Képviselőházi napló, 1927. XV. kötet • 1928. július 5. - 1928. november 8.

Ülésnapok - 1927-203

150 Az országgyűlés képviselőházának ; Fitz Arthur jegyző (olvassa): »Sürgős interpelláció a t. kereskedelemügyi minister úrhoz. 1. Hajlandó-e a t. kereskedelemügyi minister ur régi kormányigéreteknek megfelelőleg kijelenteni, hogy az 1928/29. évi beruházásokkal felépítteti az állam a Baja—SzegedHódmezővásárhely—Békéscsaba — Békésujfalui országutvonalon a tiszai algyői komp. helyett ugyanott a vashidat, úgyszintén kiépítteti a Hódmezővásárhely—Tótkomlós közötti utat makadámra, a hódmezővásárhelyi külterületi, úgynevezett erzsébeti határrésztől kezdődöleg» 2. Hajlandó-e a t. kereskedelemügyi minister ur megszüntetni a döntőbirósági intézményt a villanyos társaságok és a fogyasztókerületet képező városok, illetve községek közt felmerülő vitás ügyek intézésénél, hogy ez ügyekben Ítéletet a rendes bíróságok mondhassanak? — Kun Béla s. k.«. Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Kun Béla: T. Ház! Minthogy esetleg a rendelkezésemre álló határidőn túl még 15 percre lenne szükségem interpellációm indokolásának elmondásához, kérem, méltóztassék megengedni, hogy beszédeim idtőtartamát egy negyedórával meghosszabbithassam. Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e hozzájárulni a képviselő urnák ahhoz a kérelméhez, hogy beszédének időtartama egy negyedóra helyett egy félóra legyen? (Igen!) A Ház a képviselő ur kérelméhez hozzájárult, s igy a képviselő urnáik interpellációja indokolására félóra áll rendelkezésére. Kun Béla: T. Ház! Tegnap a beruházási törvényjavaslat tárgyalása alkalmával foglalkozni kívántam az ország szomorú közgazdasági viszonyaival. Rá akartam mutatni az adatoknak egész sokaságával, hogy a beruházási törvényjavaslat csak rózsaszinü takaró a koldusrongyokra, amelyek alól kisir a nyomor, az agyonhajszolt életek sokaságának vergődése és kétségbeesése. Rá akartam mutatni arra is, hogy a beruházási törvényjavaslat voltaképen egy csodaszernek, egy altatószernek készült a kormány részéről a túlizgatott idegekre, hangfogónak az elkeseredett adózók türelmének túlfeszített húrjaira, hogy ne lássák a fától az erdőt, a bajoknak, a szívfacsaró gondoknak erdejét. Minthogy azonban tegnap láttam a nyári hőhullámoknál is nagyobb hevületet, amely t. képviselőtársaimat áthatja a szünet megkezdése iránt, lemondottam felszólalásomról, már csak azért is, hogy alkalmazkodjam ahhoz a pártközi megegyezéshez, hogy a vita tegnap befejeződik. Ennek dacára kötelességem, hogy szóvátegyek egypár olyan ügyet, amelyeknek sikeres és gyökeres megoldása nemcsak Hódmezővásárhelynek, az én kerületemnek és Mayer János t. fÖldmivelésügyi minister ur kerületének is, érdekében fekszik, hanem az egész nagy magyar Alföldet érdekli. Nekem akkor, amikor ezt szóváteszem s bizonyítani fogom, ebben nincs politikai érdekem, inkább van politikai érdeke a t. fÖldmivelésügyi minister urnák és a t. kormánynak, akik az Ígéreteket tették. Beszélni akarok a vásárhelyi, erzsébeti, tótkomlósi útnak makadámszerü kiköveztetéséről és tisza-algyői közúti hid felépitéséről. (Fábián Béla; A komp megvan még?) Megvan, sajnos. (Fábián Béla: Gratulálok.) Most is csak kompon tudnak átjönni az emberek a Tiszán, ahelyett, hogy ott vashid lenne, azoknak az Ígéreteknek dacára, amelyeket már a t. fÖldmivelésügyi minister urnák vásárhelyi képvi3. ülése 1928 július 12-én, csütörtökön. selőségében elődje: Emich Gusztáv kereskedelemügyi minister ur és Vásárhelynek a múltban szintén; egyik képviselője: gróf Bethlen István minister elnök ur idejében tettek. Mielőtt azonban e kérdés taglalására rátérnék, méltóztassanak megengedni, hogy röviden a villanytröszt ügyével is foglalkozzam. (Halljuk a szélsÖbaloldalon.) Ez a villanytröszt egy hatalmas, nagy társaság, a Hitelbank érdekeltsége körében működik. Ez ráfeküdt a maga sarcoló áramdíjával Hódmezővásárhely közönségére, mivel fogyasztókerületét képezi ez a város, nem tudunk tőle szabadulni, nem tudunk igazságot találni, hiába keressük azt, bár 9*8 fillér árat fizetünk hektowattonként t a villanyért, ami pedig horribilis ár, hiszen méltóztatnak tudni, hogy máshol az országban 4--5—6—7 fillért fizetnek. Valami olyan rendkívüli hatalommal biró alakulat ez a tröszt, amelynek összekötő szálainak meg kell lenniök a Hitelbank révén magukhoz a felsőbb körökhöz is, mert máskülönben lehetetlenség az, hogy amikor nekünk igazságunk van és amikor egy másik villanyvilágitás adásával foglalkozó vállalat, például a Salgótarjáni Rt. hajlandó lenne nekünk 7-4 fillérért adni az áramot hektó wattonként, úgyhogy a közvilágítás emellett ingyenbe jönne, nem tudunk az igazság keresése dacára megfelelő . megoldáshoz jutni, mert nem áll rendelkezésünkre fórum, ahol igazságunkat kikereshetnek és megtalálhatnék s a tröszt nem szállítja lejebb az egységárakat. Háborús maradvány, hogy a, vil lány társaságok s a városok és községek között felmerülő vitás ügyekben a végszót, az Ítéletet az úgynevezett döntőbizottság mondja ki, amelynek két tagját választiák a városok, két tagját pedig választja a villanytársaság, az elnököt pedig ők maguk. Én egyénileg egyetlen ember becsületében sem kételkedem, aki a döntő bizottságnak tagja, azonban összetétel után az érdekeltség részéről befolyásolt döntőbizottság eljárásában nem bizhatom, befolyásolhatatlanságát minden kritikán felül állónak nem tartom. Arra kérném tehát a t. kereskedelmi minister urat, — hiszen a háborúnak hála Istennek régen vége van, a forradalmak is lezajlottak, a szanálás időszakának is vége yan, kezdődik a magángazdaságok megerősítésére irányuló kormányprogramul végrehajtása, ha csakugyan van ilyen Programm — méltóztassék ezt a döntőbizottsági intézményt megszün« tetni és helyette a felmerülő vitás ügyeket a rendes királyi biróságok hatáskörébe utalni, hiszen ott is vannak szakértők, hozzáértők, akik meghallgatják a panaszokat, és ahol minden város, minden község megtalálhatja a maga igazságát, ha panasszal fordul az illetékes bírósághoz. (Ugy van! a baloldalon.) De jelenleg fi Z cl helyzet, hogy a tröszt egyszerűen szemet huny, fejét sem bólintja a panaszokra. Döntőbizottsághoz menni: ennek csak hosszadalmas eljárás lehet eredménye, igazságot nem kap a köz, a város, a község, amely odafordul, mert hiszen azoknak az öszszekötő szálaknak létezését, amelyek ilyen nagy anyagi horderővel biró érdekellentétek kiegyenlítődésénél a várossal szemben felvetődnek, tagadni nem lehet. Ezek az összekötő szálak sokszor olyan erősek, hogy guzsbakötik magának a döntőbizottságnak működését is. Egyben van még bizalmunk. Ha egyénileg nem is osztjuk mindig azokat az ítéleteket, amelyeket a királyi biróságok kimondanak, mert hiszen polgári jog, hogy nem osztom az