Képviselőházi napló, 1927. XV. kötet • 1928. július 5. - 1928. november 8.

Ülésnapok - 1927-202

140 Az országgyűlés képviselőházának (Rothenstein Mór: Ha akarják, lesznek véres fejek!) Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Peyer Károly: T. Képviselőház! A forraradalmi és ellenforradalmi idők sok sötét alakot vetettelk felszinre. Ezeknek az alakoknak egyrésze ma már börtönben ül, mert hiszen végre is az erzsébetvárosi bombamerénylet alkalmával olyan sok ember vesztette életét, hogy még azok is, akik titokban pártolták és takargatták őket, kénytelenek voltak a törvénynek szabad folyást engedni. A másik részével a törvényszéki rovatban találkozunk, hol lopás, hol zsarolás, gyilkosság és ehhez hasonló dolgok elkövetőivel; mindegyikről megállapítják, hogy valamelyik különítménynek tagja volt, főhadnagyi, századosi és egyéb rangokra, doktori és egyéb diplomára hivatkoznak, amelyek legtöbbjéről kitűnik, hogy hamis. Ezektől az egyénektől igy megszabadult a társadalom, de nem mindtől, maradt még belőlük. Azok, akik megmaradtak, nem tudnak rendes foglalkozáshoz szokni, megszokták a zavaros idők könnyű pénzszerzését, alkalmat keresnek tehát, hogy hol mi módon lehetne azt a léha életet folytatni, amely mellett nem kell dolgozni, amely mellett azonban uri módon lehet élni. (Rothenstein Mór: És virtuskodni!) Ujabban ezek az egyének a nemzeti alapra helyezkedtek, amelyet ők külön nemzeti alapnak tekintenek, nemzeti munkások szervezésével kivannak foglalkozni. Ezt a szervezést ugy kezdték el, hogy legelsősorban körlevelekkel árasztották el a ministeriumokat, a hatóságokat, munkaadókat és .egyéb testületeket, amely levelekben pénzt kérnek; abból indulván ki, hogy pénz nélkül mégsem lehet csinálni semmit sem. Azután összeszedtek egy csomó embert, akiknek előéletét nagyon célszerű lenne megvizsgálni. Valahányszor ugyanis valamely társaság egyesületet óhajt alakítani, — most is alakult ilyen forradalmi egyesület, a Munkások Rádióiklubja — minden esetben szükségesnek tartotta a belügyi hatóság, hogy minden egyes munkás előéletét megállapitsa, hogy nem követett-e el valamely büntetendő cselekményt. Elmulasztja azonban a kötelességét ezeknél az alakulatoknál és ma az a helyzet, hogy a rendőrség tudtával vannak rovottmultu egyének ebben a társaságban; hangsúlyozom, hogy a rendőrség tudtával. Itt van a kezemben három feljelentés, amelyeket az államrendőrség főkapitányságához intéztek és amely feljelentésekben^ több / oldalon keresztül részletesen leírják a feljelentők, hogy egy Budapestről kitiltott, rovottmultu egyén hoí tartózkodik ebben a társaságban. Ennek ellenére a mai napig intézkedés nem történt és a rendőrség jóvoltából Budapestről kitilott egyének, ha igazolják azt, hogy ők ebben a Sas-alakulatban részt vesznek, itt tartózkodhatnak. Ma mindenkinek, munkakerülőnek, csavargónak, akit a törvény szerint közveszélyes munkakerülőként kellene kezelni, teljesen elegendő, !ha belép ebbe az alakulatba és ha a rendőr igazoltatni akarja, akkor felmutatja igazolványát, amire a rendőr szalutál és az ügy rendben van. (Zaj.) Akik Budapestről kitiltottak és egyéb gyanús egyének, mind ott találhatók; utcai nők kitartottjai, akiknek e ténykedésük folytán a rendőrséggel szoros összeütközésbe kellene kerülniök, ezt a foglalkozásukat legitimálják azzal, hogy belépnek ezekbe az alakulatokba (Farkas István: Sasok lesznek!) és még fizetést is kapnak. Információnk szerint, — hangsúlyozom, 202. ülése 1928 július 11-én, szerdán. a mi információink rendszerint jobbak és hitelesebbek (Jánossy Gábor: Hitelesek ezek a borzasztó adatok?) — heti 20 pengő fizetést kapnak ezek az egyének és arra hivatkoznak, hogy ezt a pénzt a pénzügyministerium bocsátja rendelkezésükre. (Kabók Lajos: Az adózók pénzéből! Gyönyörű dolog ez! — Egy hang a jobboldalon: Biztos ezf — Kabók Lajos: Egészen biztos! — Györki Imre: Ismerjük a forrásokat! — Zaj. — Elnök csenget.) Arra hivatkoznak továbbá, hogy a hatóság nekik minden tekintetben rendelkezésükre áll. Itt van a mai Magyar Hírlapnak egy közleménye, amely szerint egy újságíró jelenlétében, diktáltak be egy igazolványt, amelyben az van: kérjük a magánosokat és a hatóságokat, hogy ezen igazolvány tulajdonosát támogassák. Itt van egy másik igazolvány, amelyet valami Scheyer nevezetű hirlapiró — a nenizeti munkásmozgalom, Nemzeti Elet belső munkatársa, az Ébredő Magyarok Egyesülete vasas szakosztálya ügyvezetői titkára névjegyére van nyomtatva — irt, amelyben az van fenn: »Tit-kos! Bizalmas! Áruló ne légy! Jöjj 18-án, vasárnap este 8 órakor pontosan a Margit-körut 2. alá, nálam jelentkezz, ölel Scheyer főtitkár.« (Zaj.) Nem tudom, miféle társaság lehet az, ahol szükség van arra, hogy azt^ akit magához hiv és ölel, »Titkos! Bizalmas! Áruló ne légy!« jelszóval hivja magához. (Zaj és derültség. — Jánossy Gábor: Vigyázzunk az erkölcsre! — Esztergályos János: Csak nyugodtan urak! Ne mosolyogjanak !) Nekem nem kell ezeknek az egyéneknek fényképét bemutatnom, a lapok megírták és igy a nyilvánosság előtt már ismeretes ennek a Scheyer urnák és ennek a Baranyainak a ténykedése, (Rothenstein Mór: Ez az a Scheyer, aki Óbudán ruhát kapott? — Derültség.^ akikről különböző dolgokat megállapítottak a lapok. Itt van például egy közlemény, amely szerint dr. Szappanos Mihály tiszti főorvos a következőket mondja el Baranyairól: »Bartháék ittléte alatt — ezek a kommün alatti terroristák voltak — dolgom volt a városházán. Dolgom végeztével a folyosón találkoztam Baranyai Aladárral, akit mint tanyai tanítót ismertem. Baranyai felszólitott, hogy menjek vele az egyik szobába. Tejföllel megtöltött befőttesüveget nyomott a kezembe, hogy vigyem haza. Minthogy a rablott holmit, mint az ő ajándékát, nem akartam elfogadni, Baranyai Aladár négy terroristából álló őrséget rendelt mellém és kényszeritett, hogy ajándékát a kézigránáttal felfegyverzett őrség kíséretében a város legforgalmasabb utcáin keresztül hazavigyem.« Azt mondja továbá a másik közlemény, hogy Budapesten a proletárdiktatúra alatt ugyanez az egyén nem szerzetesi köntösben, hanem a Lenin-fiuk öltözékében volt. Ma ezek ott vannak fekete ruhában, mint a belügyi államtitkár ur protezsáltjai. Végre fel kell vetni ezt a kérdést. Szóbakerült ez már itt egyszer és a minister ur azt mondta, hogy a fekete ruha hozzátartozik az ő felszerelésükhöz, és hogy a fokost nem szabad viselniök. Nincs időm ara, hogy mindent elmondjak, amiről ezzel az üggyel kapcsolatban tudomásom van, csak arra hivatkozom, hogy a legutóbbi vasárnap ezek az egyének megjelentek egy téglagyárban, — amikor a férfiak, a munkások künn voltak a szabadban — formaruhában feelvonultak, ezekkel a fokosokkal. (Felmutat egy fokost.) Ezzel a szerszámmal jelentek meg ott, és tettleg bántalmaztak fiukat és