Képviselőházi napló, 1927. XV. kötet • 1928. július 5. - 1928. november 8.

Ülésnapok - 1927-200

60 Az országgyűlés képviselőházának védi belátást, az ügyvédi szempontokat érzik megsértve akkor, amikor a törvényjavaslat e propozicióját támadnák. Magam is elfoglalnék az ügyvédi hivatásban valamely helyet, de teljesen elvonatkoztatom magamat ettől a minőségemtől. Kizárólag az én ügyvédi hivatásom, ügyvédi foglalkozásom által nem befolyásolt törvényhozói objektivitással kívánom vizsgálni azt, vájjon ez a szakasz a helyes törvényhozói intencióknak megfelel-e vagy nem. Abban a felfogásban sem osztozom, hogy a jogegyenlőségnek valamely eklatáns - sérelme forogna fenn akkor, amikor a törvényjavaslat ebben a beneficiumban merőben csak azokat kívánja részesíteni, akik szegény sorsban vannak az úgynevezett földhöz juttatandók, vagy földhöz juttatottak osztályához tartoznak, ellenben elhanyagolja ugyan ezt az intézkedést akkor, amikor azokról van szó, akiknek földjét megváltották. Megértem azt a szociális gondolkodást, amely a lelkileg, a műveltség és vagyon dolgában elmaradottakról hatványozottan gondoskodik, ellenben az értelmiség és vagyon dolgában jobban szituáltakra magukra rábizza, hogy érdekeikről ugy gondoskodjanak, ahogy ők azt a maguk lelki és anyagi erejével elvégezni képesek. Én tehát, amikor a törvényjavaslatnak ezt az intézkedését bírálom, nem azt nézem, hogy a földhöz juttatottakat akarja a saját ügyvédjükkel szemben segíteni. Valósággal köszönettel kell fogadni azt, hogy az ügyvéddel szemben nem fogadja egyúttal fokozott, hatványozott, helyén nem való védelmébe még azokat a földbirtokosokat is, akiket az ügyvédek a birtokrendezési, a megváltási eljárás során képviseltek. Ha ezt a javasolt intézkedést nézem, csakugyan azt látom, hogy itt erős bizalmatlanság nyilvánul meg, de bizalmatlanság nemcsak az ügyvédekkel szemben, hanem nyilván azokkal a bíróságokkal szemben is, amelyek egyébként a mi törvényeink értelmében hatáskörrel bírnának arra, hogy az ügyvédek és ügyfeleik között a költségek tekintetében felmerülő differenciákat elintézzék. Az ügyvédekkel szemben erős bizalmatlanság nyilvánul meg. Hogy az ügyvédség rászolgált-e erre, ennek megítélését rábízom mindenkire, aki nem bizonyos alperesi elfogultsággal nézi azt a nemes hivatást, amelyet folytatunk. Az ügyvédek mindig a nemzetet szolgáló jogvédő hivatásnak magaslatán voltak, és e hivatásuk teljesítésében sahasem feledkeztek meg arról, hogy foglalkozásuk kenyérkereső természetét összhangban kell tartaniok azzal a magasabb rendeltetéssel, amelyet magukra irányadónak ismertek el akkor, amikor erre a nemes pályára léptek. A mai állapot mellett is, ha ezt nem iktatják törvénybe, nem kell tartani attól, hogy a szegény ember ügyvédi visszaélésnek áldozata lehet. Ez ellen még abban az esetben is., ha az ügyvédi rendtartás 54. §-a alapján szabad egyezkedés utján állapították meg a munkadíjakat, megvédi maga az ügyvédi alaptörvény, de megvédik a bíróságok is. Az ügyvédi rendtartás tudniillik 54. §-ában a felek szabadságára bízta azt, hogy a jutalomdíj tekintetében megyegyezzenek; hozzátette azonban, hogy illő jutalomdíj megtérítését követelheti az ügyvéd a féltől. Tehát a joggyakorlat is — akkor, amikor felülbírálja még szerződéses megállapodás esetén is a fél kívánságára, hogy vájjon az ügyvéd 'helyesen követelheti-e a jó erkölcs szempontjából és az eset méltányossági körülményei szerint is azt, amit szerződésileg kikötött — mindig megtalálja épen az ügyvédi rendtartás emiitett intézkedése 200. ülése 1928 július 6-án, pénteken. alapján a módot és eszközt arra, hogy a méltánytalanul, mondjuk illetlenül magasan megállapított jutalomdíjat leszállítsa. A rendes bíróságnál is védelmet talál tehát az ilyen díjmegegyezés által magát megröviditettnek érző fél, ha tényelg meg lett rövidítve. De nemcsak rendes bíróságainknál találja ezt meg, hanem megtalálja az Ügyvédi Kamaránál, mint fegyelmi hatóságoknál. Magam 15 esztendőn keresztül irányítottam az ország első kamarájának fegyelmi judikaturáját, mint kamarai ügyész és most már körülbelül 10 esztendeje, mint a fegyelmi bíróság egyik elnöke, és biztosítom a t. Képviselőházat, hogy szinte köztudomású az, hogy az ügyvédi fegyelmi bíráskodás sokkal szigorúbb, sokkal krudélisabb, mint aránylag a birói, pláne, mint az egyéb köztisztviselői fegyelmi bíráskodás. Saját ügyészi és elnöki tapasztalatomból mondhatom, hogy valahányszor felmerült az az eset, hogy az ügyvéd egy értelmileg gyenge, gazdaságilag szegény emberrel szemben méltánytalanul magias díjkikötéssel élt, a fegyelmi bíróság a legszigorúbban megbüntette az ügyvédet, mert hivatásunk nemességéhez tartozik annak szociális elismerése is, hogy a szegény, az értelmileg gyengébb, a tanulatlan embernek tapasztalatlanságával, megszorultságával visszaélni egyenesen erkölcstelen, tehát egyenesen az ügyvédi rendtartásnak megtorló intézkedéseit provokáló bűn. Kettős védelemben részesül tehát ma is minden fél: egyrészt a rendes bíróságok részéről, másrészt a kamarák fegyelmi bírósága részéről is. De mondom, ha az ügyvédekkel szemben feleslegesen bizalmatlan álláspontra helyezkedik a törvényjavaslatnak terybevett intézkedése, ugyancsak felesleges és érthetetlen bizalmatlanságot tanusit azokkal a bíróságokkal szemben, amelyeket mostani törvényeink az ügyvéd és az ügyfél közti perviták elintézésére kijelölnek. Nem.érthető az> hogy miért szol ennek a törvényszakasznak szövege olyanformán, hogy kizárólag az, Országos Földbirtokrendező Bíróság állapítja meg bármelyik fél kérelmére a költségeket, amikor tisztelet az Országos Földbirtokrendező Biróságnak, de nem kisebb tisztelet illeti meg azokat a királyi bíróságokat, amelyek törvényeink szerint eddig ezekben a kérdésekben a döntésre hivatottak I voltak. Sőt ha nézzük a bírálatokat, amelyek kisérik az Ofb-nek és a rendes bíróságoknak működését, akkor azt kell mondanunk, hogy rendes bíróságaink működése, — judikaturaja előtt — kivéve talán olyan ügyek intézését amely bizonyos politikai inficiáltsággal vaní nak terhelve, — a legmélyebb tisztelettel hajI lünk meg, és csak utalnunk kell arra, hogy abi ban a gazdaságilag zavaros időszakban, amely 1 követte a háborút és a háború utáni leromlá! sokat, a legsúlyosabb problémákat a legnaj gyobb bölcsességgel és a legnagyobb igazság' érzettel oldották meg. A rendes bíróságok e működése ellen soha I kifogás nem merült fel, amit nem lehet olyan ! osztatlanul megalapítani arról a bíráskodásról, 1 amelyet az Ofb. gyakorol és amelyet inficiál az a körülmény, hogy ez a biróság, — amint ; már számtalanszor ismételték — nem csak biI rósági, hanem hatósági teendőket is végez, és épen, mint hatóság olyan politikai belátásokat kell, hogy valamely vonatkozásokban szem előtt tartson, amelyeket azután akarva-akaratlanul alkalmaz működésének azokban a vonatkozásaiban, amelyekben pedig kizárólag és