Képviselőházi napló, 1927. XVI. kötet • 1928. november 9. - 1928. december 19.

Ülésnapok - 1927-228

36*2 I: országgyűlés képviselőházának 228. ülése Í928 december 5-én, szerdán. munkásviszonylat idején szívesen fizetnek többet is a mostaninál a nyugbérpénztárba, hogy azután idővel, majd többet kapjanak. Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassak beszédét befejezni. Várnai Dániel: Azonnal befejezem. Bár amint már utaltam rá — igen csekély, igen szerény az a havi keresmény, amelyből ezt fizetik, mégis vállalkoznak arra, hogy magasabb mértékű százalék erejéig fizetik illetékeiket a nyugbérpénztárba. Gondolkozzék erről is a miniszter úr (Herrmann Miksa kereskedelemügyi miniszter : Hiszen, ha csak gondolkozásról volna szó !) és tegyen. Momentán az szükséges, hogy menjen segítségére a nyugbéres vasúti munkásságnak is. Ezek voltak tiszteletteljes kérdéseim. Ismétlem, nagyon fontos, hogy a miniszter úr végre kielégítő választ adjon ezekben a kérdésekben. Elnök : A kereskedelemügyi miniszter úr kíván nyilatkozni. Herrmann Miksa kereskedelemügyi miniszter: T. Képviselőház ! (Halljuk! Halljuk!) Általánosságban bátor vagyok megjegyezni, hogy nekem igenis tudomásom van azokról a pan iszokról, amelyeket Várnai Dániel t. képviselő úr is most felhozott ; tény ugyanis az, hogy én a munkásság képviselőivel közvetlenül tárgyaltam ismételten és feltártam előttük azt a helyzetet, amely végeredményben abban konkludál, hogy amikor elismerem sok panasz jogosultságát, nem tagadhatom, hogy a másik oldalon viszont súlyos aggodalmak merülnek fel. Nagy probléma az Államvasutak anyagi helyzete és ennek következtében természetesen csak olyan Ígéretet tehettem, hogy meg fogom vizsgálni a helyzetet és amennyire lehetséges, segíteni is fogok. Hogy ez elhúzódott, annak főoka az, hogy éppen az egész kérdés nehéz anyagi kihatása következtében egyoldalúlag nem intézhetem ezt el, hanem a tárgyalásokba és a tanulmányozásba be kellett vonnom magától értetődően a pénzügyminisztériumot, sőt bizonyos vonatkozásokban a gazdasági minisztériumot is, mert hiszen ez nem izolált kérdés, hanem az egész vasút, sőt azt merném mondani, az egész ország financiális helyzetével összefüggő probléma- Hiszen csak egyre kell rámutatnom : méltóztatnak nagyon iól tudni, hogy úgy a t. Házban, mint az érdekképviseletek részéről is minduntalan felmerül az a kívánság, hogy a közgazdaság érdekében a tarifákat le kell szállítani. Nehéz probléma előtt állunk ilyenkor, mert ennek a kívánságnak teljesítése a bevételeket feltétlenül csökkentené. Természetesen a legnagyobb gondossággal kell tehát vizsgálni azt, hogy a kiadási oldalon olyan tételek ne szerepeljenek, amelyek azután igazán és komoly módon megzavarják az Államvasutak gazdasági helyzetét. (Propper Sándor : És ezt a munkások bőrére !) Minthogy az államvasút fontos értékobjektuma az államnak, ennek következtében minden kérdés. amely az államvasút anyagi szituációjával összefügg, egyúttal általános kérdés is. Ez az oka annak, amiért —• noha bizonyos irányban megtettem az előterjesztéseket a helyzet javítására — a likvidáció eddigelé nem következhetett be. A batáridőt, amely igen rövid, be fogom jelenteni. De rá akarok térni az interpelláció egyes pontjaira, lei nem is egészen abban a sorrendben, amint a képviselő úr felhozta. Először is az akkord-kérdés. Nem hiszem, hogy ez olyan kérdés volna, amelyet részletekben a törvényhozás előtt ki lehetne fejteni, mert hiszen itten szakdetailokról van szó, amelyeknek tárgyalása igazán nem idevaló, banem tartozik arra az intézményre, amelynek érdekkörét ez érinti, az álla mva s utakra és a munkásságra, Panaszokat hallottam az új akkord-rendszerrel szemben. Az azóta nyert információk azt mutatják, hogy ennek az akkord-rendszernek kidolgozásánál és megállapításánál a legnagyobb lelkiismeretességgel jártak el. (Kabók Lajos : Nagyon rossz az az információ ! — Malasits Géza: Minél több munkát minél kevesebb bérért! Akárcsak az adókimunkálásnál ; ott a pénzt, itt a munkaerőt préselik ki ! (Zaj a szélsőbaloldalon.) Engem nem lep meg, sőt előre el voltam készülve arra, hogy ez az ellenvetés be fog következni, én azonban, amennyire alkalmam volt megismerkedni a részletekkel, azt mondhatom, hogy igenis áll az, hogy az egész rendszer kidolgozásánál a legnagyobb körültekintéssel jártak el és az igazán szorgalmas és igyekvő embereknél ez keresetjavulást jelent. (Kabók Lajos: Annyi időt állapítanak meg, hogy annyi idő alatt nem lehet elkészíteni a munkát! - Peyer Károly: Az a kérdés, hogy emelkedett-e az átlagos kereset?) Kijelenteni, hogy a részletekre nem fogok rátérni, egy akkordrendszer részleteire nem akarok kiterjeszkedni a törvényhozás előtt. Én csak azt mondom felelősségem tudatában, hogy megvizsgálva a panaszokat, nekem az a meggyőződésem, hogy ez az akkordrendszer a maga egészében helyesen van kidolgozva. Azt nem akarom most tagadni, hogy vannak ott egyes olyan jelenségek, amelyek rektifikációra szorulnak. Elvégre komplikált mechanizmusról van szó, amelynek egyes tagjaiban lehetnek hibák, de a maga egészében a rendszert helyesnek találom, a munkásság nagy része és pedig az értékesebb része ezzel meg is van elégedve. Amikor kijelentem, hogy az egyes esetleg mutatkozó hibákat hajlandó vagyok kiküszöbölni, épp olyan határozottsággal kijelenteni azt is. hogy nem akarok beavatkozni az államvasutak igazgatóságának erre vonatkozó intézkedéseibe, mert ezeket szakszerűen tették meg, ezekért viselik a felelősséget, én pediï nem látok okot arra, hogy beavatkozzam, Sokkal súlyosabb kérdés a második, a nyugbéresek kérdése. Tagadhatlan tény. hogy a nyugbéresek (Malasits Géza : Kossz a kifejezés : éhbéresek !) helyzete az országban súlyos, mert az állam teherbíróképességének teljes kihasználásával sem lehet az adott helyzeten segíteni. (Györki Imre : Kivéve a sógorokat ! Van, aki három címen is kap nyugdíjat ! — Elnök csenget.) Ezeket a panaszokat én is hallottam, sajnálattal veszem tudomásul, mégis ki kell jelentenem, hogy ez az új nyugbérlista, amely előttünk fekszik, bizonyos javulást jelent a régebbiekhez képest, amint azt Várnai képviselő úr szintén objektíve kiemelte. A helyzet az, hogy az államvasúti munkás, ha munkaképtelenné válik, mégis bizonyos ellátásban részesül, amelytől eddigelé, legalább a népjóléti miniszter szociális intézkedéseit megelőzően, a magán munkás teljesen meg volt fosztva. Azok a hozzájárulások, amelyeket az Államvasút ad, szerények, az bizonyos, azonban mégis olyanok, hogy amikor az illető munkás elérte munkában töltött 30-ik évét, akkor a havi bér 64, illetőleg 110 pengő. Ez ha nem is nagy összeg, azt már mégsem lehet monda ai, hogy egyáltalán figyelembe nem vehető. Azonkívül úgy áll a helyzet, hogy maga a munkásság, illetőleg a nyugdíjintézet ma körülbelül 300.000 pengővel járul hozzá a terhekhez, az államvasút pedig a nyugdíjterhek révén körülbelül 4,000.000 pengőt fizet, vagyis az egész nyugbérellátást, de a nyugdíjterhet is, amely most már majdnem eléri a hatvanmilliót, az államvasút a maga egészében viseli és egészen világos dolog, hogy itt a legcsekélyebb javítás, amit az egyes alig érez meg, magára az intézetre már olyan óriási terheket ró rá, hogy könnyelműség volna részemről itt kijelenteni, hogy én ezen gondol-