Képviselőházi napló, 1927. XV. kötet • 1928. július 5. - 1928. november 8.

Ülésnapok - 1927-202

126 Az országgyűlés képviselőházának 202. ülése 1928 július 11-én, szerdán. toldozásra-foldozásra adsz, add azt ide nekem, cserébe felépitem neked az utat egészen. Akár igaz, akár nem, tény, hogy ilyen gondolatok, eszmék, javaslatok és tervek röpködnek a levegőben és a törvényhozók fülébe ilyesvalamik jutnak. Én ugy vagyok értesülve, hogy az érdekeltségek versenytárgyalás kiírását kérték — minthogy tudták, hogy a kormánynak, illetőleg az államnak nincsen pénze — hitelműveleti alapon való épitésre. Hogy ezt a versenytárgyalást miért nem irták ki, az megint csak titok előttünk törvényhozók előtt. Lassankint már hozzá szoktunk mi, akik a régi parlamentek is tagjai voltunk, ahhoz, hogy egészen különlegesen kezel bennünket a jelenlegi kormány, amely nem tartja érdemesnek a Képviselőházat arra, hogy ilyen nagy összegekkel kapcsolatos kérdésekről tájékoztassa. Most ugy vagyok értesülve, hogy a kereskedelmi ministerium közúti osztálya a kereskedelemügyi ministerium vasúti osztályával összefogott és elhatározták, hogy együttesen bonyolítják le ezt a kérdést, a kőbánya ügyet. Egy bizonyos, hogy közüzemekről lévén szó, érvényben van a Nemzetgyűlésnek 1922-ben hozott határozata, amely szerint mielénk, ide a parlament elé ezekről az üzemekről elszámolást kell terjeszteni: költségvetést és zárszámadást. Én nem emlékszem arra, hogy az állam tulajdonában lévp kőbányákról láttam volna valami költségvetést vagy zárszámadást. Ebből kifolyólag tehát az 1922-ben hozott nemzetgyűlési határozat illuzóriussá vált és igy természetesen a kormány ténykedése felett való kritika is labilis, mert nem támadhat az ember biztos bázisról, amennyiben nincsen tájékozva ebben a kérdésben semmilyen vonatkozásban. T. Képviselőház! Ismételten szóbakerült a magyar ipar védelme épen a beruházásokkal kapcsolatosan és szóbakerült sok tekintetben a magyar állami vas-, acél- és gépgyárak működése is. Én mint képviselő hosszú ideig hamisan voltam tájékoztatva erről a gyárról. Az elmúlt tavasszal azonban a vidékről feljött autobuszvállalkozókat kivittem a gyárba és a helyszínen az összes autobuszvállalkozókkal együtt saját szemeinkkel győződtünk meg arról a példás berendezésről, szorgalomról és működésről, amelyet az a gyár produkál. Épen azért semmiféle összeget nem sajnálok ennek a gyárnak támogatására, ha a kormány javasolja, hogy azokat szavazzuk meg. Nem értek egyet Friedrich István képviselőtársammal mindazon kérdések tekintetéhen, amelyeknek folytán ő ellenkező konklúzióra jutott ezzel a gyárral szemben. Ellenben, a magyar ipar kérdésében megint csak azt kell, hogy mondjam, hogy a magyar ipar támogatásának eszközéül nem azt tartom helyesnek, amelyet a kormány használ és követ, hogy a budapesti fiakkerosoktól követeli meg csupán, hogy magyar gyártmányú kocsikat vegyenek, avagy az egyszerű vidéki autobuszvállalkozóktól követeli meg, hogy magyar gyártmányú kocsikat vegyenek. Sokkal inkább, sokkal könnyebben siethet a kormány ezeknek a gyáraknak támogatására, csak kérdezze meg őket. Ezeknek a gyáraknak teljesítőképességét fokozni kell. Méltóztassék fokozni a szükséglet mérvét. Mert ha a kormány nem tudja a szükséglet mértéLét fokozni, nem tudja fokozni ezeknek a gyáraknak gyártási képességét, akkor ne csudálkozzék, hogy mégis folyamodnak külföldi be hozatalért. Az ilyen folyamodvány nem hazafiatlanság, nem a magyar ipar ellen szól, hanem legfeljebb a kormánynak az ellen a mulasztása ellen, hogy nem karolja fel kellően a magyar gyárakat, mint ahogyan azokat fel kellene karolnia. Többizben szóvátettem már azt a kérdést, hogy a magyar Államvasutak kimentek az országútra, autóbuszokat és teherautókat vásároltak és egy -részvénytársaságot alakítottak. Óva intettem a kormányt, hogy erre költekezzék és megjósoltam előre, hogy súlyos deficit lesz a vége. Érdekes, hogy most nemcsak én vagyok ezen a véleményen, hanem a kereskedelemügyi ministerium egyik főmérnöke, épen ezeknek az ügyeknek referense is nyíltan ugyanezeket mondja a kereskedelemügyi ministerium által kiadott Közgazdasági Értesitő-ben. Bocsánatot kérek, mit gondoljon a törvényhozó, ha a kereskedelemügyi ministerium által kiadott Közgazdasági Értesitő június 28-ikán megjelent számában a hetedik lapon Maiéter Jenő főmérnök ur tollából olvassa azt, hogy az ő véleménye szerint a Mávart. részvénytársasági formája folytán nem fog a benne érdekelt vasutaknak számottevő hasznot hozni. Az ő megítélés szerint a vasutak az autóbuszüzembe fektetett tőkét is és a forgalom egy részét is elveszítik, tehát kettős veszteséget fognak szenvedni. Bocsánatot kérek, hogyan lehet az, hogy a kereskedelemügyi ministeriumban az érdekelt referens igy ír, mégpedig igy ír épen a kereskedelemügyi ministerium hivatalos kiadványában, amikor pedig a Képviselőházban vajaki ezt szóváteszi, — és én már ismételten szóvátettem — akkor a kereskedelemügyi minister ur a leghatározottabban megcáfolja ezt az álláspontot, védi a vasutaknak ezt a vállalkozását, Iholott a vasutaknak ez a vállalkozása óriási kudarccal fog végződni és ebben természetesen a felelősség a pénzügyminister urat is fogja terhelni. T. Képviselőház! Azt hallottam, hogy az Államvasutaknak e vállalkozása élén állott vezérig-azgató lemondott és azt hallottam, hogy ebből kifolyólag az Államvasutak azzal a tervvel foglalkoznak, hogy most már saját rezsijükben fogják ezt a vállalatot folytatni. Ha ez igy van, kétszeres óvatosságot ajánlok, mert ehhez a kérdéshez a szakember megválasztása elsőrangú fontosságú lesz. T. Képviselőház! Mielőtt rátérnék beszédem befejező részére, a Magyar Kőműves Mesterek Országos Szövetségének felkérése folytán a kőművesek ezreinek néhány kérelmét vagyok bátor tolmácsolni. A magyar kőművesmesteri karnak súlyos sérelmei vannak, azokon az általános bajokon kivül is, amelyeken az iparosok általában keresztül estek, vagy amelyekkel szemben állnak, mert az uj ipartörvény az épitőiparról nem rendelkezik. Második sérelmük az, hogy 1884 óta rendeletek szabályozzák az épitőipari A rendeleteknek intencióit pedig az egyes hatóságok különbözőképen értelmezik, ezerféle sérelem éri a kőművesmesteri kart. A mai Magyarország területén a Szövetség jegyzetei szerint 4760 kőművesmester van és mintegy 7000 kőművesiparos. A többi épitőipari kategóriával együtt körülbelül^ 28—30 ezer azoknak az épitőiparosoknak száma, akiket súlyosan érint az épitőipari törvény hiánya. Ennél a törvényjavaslatnál, ahol beruházásokról van szó, amely beruházások természetszerűleg sok helyen épités is lesz a következménye, tartottam megfelelőnek, hogy szóvátegyem a kőművesmestereknek azt a kérelmét, hogy az épitőipari törvényt mielőbb méltóztassanak a kormány tagjai előterjeszteni, hogy