükségesnek, mindig az ország érdekében. Ezt elfogadhatná a t Ház, mert mindig a meglévő mondjuk, az alkotmányos többség adhatná és adná meq- az erre vonatkozó engedélyt. (Pronner Sándor: Módjuk, hogy alkotmányos! Nem meri apodiktikusan mondani.) Ezenkívül nem érthetek e 1 gyet a javaslatnak az úgynevezett zaklatást megszüntetni akaró és a naplóra vonatkozó rendelkezéseivel. Itt egy-két szót kell szólnom a sajtóról. A szólásszabadságot és a sajtószabadságot én ikertestvéreknek, és az 1848-as nagy történelmi idők legszebb és legértékesebb hagyományának tekintem. Ezekhez én nem nyúlnék, ezeket ne'm bántanám, csak amennyiben a megváltozott idők követelményei, a Ház munkaképessége és az ország é/deke ezt megkívánják. A sajtóra vonatkozólag pedig — bocsássanak meg nekem, t. uraim — megint egy abszolút tekintélyre, Petőfire hivatkozom, mert én azt tartom, amit Jakab apostol mond a Könyvek Könyvéről, az Élet Könyvéről, az Igazság Könyvéről, a Szeretet Könyvéről: a Bibliáról: «Olvasgassátok ezeket az írásokat, mert néktek úgy tetszik, hogy azokban, a ti örökéleteteknek beszéde vagyon.» Én ezt ennek az abszolút tekintélynek Petőfinek írásaira alkalmazom: olvasgassátok azokat, mert azokban vagyon a niaeryar faj, a magyar haza örökéletének beszéde. Ezt mondja tehát Petőfi ugyancsak «Az országgyűléshez» című költeményében: «Sajtószabadságot, csak ezt ide! Ez oly nagy, oly mindenható ige A nemzetben, mint az Isten «legyen»-je, Amellyel egy mindenséget teremte. Hol ez nincs meg, bár másképpen mindenek Eláradó bőségben termének, S bár az utolsó szolga és a pór Zsebéből aranyat markol, szór: Azon nemzetnek még nincs semmije, Azon nemzetnek koldus a neve. S hol ez megvan, bár ronoyokba jár a nép, Nyomorog, tengődik mindenfélekép: Azon nemzet gazdag végtelenül, Mert a jövendőt bírja örökül.» T. Képviselőház! A sajtószabadság és a szólásszabadság egy anyaméhből született. Sokat beszélnek itt a sajtónovelláról, a sajtó korlátozásáról és a sajtó megfékezéséről. Én ezekben az aggodalmakban nem osztozom és ha rajtam állana, már ma megszűntetném a háborús intézkedések által a sa'tóra vonatkozóan tett rendkívüli rendszabályokat és a sajtóvétségek fölött való bíráskodást teljesen a fügyetlen, szabad polgárokból álló esküdtszékre bíznám. Nem is értem, t. Képviselőház, és én — engedelmet kérek, jó értelemben mondom ezt — egy kis hipokrizist látok abban, ha zaklatásnak in i nősítik az újságírók, a sajtó munkásai részéről való közeledést és e végből kínai falat húzKÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XVI. nak Steindl Imre és társai halhatatlan alkotásának nem tudom melyik keresztfolyósójára. Az igazság az. t. Képviselőház, hogy egy percig sem tud senkisem meglenni újság nélkül, sajtó nélkül. Hiszen a ma született csecsemő már azért sír dadájának és édesanyjának, hogy a legfrissebb újságot olvassa fel neki, mielőtt megszoptatná., (Derültsép.) hogy abban olvashassa azokat a retteneteket, amiket az általam teljesen szabadnak tartandó sajtó a közszellem megrontásán tisztán szenzációhajhászatból hasábokon keresztül közöl. (Úgy van! Ügy van! a jcbboldalon.) Nem áll az. t. uraim, hogy a közönség kívánja ezt. Ne állítsuk oda bűnbakul azt a közönséget, mert a közönség beveszi azt, amit neki a sa^'tó bead. és a sajtó neki ilyen retteneteket ád be hasábokon keresztül. Mondom, az a ma született gyermek is először pzeket a retteneteket olvassa, másodszor elolvasvsa a futballmérkőzést. (Derültség.) harmadszor felolvastatja macának az ökölvívó bajnokok mérkőzése'Wíl szóló riportot és amikor már az apróhirdetést is elolvasta az a ma született csecsemő és az egész család, akkor azt kéri, hogy mert még nem vagyunk álmosak, most olvassa fel mamám, da^ám vagy öreganám rzt, ami az újságban a Képviselőház üléseiről mecjelent. ^Derültség.) Mert ez van a legutolsó helven. Nem mondom, hogy azt tegyék meg vezércikknek, ;mii itt történik, nem mondom én, hogy a százlál>"ak társ;i'';ili><i berendezőéből írianak tudományos cikkeket a napilanok. de annyi, meg annyi komoly, fenséges pnlH'kai. társadalmi és gazdasági téma van és kiált a megoldás után, hogy tisztán a közönség idegeire appellálni, a közönség idegeit izgatni, még betegebié tenni a hálószobák titkainak, a családi élet szörnyűségének és rejtelmeinek kiteregetésével, ezt én a sajtóval szemben megbocsát hatatlan hibának tartom. (Láng János: Az előbb azt mondotta, hogy nem akarja korlátozni!) Bocsánatot kérek, én nem akarom korlátozni és nem vagyok ellentétben, mert sokkal kisebb baj ez. mint hogyha a sajtót elnémítanák. A közönség egészséges lelke kiveti magából azt, ami esetleg a sajtó tévedései, hibái folytán rátapad, ellenben, ha a sajtót elnémítjuk, a temetők csöndje, a halálos csönd bovul erre a Házra és a magyar közéletre és akkor elmondhatjuk Ocskay brigadérossnl, hogy «Kurucok, magyarok, jó éjszakát!» ÍMeskó Zoltán: A sajtónak mindent meg szabad írni, ami igaz!) Tökéletesen igaza van t. barátomnak. Deák Ferenc örök igazsága, hogy «Hazudni pedig nem szabad.» Maeanlay-nek mondása a m.'iso dik, amit idézni akarok: «Igazat írni, csak az igazat írni és az egész igazat megírni.» Ez a sajtószabadság korolláriuma. ÍMeskó Zoltán: Magyar szót tessék használni! — Szabó Sándor: Kossuth Lajos is használta ezt! — Meskó Zoltán: Igen, de a képviselő úr mindig kikel az idegen szavak ellen.) T. Képviselőház! Még egyre vagyok bátor felhívni a Ház t. tagjainak figyelmét. Hol volna ez az ország, ha nincs Kossuth Lajosnak Pesti Hírlapja? Pedig akkor még cenzúra volt. Hol volna ez az ország, ha 1848. március 15-én nem jelent volna meg a szabadsajtó első terméke, a Talora magyar? ÍLánjr János: Óh micsoda különbség volt a kettő között!) Amilyen ez az ország, olvan ennek r»a országnak sajtója. Jelenleg, fájdalommal és síró lélekkel mondom ki ezt. mi"d a kettő beteg, nagyon beteg. Mi tette beteergé? Nemcsak Trianon, hanem részben «önfia vágta sebét.» 78
