Képviselőházi napló, 1927. XVI. kötet • 1928. november 9. - 1928. december 19.
Ülésnapok - 1927-219
104 Az országgyűlés képviselőházának 219. ülése 1928 november u~>-cn, csütörtökön. Hosszú időn át sürgette a város vez< tősége a megoldást és sajnos, hiába volt a sürgetés. Utólag megtudtam, hogy a nem kedvező elintézés nem egészen rajtunk mullott. Ha a szerb kultúrától várjuk ennek a kérdésnek rendezését, akkor nagyon sokáig várhatunk. (Üg y van! Ügy van! a jobboldalon ) Ha azt várjuk, amíg a szerbek a felső Bácskával, de Bácskával egyáltalán törődnek, akkor hiába várunk. Azok balálra kárhoztattak ott mindent, amit elfoglaltak, azok az egész Bácskát tönkre akarják tenni, mert — úgy látszik — érzik, hogy nem sokáig maradhatnak ott. (Úgy van ! Ügy van ! a jobboldalon.) Azt nem lehet várni, hogy ők majd saját jószántukból hozzá fognak járulni a kérdés rendezéséhez, de ezt igenis követelni kell tőlük, mert elsősorban az ő érdekük, az ő kötelességük lenne megfelelő összegekkel hozzájárulni ennek a kérdésnek gyors elintézéséhez. A Ferenc-csatornát a szerbek teljesen elhanyagolják. Ez náluk érthető, mert magyar emberek földjéről van szó, hiszen a Bácska magyar (Ügy van! Ügy van!), az ott lakó bunyevácság is magyar, az ott lakó németség is magyar, mert ha németanyanyelvű is, de magyar érzésű. Nagyon természetes, hogy ők vonakodnak és már hosszú időn át vonakodnak a legcsekélyebb öszszeggel is hozzájárulni ennek a kérdésnek gyors megoldásához, nem lehet azonban egy magyar várost és annak egész környékét lelketlenül kitenni annak, hogy ott betegségeket hurcoljanak be, hogy ott bacillusokat tenyésszenek, s nem lehet a Duna mellett levő lakosságot elzárni attól, hogy nyái on fürödhessék. Arra kérem az igen t. földmívelésügyi miniszter urat és — minthogy a külügyminiszter úrhoz is tartozik, — kérem a külügyminiszter urat is, aki egyszersmind a városnak képviselője is, és kérem a népjóléti miniszter urat is, kövessenek el sürgősen mindent, hogy ez a lehetetlen ázsiai állapot ott megszűnjék. (Ügy van ! Ügy van! jobb/elől.) Az idén nyáron szerencsétlenségem volt ott lenn hat hetet nyaralni. Azzal a szándékkal mentem le és többen mások is azzal a szándékkal mentek oda, hogy a nyarat kellemesen a Sugovicában, a Kamarásdunábau fürődve fogjuk eltölteni. Mire leértünk, félig-meddig már kiszáradt ez az ág s mást nem láttunk, mißt a Sugovica-ágba, a Kamarásdunaágba befolyó bajai szennyvizet. Nagyon kérem az igen t. kormányt, segítsen ezen a helyzeten. Nem tudom milyen eszközzel, milyen módon fogja ezt megtenni, mert nagyon jól tudom, hogy a szerbekkel — amint már kifejtetlem — nagyon nehéz boldogulni, de mindent el kell követni a dolog elintézésére Hogy ké-óbb ki fizeti meg, az Baja városát és engem ebben a pillanatban nem érdekel. Engem a közegészségügy érdekel. Ezt meg kell csinálni és azzal kell megfizetettni, akinek ez kötelessége volna. De hogy a szerbek indolenciája és lelketlensége miatt magyar faivak és városok leyyenek esetleg kitéve a pusztulásnak és mindenféle megbetegedéseknek, azt az én magyar lelkem nem hagyja szó nélkül (Helyeslés ) Szentül meg vagyok róla győződve, hogy ezt a kérdést sikerülni fog elintézni, ha nem is az én felszólalásomnak következtében. Tudomásom van ugyanis arról, hogy nagyon komoly tárgyalások folynak már hosszabb idő óta a szerbekkel ebben a kérdésben, s mivel tudom azt, hogy az illetékes miniszteri közegek és az ottani szakértők is ezt a kérdést rendkívül fontosnak és nagyon sürgősen megoldandónak tartják, és mivel arról is van tudomásom, hogy az igen t. népjóléti miniszter úr is kijelentette, hogy közegészségügyi szempontból sem tűrheti tovább ezt az állapotot, de főként talán azért, mert a kormány iránt bizalommal viseltetem, a javaslatot elfogadom. (Helyeslés jobbfelöl és a közéven.) Elnök : Szólásra következik ? Szabó Zoltán jegyző : Szabó Sándor ! Szabó Sándor: T. Képviselőház! A napirenden levő törvényjavaslat tárgyalásánál bennem történelmi reminiszcenciák emlékei törnek fel. Minta tiszamenti népnek egyik sarjadéka, gyermekkori emlékeimből visszagondolok azokra a szomorú jelenségekre, amelyeket a rohanó Tisza árja mutatott, amikor a magyar Alföld virágzó vetésében és rétéin pusztított, rombadöutve életet és megsemmisítve, magával ragadva a munkának, fáradságnak, izzadságnak eredményeit. (Ügy van! Ügy van! jobbfelöl.) Ezek a jelenségek, amióta csak emberek laknak a Duna-Tisza medencéjében, évről-évre mindig megismétlődtek a maguk rettenetességében, mígnem egyszer azután a kultúra és a technika megállj-t akart parancsolni ezeknek a rettenetes veszedelmeknek. Gyermekkori emlékeimből jól tudom, mit jelentett ama vidék népének a Tisza zöld árja, amikor a mármarosi havasokon elkezdett olvadni a hó és a jég nagy meleg időkben és egyszerre rohant le a víz az Alföldre, hogy ott rettenetes pusztító munkáját elvégezze. Ha visszagondolok azokra a kulturális munkálatokra, amelyek ezeket a rombolásokat megakadályozni hivatva voltak, akkor elsősorban a nagy Széchenyi Istvánnak nevét kell felemlítenem. Mint történelmi tényt hozom fel, hogy amidőn őt annakidején kinevezték a középítkezési tanács igazgatójává, első dolga az volt, hogy felült a delizsánszra és napokon, heteken keresztül utazva, sáron, vizén, mondtiatnám tengereken keresztül elment Debrecenbe, mert onnan akarta megindítani a támadást a romboló vész ellen, amely az Alföld népét, amióta csak magyarok laknak ott — talán még azelőtt is — állandóan fenyegette. Onnan pedig útja, megint bizonyosan csak delizsánszon, odavezetett, annak a népnek földjére, amelyet nekem ma a Képviselőházban képviselni szerencsém van. (Éljenzés.) Eljött a Tiszának arra a vidékére, ahol a Tisza mellék földje majdnem alacsonyabb felszínen fekszik, mint a Tisza-meder. Ma azt a helyet, ahol ő letűzte az első Tisza-szabályozási munkálatok karóját, ahol felütötte az első sátort, a tiszadobi dombokon, ott emelkedik a Széchenyi-emlék. Akkor vette fel tehát a magyar Alföld népe munkával, ésszel, tőkével a harcot a rettenetes veszedelem: a tiszai árvizek ellen. Ennek a vitának az az érdekessége, hogy az összes szónokok, akik ebbe belekapcsolódnak, tulajdonképpen minden vidék vízügyi viszonyait a Képviselőház szőnyegére hozzák- Ez természetes dolog, hiszen mindeuki legjobban ismeri a maga faluját, szülőföldjét, azt a kerületet, amelyet képvisel, annak a népnek vágyait, kívánságait, töiekvéseit ; ismeri a bajok forrásait, elsősorban lehet tehát abban a helyzetben, hogy ama vidék bajainak orvosszerére is rámutasson, hogy az köztanácskozás tárgyává tét' tyén, alkalmas javaslatok jöhessenek azoknak a bajoknak orvoslására, illetőleg megszüntetésére. Én is tehát elsősorban a tiszai bajokkal kívánok foglalkozni és azokra rámutatni, mert hiszen jóllehet más helyeken más folyókkal kapcsolatban is megvannak a bajok, de ezek közérdekű dolgok. Amikor a Tiszavédelmi munkálatokat megkezdték, ezelőtt mondhatnám száz esztendővel, akkor minden ember jóformán esik a maga erejével igyekezett védekezni a tapasztalatok alapján a víz ellen. Ki ne hallott volna a költök, az írók leírásából a rohanó árról, amikor elindult a Tisza felülről a maga jégzajlásával és amikor a hegyvidéket elhagyva, magával ragadott csordákat,
