Képviselőházi napló, 1927. XVI. kötet • 1928. november 9. - 1928. december 19.
Ülésnapok - 1927-228
Az országgyűlés képviselőházának 228. leromlik, hogy más módon kell az államnak azután pótolnia egészségügyi kezelés alakjában azt, amit esetleg a gazdasági erezeten, a gazdasági csatornákon keresztül termelő munka alakjában tudott volna nyújtani. Biztosítom a t. Házat, hogy a magam részéről ezen a téren mindent elkövetni kívánok. Mekkora eredménnyel, nem tudom. Nagyon sok eredményt nem tudtam eddig elérni, bevallom őszintén. Egy nehéz gazdasági helyzetben levő nemzet élén. nem gazdasági tárcával kezemben, közvetlenül gazdasági téren valóban nem tudok sok eredményt felmutatni. Kérném a t. Házat, méltóztassék válaszomat tudomásul venni. (Helyeslés a jobboldalon) Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Kabók Lajos: T. Ház! Az igen t. miniszterelnökhelyettes úr befejező szavaiban tökéletesen igazat ad nejein. Elismeri összes érveimet, — így pl- hogy a munkanélküliség tényleg olyan stádiumban van, amely veszedelmet rejt magában. Sajnos, mindezek ellenére a válasz mégsem olyan, amelyből azt lehetne következtetni, hogy a kormány tényleg komolyan akar segíteni ezen a veszedelmes állapoton. Tapasztalható a miniszter úr válaszából az is, hogy bizonyos részben változott a miniszter úr felfogása. Nevezetesen én már nem az első interpellációt mondtam el ebben a kérdésben. A miniszter úr már más alkalommal is beígérte a munkanélküliség esetére szóló biztosítás törvényjavaslatát, ezt követőleg azonban volt egy válasza, amelyben azt mondotta, hogy ő már többé nem igér semmit. Most örömmel tapasztalom, hogy ismételten megígérte, hogy idehozza a Ház elé ezt a törvényjavaslatot, csak bizonyos tapasztalatokat kell szereznie a jövő év elején életbelépő öregségi és rokkantsági biztosításra vonatkozó teherviselést illetőleg. T. miniszter úr! Erre vonatkozólag kénytelen vagyok megemlíteni, hogy ez a két kérdés így nem kapcsolható egymással össze. Az ug.vanis egy későbbi időre vonatkozó biztosítás és ha előbb ettől akarja függővé tenni, hogy mit lehet tenni a munkanélküliségi biztosítás érdekében, akkor nem fogják elérni a munkások az öregségi biztosítást, elpusztulnak, tönkremennek teljesen és a jövő generációja is teljesen elsatnyul. Ez tehát egy előbbvaló kérdés, ezt hamarosan kell megcsinálni, annak bevárása nélkül, hogy mit eredményez a teherviselés tekintetében az öregségi és rokkantsági biztosítás. Azt mondotta a miniszter i'ir, hogy a munkanélküliség világkérdés. Mi ezzel tisztában vagyunk teljesen, azonban nem elegendő ezt csak megállapítani, hanem ehhez hozzá kell fűzni, hogy másutt igenis, komolyan, törvényes intézkedésekkel iparkodnak enyhíteni ezen a nagy világproblémán. Nálunk csak megállapítják, hogy ez világkérdés, de azokat a törvényes intézkedéseket, amelyek legalább Európa nagy részében meg vannak, nem akarják megvalósítani. Pedig ismételten azt kell mondanom, hogy hiába iparkodik enyhíteni a miniszter úr a*zal ezen az állapoton, hogy megállapítja, hogy a budapesti munkanélküliek száma apadt, a vidékiek száma növekedett. Ez a kérdést egyáltalán nem enyhíti. Az a tény ugyanis, hogy most karácsony előtt a cipészek, szabók és nyomdászok tömegével vannak munka nélkül, amikor pedig éppen karácsony előtt kellene, hogy ezek az iparágak jobban menjenek és több munkást foglalkoztassanak, mint amennyit más ágazatokban foglalkoztatnak, a mellett bizonyít, hogy Budapesten és a vidéken egyaránt nagyon kétségbeejtő az állapot. ' ülése 1928 december 5-én, szerdán. 369 Akkor, amikor a miniszter úr az öregségi biztosítás kérdését is felveti itt, legyen szabad olyan hiányra is rámutatnom, amelynek pótlásáról feltétlenül gondoskodni kell. Itt vannak a munkanélküliek között öreg munkások, akik valójában nem is öregek. Negyvenöt éven felüli munkásokat a gyárakba már nem akarnak felvenni egyszerűen azért, mert elegendő fiatal munkás áll rendelkezésre. Méltóztassék elképzelni, hogy mi lesz ezekkel a munkásokkal ! Ezek munkát nem kapnak, különösen nem kapnak az ötven éven felüliek. Ezeket már biztosítani sem lehet, mert alkalmazást sehol nem kapnak. Ezekről kell valahogyan átmenetileg gondoskodni, mert ezek a tökéletes elpusztulásnak vannak kitéve. Erről a törvény teljesen megfeledkezett, pótlólag kell tehát olyan intézkedést tenni, amely ezeknek sorsán segít. Ami viszont a munkaalkalmak teremtését illeti, itt az a megjegyzésem, hogy szakítani kell a láthatatlan beruházásokkal. Minden esztendőben, különösen a költségvetések tárgyalásánál, végigvonul itt előttünk a törvényhozás termében egy hatalmas számhalmaz, amelyet rendszerint a pénzügyminiszter úr ismertet és amely azt akarja igazolni, hogy milyen nagy összegeket forditanak beruházásokra. Valójában azonban az összegek szétfolynak olyan kiadásokra, amelyek tényleg komoly munkaalkalmakat nem teremtenek, a valódi, igazi beruházások pedig olyan kicsiny összegre zsugorodnak össze, hogy végeredményében magán a munkanélküliség kétségbeejtő helyzetén nem váttoztatnak- Szakítani kell tehát ezzel a láthatatlan beruházási rendszerrel és tényleg olyan beruházásokat kell végrehajtani, amelyek valóban munkaalkalmakat jelentenek. Azt mondja a miniszter úr, hogy nem helyesli a főváros által most is folyósítandó készpénzsegélyezést, hanem ezzel szemben a természetbeni segélyezést helyesli. Képviselőtársaim itt már közbeszólások alakjában is válaszoltak a miniszter úrnak és én csak megerősíthetem, hogyha akadnak is a munkanélküliek között — szerintem nagyon kevesen, elenyésző csekély számban olyan emberek, akik nem a családjuk táplálékára fordítják azt a segélyt, amelyet akármilyen közülettől kapnak, az még nem jelentheti azt, hogy most az összes munkanélkülieket sújtjuk azznl, hogy készpénzt a kezükbe nem adunk. Mert igen t. Képviselőház, vannak más bűnöző emberek és különböző bűnöket elkövetett emberek, ezek ténykedése miatt azonban ínég nem fosztják meg az egész társadalmat bizonyos jogoktol, hanem azokat az embereket büntetik, akik elkövetik azokat a cselekményeket. T. miniszter úr ! Nem lehet a munkanélküliek segélyezésének problémaját úgy megoldani, hogy annak, a kit ki akarnak dobni a lakásából, mert nem tudja a házbérét fizetni, majd ad egy pár bakancsot. Azt hiába akarná az illető a háziúrnak odaadni, a háziúrnak az nem kell. Hiába ad egy sapkát vagy egy ruhácskát annak, akinek talán szükséges a ruba is, de végeredményben kenyér sincs odahaza. Az a csomagrendszer pedig amelyre a miniszter úr gondol, nem célszerű, mert el fog folyni és az adminisztrációra hihetetlen összegek fognak elmenni. A missziós nővérek ebben az ügyben majd olyan állapotot teremtenek, amely igen sok kifogásolnivalót hagy maga után. (Ellenmondások a jobboldalon.) Végeredményben majd ebből is tgy taxi ügy lesz, mert a környezet tanulmányozás, meg miegyéb majd veszekedést idéz elő, azonkívül felvetődik az a vita, ugyan hol vásárolják meg majd a kiosztandó tárgyakat, kiskereskedőnél nagykereskedőnél, gyárostól vagy hol? 55*