Képviselőházi napló, 1927. XVI. kötet • 1928. november 9. - 1928. december 19.

Ülésnapok - 1927-228

358 Az országgyűlés képviselőházának 228, ülése 1928 december 6-én, szerdán. A rendőri intézkedésnél szokásos őrizetbevétel fogalmáról a képviselő úr azt állítja, hogy ez a törvényben ismeretlen. Ezzel szemben a helyzet a következő : A rendőrség az előállított egyéneket a büntetőperrend 145. §-a értelmében legkésőbb 24 óra alatt kell, hogy kihallgassa, de ameddig a kihallgatás tart, az előállított természetesen nem hagyhatja el a hatóság épületét s nem érintkezhetik azzal, akivel akar, tehát szabadságában korlátozva van. Énnek az állapotnak nevet kell adni, mert ez még nem előzetes letartóztatás, hanem őrzés. (Ügy van! a jobboldalon.) Mint mondottam, a gyerek megvan, mert hiszen ez a fogalom stipulálva van a büntető perrendtartásban, csak nem mondja meg, hogy minek kell nevezni ezt az állapotot. A többi felhozandó törvénycikkben már szerepel az őrizet és őrizel bevétel szó. Ezt a nomenklatúrát vette át a rendőrség és az ügyészség, általában a nyomozó hatóságok, akkor, amikor valakivel szemben a bűnvádi perrend 145. §-a alapján kell eljárni. Az őrzés különben magában a bűnvádi perrendtartásban sem ismeretlen, mert a tettenkapást tárgyaló 142. §. utolsó bekezdése kifejezetten azt mondja, hogy a tettenkapottat, ha arra törvényes ok fennforog, őrizet alá veszik, de a fiatalkorúak bíráskodásáról szóló 1913 : VII. te. 20. §-a szintén tárgyal ilyen kérdést, amikor az előzetes letartóztatásba nem helyezhető fiatalkorúnak legalább 48 órán át tartó őrizetbentartására a rendőrséget feljogosítja. A rendőrség nyomozó eljárását szabályozó 130,000/1899. B. M. sz. belügyminiszteri utasítás 70. §-a is akképen rendelkezik, hogy rendőrhatóságok az előállított egyént, ha szabadlábra nem helyezhető, legkésőbb a kihallgatástól számított 48 óra alatt, tehát az előállítástól számítandó három nap alatt tartoznak a bíróságnak átadni. Ebből is következik, hogy az előállított legalább 24 órán át előállítva, azaz őrizet alatt legyen, ami feltétlenül szükséges is, mert nem lehet sem az előállítás pillanatában, sem pedig a kihallgatás kezdetén határozni afelett, hogy az előzetes lelartóztatás elrendeltessék-e vagy sem. Az őrizetbe helyezésről intézkedik végül a 39.820/1921. számú belügyminiszteri rendelet is, amely az államrendőrség szervezeti és szolgálati szabályzatát tartalmazza. Ennek a rendeletnek 49. §-a így szól (olvassa) : «Az oly bekisért egyén, akinek személyazonossága meg nem állapítható, vagy akinek ügyében csak bizonyos körülmények felderítése után lehet alakszerű bűnvádi nyomozás folyamatbatétele felől dönteni, a rendőrhatóság őrizetbe helyezi akkor, ha szabadlábon hagyása esetén szökésétől alaposan kell tartani.« (Györki Imre : Ez az, ami szemben áll a bűnvádi perrendtartással.) Ügy látszik, a képviselő úr már e rövid idő alatt megfeledkezett arról, amit felszólalásom elején mondtam, éppen a bűnvádi perrendtartás 145. és 132. §-ára vonatkozóan. (Györki Imre : Nincs törvényes lehetőség arra, hogy három hétig legyen valaki őrizetben. Ma pedig az a gyakorlat, hogy három hétig is vannak őrizetben.) Az interpellációban nem erről van szó, bár az őrizetbevételt, mint ilyen fogalmat, nem ismerte Gál igen t. képviselőtársam. Erről az «őrizet» fogalomról akartam az itt felsorolt törvényekre hivatkozva megállapítani, hogy az őrizetbevétel a büntető törvényünkben nem ismeretlen fogalom. Áttérek már most az interpelláció lényege" sebb részére, a rendőri sajtóirodára. Mielőtt erre a választ megadtam volna, igen t. képviselőtársamnak a választ már megadta a rendőri hírszolgálattal kapcsolatban a rendőri rovatvezetők szindikátusának nyilatkozata, amely a sajtóirodára vonatkozóan kijelentette azt, hogy a sajtóiroda soha egyetlen őrizetes nevét sem közölte és nem közli a sajtóval, Ezzel is részben már megdől az igen t. képviselőtársamnak az az állítása, hogy a sajtóiroda olyan nyilatkozatokat és neveket adna ki őrizetbevétel kapcsán, amelyekből az illetőkre akár anyagilag, akár erkölcsileg bármiféle hátrány származhatnék. Magának a sajtónak is mindig nem az volt a kifogása, hogy a rendőrség túlbőségesen adja le a maga hírszolgálatát, hanem éppen az volt a kifogása, hogy túlon-túl is szigorúan kezeli a dolgokat, túlon-túl szűkszavií kommünikéket, túlon-túl keveset ad a sajtó részére mindazokban az ügyekben, amelyek a nyomozás stádiumában vannak, vagy amelyek a letartóztatásokkal, vagy őrizetbevételekkel kapcsolatosak. A képviselő úr felsorakoztatta érveit a mellett, hogy a sajtóiroda vezetését illetőleg milyen alapgondolatoknak kellene érvényesülniük. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy kijelenthetem, hogy éppen én voltam az, aki az új főkapitány úr előterjesztésére hozzájárultam ahhoz, hogy a rendőrség és a sajtó kapcsolata és érintkezése egyszer végre-valahára rendeletileg, egy intern rendeletben szabályoztassék akképen, hogy úgy a nyomozati érdekek, mint a magánerdekek, mind pedig a nagy nyilvánosság, a sajtó érdekei megvédessenek. Erre vonatkozólag ankét hivatott össze, ahol az érdekeltekkel megállapodás létesült. Ennek a megállapodásnak alapján készült el azután a rendelet, amely a sajtóiroda hivatalos közléseit és a rendőrségnek a sajtóval való érintkezését annak rendje és módja szerint szabályozza. Az irányelvek ebben a kérdésben éppen azok voltak, amelyeket igen t. képviselőtársain is felemlített interpellációjában: a bűnügyi nyomozatok anyaga idő előtt a lapokba ne kerüljön, a hatósági eljárás által érdekelt személyek bírói döntés előtt becsületükben vagy jogos magánérdekeikben a bűnvádi eljárás érdekei által parancsolt szükségesség nélkül meg ne hurcoltassanak és ennek következtében megtéríthetetlen kár ne okoztassék. Ezek voltak az alapelvek, amelyek alapján, mint említettem volt, ez a főkapitányi rendelkezés hozzájárulásommal elkészült. Ennek alapelve az előbbi két gondolat, és én úgy oldottam meg a dolgot, hogy ilyen közléseket esak magának a bűnügyi osztálynak a vezetője, helyettese, vagy a rendőri sajtóiroda vezetője adhat ki, adott esetekben pedig kizárólag a kir. ügyészség meghallgatásával és hozzájárulásával legyenek közzétehetők. Azt hiszem, ennél a kérdésnél elmentünk addig a határig, ahol sikerült megóvnunk a közérdeket, egynttal sikerült megóvnunk a sajtó érdekeit is abban a mértékben, amilyen méitékben szükséges, hogy ezekben a kérdésekben is a nagyközönség megfelelőleg tájékoztassék. Ha most akár az egyiken szűkítek, akár a másikon tágítok, már magukon a felállított elveken ütnék rést és ha szigorítanám az első részt, a közléseket, akkor magának a nyomozat érdekének sem tennék már szolgálatot, mert addig a mértékig úgy sem szabad elmennünk, ahol ártunk, de addig a mértékig ahol nem ártunk, feltétlenül meg kell adnunk a lehetőséget hogy elmenjünk. Ellenben a sajtónál túlmenni azon a határon, amely sértené a nyomozás érdekét, nem lehet, ezt a sajtoséin kívánhatja. Éppen itt kell belekapcsolódnom igen t. képviselőtársam alba a gondolatába, amelyet semmi körülmények között sem tudok helyeselni, hogy t. i. a rendőri, bűnügyi sajtóirodában a hírlapíróknak bizonyos része is helyet foglaljon, vagy annak vezetése a sajtóra bizassék. Ezek olyan ellentétes érdekek, amelyek vagy az egyiknek szélsőségében, vagy a másiknak túltengésében nyernének érvényesülést és így a közérdek szén-