Képviselőházi napló, 1927. XV. kötet • 1928. július 5. - 1928. november 8.

Ülésnapok - 1927-200

68 Az országgyűlés képviselőházának 200. ülése 1928 július 6-án, pénteken. nál is inkább, mert konkrét módosítást kívánok benyújtani ehhez a szakaszhoz, amely erre is vonatkozik. (Haljuk! Halljuk!) Inkén volt egy földbirtokos, — neveket nem mondok, nem fontos — aki 1912-ben eladta a maga 4Í57 katasztrális hold kiterjedésű birtokát. Rengeteg adóssága, volt. Amikor kifizették a vételárt, amelyet részben megkapott, . talán 140 helyen kellett váltóadósságot fizetnie. Ez 1912-ben, tehát a háború előtt volt, amikor nem volt Ofb., amikor nem voltak ilyen gondolatok sem, amikor tehát annak rendje és módja szerint adhatta el a maga birtokát. A vételárból megmaradt neki bizonyos összeg. Volt két kiskorú gyermeke és a két kiskorú gyermek részére 1912-ben letétbe helyezett az árvaszéknél 842.800 aranykoronát. De nem ugy helyezte letétbe ezt- az összeget, hogy azt készpénzben tette le, hanem — igen előkelő hercegi ur vette meg a birtokát — mint vételárhátralék, mint jelzálogilag biztosított követelés szerepelt ez az árvaszéknél, és mint ilyen ma is valorizálható követelés, amennyiben fennáll. Maradt tehát a két kiskorúnak 842.800 aranykorona jelzálogilag biztosított követelése az ingatlanra betáblázva. Erre elmúlik öt év. 1917-ben jelentkezik a két kiskorú anyja s azt mondja az árvaszéknek, hogy ezzel a 842.000 aranykoronával meg akar venni egy másik vidéken egy közel négyezer holdas ingatlant Az árvaszék kissé csodálkozik s azt mondja, hogy ez képtelenség, hogyan akarja azt a kiskorúak részére megvenni. Erre az anya kijelenti, hogy az ingatlan két részből áll: az egyik rész 1721, a másik rész 2216 katasztrális hold...Ö el fogja adni a kisebbik _ részt s a befolyó vételárból törleszteni fogja majd ezt a bizonyos vételárat. Az árvaszék megadja az anyának a felhatalmazást, hogy lebonyolítsa ezt a tranzakciót, azzal a kikötéssel, hogy keres egy kezest arra, hogy ez a kisebbik ingatlanrész 1,200,000 koronáért eladható. Ez volt a feltétel. Erre jelentkezik a kezes, aki vállalja a kezességet azért, hogy 1,200.000 aranykoronáért ez az ingatlanrész^ eladható. Az árvaszék kifejzetten ezzel a feltétellel hozzájárult 1917-ben ehhez a tranzakcióhoz, amely azután ugy történik meg, hogy nem tudván kedvezőbb árat elérni, ez a kezesként jelentkező egyén veszi meg a kisebbik részt, ezt az 1721 holdat. Egy gazdatiszt, ötven éve hivatásos gazda megveszi, azzal a különbséggel, hogy az árvaszéknél még 200.000 koronát követelnek tőle, úgyhogy 1,400.000 aranykoronáért vészig meg a birtokot. Hatvan nap alatt kifizeti a vételárat, s megint minden rendben van. Amint befutott a vételár ettől a vevőtől, az kifizettetett az eladónak. Most az asszony gondol egy nagyot és merészet s öt hónap múlva azt mondja, hogy olyan kedvezőek a viszonyok, hogy azt a másik részt is el fogja adni. Elmegy újra az árvaszékhez és az árvaszék ehhez a tranzakcióhoz is hozzájárul, öt hónap múlva eladják a birtoknak a másik részét is, a nagyobbik részét. Kapnak érte pontosan annyit készpénzben, hogy annak a készpénznek segitségével teljesen kifizetik az eladót, érintetlenül marad a 800.000 aranykoronás jelzálogi követelés, és circa 1,400.000 korona tiszta nyereséggel lebonyolitották az üzletet, árvaszéki jóváhagyással, a felek általános megelégedésére. Ez történt 1918-ban, tehát még valutadifferenciák sem voltak. Az az egy azonban bizonyos, hogy az eladó, a kiskorúak képviselője,^ a kiskorúak érdekében lebonyolított üzletnél olyan ügyesen operált, hogy megmentette az eredeti alaptőkét azt a bekebelezett jelzálogi követelést és még keresett részükre 1,400.000 koronát. Ezután elmúlt tiz év. Mégis mit méltóztatnak gondolni, hogy mi fog most történni? Jön a vagyoni előnymegosztás iránti kereset. S minthogy a vagyoni előnymegosztási keresetet az ellen kell beadni, aki birtokban van, először jelentkezik az eredeti eladó, aki eladta azoknak, akik ezt a jó üzletet csináltak. Az Ofb. elnöki tanácsa letárgyalja az ügyet és elutasítja ezt az eladót, akire nézve pedig tényleg az volt a helyzet hogy el kellett adnia a birtokát, mert nem tudta azt tartani; az Ofb. elnöki tanácsa azonban megállapitotta, hogy ennél az ügyletnél háborús kényszer nem forog fenn, és ezért elutasította. Erre újra pár hónapi csend, és most már jelentkezik az időközben nagykorúvá vált kiskorú és megindit egy vagyoni előnymegosztási pert azon a címen, hogy ez aláesik a törvény rendelkezéseinek, mert 1917-ben háború volt, aki pedig háború alatt szerzett ingatlant, köteles vagyoni előnymegosztást fizetni a fellépő eladóknak. Ez nyilvánvalóan olyan kereset, amelyet a limine el kellene utasitani, minthogy itt olyan üzletről van szó, amelyet ugy kötöttek meg, hogy az árvaszék jóváhagyása kiköttetett, aminek megint az volt a feltétele, hogy ez az ember vegye meg az ingatlant; egy olyan üzletről van szó, amelynek létrejötte ahhoz a feltételhez volt kötve, hogy ez az eladó megvegye azt a bizonyos részingatlant, s amelynél nyilvánvaló volt, hogy az egész vétel igy lett előterjesztve az árvaszékhez, igy lett jóváhagyva, és az nem azért köttetett meg, hogy egy tranzakció érdekében továbbadja. Itt tehát nem lehet arról beszélni, hogy ősi birtoknak a háborús kényszer következtében történt eladásával állunk szemben. Mindez nem használt. Rohamlépésben — igen, rohamlépésben, méltóztassék ezt szószerint igy venni — intézték el az ügyet. Este kézbesítették az idézést és másnap délelőtt, vagy hétfőn délelőtt már megtartották a helyszíni tárgyalást és kimondották, hogy vagyoni elqnymegosztásnak van helye, s a számszerüségről tárgyalni fognak. Bocsánatot kérek, kell hogy azt érezzem, hogy ezzel a bírósággal szemben bizonyos óvatossággal kell lennem, mert nyilvánvaló, hogy a gyors, forszírozott munka következtében nem tudja megadni azt a garanciát, amelyre szükségem van, hogy a felek jogos érdekeit megvédjem. Erre következik az, hogy jön az elnöki tanácshoz való fordulás, és erre, dacára annak, hogy világosan okiratilag igazolva van, hogy az elsőfokú tanács határozatai olyan megállapításokat tartalmaznak döntő körülményekben, amelyek iratokkal vannak megcáfolva, amelyek be vannak csatolva, az elnök ur — bizonyára helyesen és jól az ő felfogása szerint — szó nélkül és indokolás nélkül elutasítja az elnöki tanács elé való terjesztését ennek az ügynek. Lehet ilyenkor megnyugvással elfogadni egy ilyen szakaszt, amely ezt az anarchisztikus állapotot fentartja? Azt hiszem, valamennyiünknek be kell látni, hogy itt ebben a tekintetben tabula rasat kell csinálni. Ezeket a kérdéseket, különösen azokat, amelyeknél ilyen diszkrecionális mérlegelésnek van helye, vissza kell vinni a rendes biróság elé. (Ugy van! half elől.) Én nem beszélek most a törvény szelleméről, nem beszélek az abban lefektetett gondolatról, de a minimális garanciákat adják meg az embereknek, nehogy ilyen Ítéletekkel vagyonúkban, exisztenciájukban legye-