Képviselőházi napló, 1927. XVI. kötet • 1928. november 9. - 1928. december 19.

Ülésnapok - 1927-224

242 Az országgyűlés képviselőházának 224. ülése 1928 november 23-án, péntekén. hez képest ne rövidítsük meg-, inert abban az esetben, ha ezt a munkaidőt megadjuk, később tényleg* joggal járhatunk el azokkal szemben, akik túllépik a megengedett munkaidőt — mondjuk — nyerészkedési, vagy pedig más egyéb szempontból. Most még Propper Sándor t. képviselőtársam egyik fejtegetésére* akarnék reflektálni, ő tudniillik azt mondotta, hogy az egész kérdést meg lehetne oldani azáltal, ha az ellenőrzést országosan rendeznők és egységessé tennők. Szóval még szigorúbb ellenőrzést akar, mint aminő ma van. Ha egy város iparosságát egy évben 80.000 pengő pénzbüntetéssel megnyomorítják, azt hiszem, ennél szigorúbb ellenőrzést elképzelni már nem lehet. Tessék kiszámítani, hogy mennyi esik a 80.000 pengőből egy. iparosra és nyugodt lelkiismerettel állíthatjuk-e azt, hogy ez nem olyan erős büntetés, amely alkalmas arra, hogy a kisexisztenciákat teljesen tönkretegye ? De itt nemcsak a büntetéspénzeket kell figyelembe venni, hanem azokat az elzárásokat is, amelyeket az iparosoknak le kell tölteniök. Nagyon jól tudjuk, hogyha az a kisexisztencia egy-két, három hétre kénytelen iníí helyét otthagyni és üzemét nem folytathatja, mit jelent ez reá nézve és hogy milyen állapotban fogja találni kis üzemét, ha oda visszatér. Azt hiszem, hogy a polgárság már teljesen kivette részét a zaklatásokból. Ujabb és még szigorúbb ellenőrzéseket keresztülvinni és keresztülhajtani a magam részéről semmi körülmények között nem tudom elfogadni, különösen akkor, amikor ismerem azokat az eljárásokat, amelyeket ezekkel a szerencsétlen emberekkel szemben eddig lefolytattak. Igenis nem mesebeszéd az, hogy egy-két perces differencia miatt büntették meg ezeket az emberiket. Ezt én a jövőben minden körülmények között kiküszöbölendőnek tartom, mert lein tétlen dolog egy törvényt úgy végrehajtani, hogy percnyi differenciákon múljék az, hogy valaki kihágást követ-e el, vagy sem s hogy ilyen kis dolgok miatt lehessen embereket elítélni. Egy esetben például próbát tettünk abban a tekintetben, hogy akik egy társaságban voltunk, megnéztük óráinkat, hogy miképpen járnak és megállapítottuk, hogy ahány óra volt, annyiféle időt mutatott, legalább is percek tekintetében; a kisiparostól sem lehet tehát kívánni, hogy percekre pontosan járó óra legyen a kezében, és azt sem lehet követelni, hogy az a kisiparos belelásson a detektív zsebébe, hogy annak az óráján mennyi az idő és a szerint igazítsa a munkáját. Megtörtént az az eset, — tanukkal igazolták az illetők, nemcsak a panaszos fél előadásából hallottam — hogy a nyilvános elektromos órákon a hét óra már megvolt, de mert az ellenőrző detektívnek az óráján még nem volt meg a hét óra, elkobozták annak a szegény kisembernek az egész szállítmányát, őt a rendőrségre idézték és erősen megbüntették. A büntetéseknél még egy körülményre óhajtom felhívni az igen t. miniszter úr figyelmét. A kisiparosnak nemcsak a büntetést kell megfizetnie, hanem az eljárási költségeket is, úgyhogy mindenki, akinél valamiféle visszaélést vagy szabálytalanságot találtak, az ellenőrző közegek fizetésére, illetőleg járandóságainak fedezésére 80 pengőt köteles volt leróni. l'Jgyhogy előfordult az az eset, hogy maga a büntetés 20 pengő volt, az eljárási költségek pedig 80 pengőt tettek ki. Ilyen drága ellenőrzést beállítani a kisiparosokkal szemben, amikor egy ellenőrzés 80 pengőbe kerül és ezt mindig az illető delikvenssel megfizettetni, ezt kissé súlyosnak tartom; és ha a jövőben ilyen ellenőrzéseket viszünk keresztül, feltétlenül orvoslást kérünk ezen a téren, hogy ezeket a költségeket ne fizettessék meg minden esetben az illető kihágást elkövetővel, hanem itt is mérlegeljék a kihágás nagyságát vagy mineműségét és e szerint szabpák meg a büntetést. Rothenstein Mór t. képviselőtársam hivatkozott arra, hogy Ausztriában is megengedik azt, hogy a dagasztást az előmunkálatokhoz számítsák és hosszabb időt adnak a pékeknek, mint amennyi az eredti törvényben tervezve volt. Hivatkozott a rozskenyérre és azt mondotta, hogy a rozskenyér nehezebben kel meg, mint a búzakenyér. Ez tény, azonban nálunk is előállítanak, sütnek rozskenyeret, nemcsak fehér kenyeret, sőt nagyon sokan vannak, akik sokkal szívesebben esznek rozskenyeret, mint fehér kenyeret, a helyzet tehát nem más. A leghatározottabban tiltakozom az ellen, hogy ezt a törvénymódosítást úgy állítsák be. mintha mi ezzel a törvénymódosítással munkásvédelmet, vagy munkásvédelmi intézményt akarnánk veszélyeztetni. Az igazi munkásvédelem ugyanis nemcsak abból áll, hogy én a törvényekkel biztosítom a munkások jogait és törvényekkel igyekezem a munkások jogait megerősíteni, hanem abból is áll, hogy a munkaadókat védeni és a munkaadókat akarom megerősíteni, mert ha a munkaadókat tönkreteszem, akkor megszüntetem a munkaalkalmat. Hiába hozok szociális törvényeket, hiába akarom törvényekkel biztosítani a munkásságot, ha nincs munkaadó, akkor minden célomat elvesztettem. Ha tehát én a munkaadót gazdaságilag megakarom erősítenii. akkor közvetlenül szintén munkásvédelmi politikát folytatok. Szívesebben meghozom azt a kis áldozatot, hogy a munkásság egyrésze — mert csak egy részről van szó — előbb menjen be a műhelybe, ha ezzel a munkáltatókat erősítem, jobb 'helyzetbe hozom, mert így nem teszek tönkre több száz polgári exisztenciát, akik a munkásokkal szemben mint munkaadók szerepelnek. Rothenstein t. képviselőtársam azt mondotta, hogy a technika fejlődésével a kisipar lépést nem tarthat és így a kisipart a technika fejlődésével szemben megvédelmezni nem lehet. Mélyen t. képviselő úr, én nem ezt az álláspontot vallom. Igaz, hogy a technika fejlődésével szemben a kisipar nehezebb helyzetbe kerül, mint amilyenben eddig volt és a gyáripar bizonyos mértékben előbbre kerül, (Peidl Gyula: Rothenstein Mór ugyanazt mondta!) — én is ezt mondom — de hogy ne lehetne ezzel szemben a kisipart megvédelmezni, ezt tagadom. Mert igenis vannak védőeszközök és azokban az államokban, ahol súlyt helyeznek a polgári társadalom gazdasági megerősödésére, ahol a polgári társadalmat nem engedik tönkre menni, ott igenis végrehajtják ezeket a védelmi intézkedéseket, ott igenis intézményesen védik -i kisipart, mint polgári elemeket, mert azokra a polgári társadalomnak minden körülmények között szüksége van. Nem engedhetem győzelemre juttatni azt az elvet, hogy minden kisiparos halálra van ítélve, azt védeni nem tudjuk, annak sorsa nem lehet más, mint a prolelarizálás. Ez ellen nekünk védekeznünk kell és meg vannak ezzel szemben a védekező eszközök. Nem akarok most ezekre részletesen kitérni. mert nem tartozik a törvényjavaslat keretébe, csak le akarom szögezni azt az álláspontot, hogy igenis kell és szükséges a védőintézkedéseknek kiépítése, szükséges, különböző intéznie-