Képviselőházi napló, 1927. XVI. kötet • 1928. november 9. - 1928. december 19.

Ülésnapok - 1927-216

Az országgyűlés képviselőházának 216. ülése 1928 november 9-én, pénteken. 11 ilyen raragrafusokat és ilyen hátsó kibúvó ajtó­kat és pontokat bevenni egy törvénytervezetbe? De ha nem is lenne kisgazdauralom, — mint ahogy nincs is — lennie kellene olyan polgári uralomnak, amely megértő a kisemberekkel szem­ben, s akkor is tudnia kell a miniszterelnök úrtól kezdve minden miniszter úrnak, akik a bársony­székben ülnek, hogy hatalmuk alapja és gerince az, hogy a kisgazda és földmíves parira támasz­kodnak. Hogy azu'án mennyiben teljesítették azo­kat a programmpontokat, amelyeket a földmíves­nép boldogulásához fűztek, az más kérdés, de hatalmukat ez adja. Nem gondolnak arra, hogyha kisgazda képviselőtársaim otthagyják a hatalmat, akkor kormányzatuk máról-holnapra összt dőlne ? Ha ez így van és ha más szempontból nem is nézzük a dolgot, mint csak abból, hogy kik verej­tékeznek künn a mezőn, akik nemcsak dolgoztat­nak, de maguk is dolgoznak, hogy a mindennapi kenyeret a maguk és a nemzet számára megsze­rezzék, akkor azt kell mondanunk, hogy a szor­galmas gazda azért megy ki többször tanyai laká­sába, mint a kevésbbé szorgalmas, — mert ilyen is lehet — hogy jobban utánanézzen a dolgok­nak. Hát fényűzés, szórakozás, nyaralás ezt Az ilyen túlzó elnevezésekkel szemben nem lehet más orvosszer, mint az, hogy a lanyákat, a tanyai lakásokat egyszersmindenkorra tessék az adó­töilésnek nem kedvezményében, hanem jogosan igényelhető megadásában részesíieni. Ezzel kapcsolatban azt is el kell mondanom, hogy általában a tanyai világnak, a külterületen lakó polgárságnak, a kisgazdáknak, a földmíves­népnek, a munkásnépnek helyzetével törődjék többet a kormány. Sokszor Ígérte ezt, de a sok Ígéret ellenére is még mindig ott maradt a kér­dés : mikor kapok már azokból az Ígéretekből, amelyeket tettek nekem, valami olyant, aminek csakugyan hasznát láthatom, aminek eredménye lesz, és ott marad a feltevés : vájjon meddig és nieddig kísérletezik még velem a kormány mint nagy segítőcsapattal, hogy álljak a kormány háta­mögött, hogy lássam be azt. hogy a konszolidáció érdekében másképpen nem lehet cselekedni, mint ahogyan a Bethlen kormány cselekszik, egy-egy régi nagya'ádi-féle kisgazdaprogrammpontnak félretevéhévei vagy elhagyásával is. Mikor látja azt be a kormány, hogy ennek ellenértékeképpen rendkívül nagy áldozatot hoznak az egységes­pártban bentülő képviselők, régi nagyatádisták, s hogy a kormány helyzete stabil maradjon : leg­alább vexa túrákkal ne háborgassák a mindennapi élet hok-sok baja közben azokat a kisgazdákat, akik már képviselők, akár hozzátartozói, akár külterületi, városi vagy falusi emberek, de akik mégis dolgoznak a máért, a holnapért, a holnap­utánért, a nemzeti jövendőért. Pár példával szolgálok, hogy világosabban méltóztassanak látni. A múlt hetekben megtörtént városom közelében, egyik képviselőtársam egyik családtagjával, hogy kiment hozzá az adóellenőr, — és noha minden jószág, lóállomány becsülete­sen be volt jelentve, kérdezte és kutatta, hogy hol van a parádés ló. Hát nincs — mondták. Nem igaz, mondta- Kérdezte, hol van a hátas ló. Hát nincs — mondták neki. Nem igaz. Hol van ? — kérdezte. (Csontos Imre: Nem ismerte a gazda Dyerge.slovát az a kimenő úr ! Sötét volt a feje nagyon !) Majd megmondja t. képviselőtársam, aki jelen van. (Forster Elek : Kinek a feje volt sötét ? — Csontos Imre : Azé a fináncé, aki nem tudta, hogy a nyerges-hátas szokott lenni az, amelyről az e'sőt hajtja a paraszt! — Zaj. — Kuna P. András : Halljuk a szónokot !) Megtörtént az máshol is, amikor adókivetések voltak. Azért a fináncért felelős is valaki : a pénzügyigazgatóság, a pénzügy igazgatóságért a pénzügyminiszter vagy legalább is államtitkár úr. úgy gondolom — Vargha (Az elnöki széket Puky Endre foglalja el.) T. Képviselőház ! Azután megtörténik az, hogy ellenőrzik, vájjon csakugyan annyi tyÚK van-e a tanyán, mint amennyit bediktáltak. Még jó, hogy azt is nem veszik számba, hogy talán csakugyan annyi tojá»t adnak-e a tyúkok, mint amennyi tőlük telhetik. (Derültség. — Csontos Imre: Még a tojást is megmérik!) Ez a pár példa eklatáns bizonyítéka annak, hogy zaklatás nélkül nem mennek a vidéken az adóbevallások és adóösszeírások. (Friedrich István : Ott kellene zaklatási paragrafus !) Tovább megyek és egy nagy sérelemre térek rá, amely a községeket és a városokat éri. Ami­kor ez a javaslat azt mondja, hogy a községi terhekhez való hozzájárulásnál segítségről a kor­mány gondoskodni kíván ott, ahol a községek saját erejükből nem tudják fedezni a kiadásokat, akkor ne méltóztassék elzárkózni a t. pénzügy­miniszter úrnak attól sem, hogy azoknak a mező­gazdasággal foglalkozó városoknak is siessen segítségükre, amelyek a jelenlegi nagy pótadóz­tatás mellett sem bírják elviselni azokat a terhe­ket, amelyekkel sújtva vannak. T. Képviselőház ! Ott van pl. Hódmezővásár­hely, Mayer János t. földmivelésügyi miniszter úr kerülete is. A miniszter urat is a nép bizal­mából választották meg ; azért mondom, hogy a nép bizalmából, mert titkos választás volt. Nem minden képviselő mondhatja el magáról egészen, száz százalékban, hogy a nép bizalmából válasz­tották meg. Hódmezővásárhelyen eddig 56 száza­lék volt a pótadó. (Forster Elek : Csuk ? — Zaj. — Fábián Béla : Van olyan község is, ahol négyszáz százalék a pótadó.) Méltóztassék ehhez hozzágon­dolni azt, hogy hatvanezer pengőt kell adnunk az államnak rendőrségi hozzájárulás címén. Kell adni 19.000 és 7000 pengőt az állami polgári és elemi iskolák fenntartására s a nyugdíjpénztárnál, mert a volt nyugdijalap nagy része készpénzben és hadikölcsön-kötvényekben elveszett, a köz költségvetés terhét évente 298.000 pengővel kell emelni. Nyilvánvaló ezekből az adatokból, hogy a pénzügyi kormányzat kell, hogy segítségére siessen nemcsak a községeknek, hanem azoknak a városoknak is, amelyek nagy adóterhekkel küz­ködnek, amelyek kiadásaikat a saját bevételeikből nem tudják fedezni s amely városok fennmaradá­sához, létéhez fontos nemzeti érdekek is fűződnek. A t. pénzügyminiszter úr nagy nevet visel. Ezt általában pártkülönbség nélkül elismerjük. Kivánom neki, hogy e nag\ névhez méltóan saját ambíciójából és jóravaló törekvéséből kifolyólag a tettek embere legyen ; egyszerűsítse az adóz­tatást, a nagy labirintus helyett csináljon tiszta plattforinot. «Ezt fizeted, azt fizetned kell,» — de a labirintusokban ne vesszen el az a sokszor fel­világosítást kapni sem tudó magyar s e miatt ne legyen elkeseredve sokszor nemcsak a városi adó­hivatal, hanem az állam iránt is. A keserűség okait és okozóit eliminálnunk kell és arra kell törekedni, hogy a nagy adóztatás mellett is — mert enélkül nem tud meglenni az állam, ezt be kell látni — igyekezzünk megóvni a lelkek har­móniáját s a felső és alsórendű hivatalnokok ne működjenek közre abban, hogy a harmóniát disz­harmónia váltsa fel. Tegnap nyilatkozott egyik budapesti lap tudó­sítója előtt a volt cári orosz kormány pénzügy­minisztere, Bark Péter, aki jelenleg az Angol Bank vezére Londonban. Azt mondotta a magyar­országi viszonyokra célozva, hogy az adóterhek ökkentése a legsürgősebb teendő. Nemcsak az 2*

Next

/
Oldalképek
Tartalom