Képviselőházi napló, 1927. XV. kötet • 1928. július 5. - 1928. november 8.
Ülésnapok - 1927-201
Az országgyűlés képviselőházának 201. ülése 1928 julius 10-én, kedden. 103 levő törvényiavaslathoz és a csatolt melléklethez van joga szólni, de attól eltérnie nem lehet! Fábián Béla: Az adófeleslegek felhasználásáról beszélek} Kérdezem, t. képviselőtársaimat, akik a kerületekből száz és ezerszámra kapják a panaszt, hogy amikor hónapokra elmegyünk innen, amikor hónapokig nem lesz mód panaszkodni és a minister urat figyelmeztetni, hogy az adóadminisztráció kezét végre fogja meg, de ne állandóan, hanem végre dobáljon ki állásából néhány pénzügyigazgatót, hogy amikor itt adófeleslegek felhasznásáról van szó, vájjon ez nem tartozik a tárgyhoz? Hogy mi történik a vidéken, arra még bátor leszek később visszatérni, de méltóztassék megengedni, hogy az ország helyzetének illusztrálására hivatkozzan Székesfehérvárra. Eddig a városok és törvényhatóságok a Képviselőházhoz állandóan azért irtak fel, mert diszpolgárnalk megválasztották valamelyik ministert vagy az összes ministereket, vagy az utóbbi időben magukat az egyes képviselőket. Erre akad egy törvényhatóság, amely felir a Képviselőházhoz és azt mondja, hogy ő már nem birja tovább a terheket, hogy az Isten nevében valamit csináljanak, mert az adminisztráció rettenetesen bánik az emberekkel. Békés megye alispánja arról panaszkodik hivatalos jelentésében, hogy az iparosok már visszaadják iparigazolványaikat. Borsod megye alispánja pedig azt mondja, hogy a községek háztartását összeroppanás veszélye fenyegeti. Nem ellenzéki képviselők, nemis képviselők, hanem hivatalos állami közegek mondják ezt. Az egész ország kiabál és ordit és ennek még sincs az egész országban olyan visszhangja, amilyennek lenni kellene. Miért! Azért, mert az emberek a vidéken már nem mernek beszélni. Nem mernek beszélni, mert ha hangosan elsírják a maguk panaszait, attól kell reszketniök, hogy jön a közigazgatási tank, a főszolgabíró, a főjegyző, az adóügyi jegyző-, a forgalmiadóellenőr és legázolja és tönkreteszi őket, (Gulácsy István: Ez nem áll!) Innen van az, hogy Magyarországon ma már nem az emberek panaszkodnak, hanem a hivatalos hatóságok irjálk fel panaszaikat a ministeriumokba. Ha a városok, amelyekről itt beszél az alispán, ilyen nagymértékben tönkrementek, annak egyik oldalról^ a -, kormányzat az oka azért, mert a drága és súlyos Speyer-kÖlcsönt illetőleg az országban még mindig vannak városok, amelyeknek, amikor ezt a Speyer-kölcsönt felvették, — de igy vannak a községek és vármegyék is — nem kellett t előre bejelenteniük, hogy milyen célra akarják felvenni ezt a kölcsönt. (Bud János nénzügyminister közbeszól.) Hogy mi van Kalocsa városával? Még a mai napig sem használta fel a Speyer-kölcsönt és évenkint félmilliárdot fizet rá kamatban arra, hogy ő Speyernek 13%-ot fizet és a maga részére csak 8%-ot kap. Elnök: Ismételten figyelmeztetem a képviselő urat, hogy a szőnyegen levő tárgyhoz közeledjék^ arról szóljon. Nem általánosságban, a pénzügyi helyzet megvitatásáról van szó, hanem az előttünk fekvő javaslatban foglalt tételekről. (Rassay Károly: Tudjuk, a pénzügyi helyzetnek semmi köze a beruházásokhoz!) Fábián Béla: Arról akarok beszélni, hogy a pénzt adják vissza, ne vegyék el a jövőben, hogy ne legyen felesleggazdálkodas. Ha most a feleslegek felhasználásáról beszélek, miként tudom másképen saját álláspontomat megindokolni, mint hogyha azt mondom, hogy ma az a helyzet, hogy az emberek katasztrofális helyzetben vannak a felesleggazdálkodás következtében *? Hol mondjam meg ezt, ha nem annál a törvényjavaslatnál, amelynél felhasználják azokat a feleslegeket, amelyeket elvesznek az emberektől 1 ? De van egy klasszikus tanú, Budapest székesfőváros főpolgármestere, aki a Felsőházban mondott első beszédében azt mondja, hogy a főváros lakosainak 73%-a kevesebb jövedelemmel bír, mint 160 pengő. Ugyanakkor azonban a főpolgármester ur megfeledkezik arról, hogy az, amit mi itt a Képviselőházban állandóan a pénzügyminister ur szemérehányunk, vonatkozik rájuk is, mert 100 millió pengő jelenleg a főváros üzemeinek és magának a fővárosnak a pénzfeleslege, ami azt jelenti, hogy többet vettek be az üzennek a maguk szolgáltatásaiért,' mint amennyit szabad lett volna bevenniök, mert ezekre az üzemekre vonatkozólag az a szerény véleményem, hogy ezeknek az üzemeknek nem szabad drágábban adniok az ő szolgáltatásaikat, mint amennyiben nekik vannak. T. Képviselőház! Igenis az egész ország egy kétségbeesett helyzetben a pénzügyminister úrhoz és az egész kormányhoz kiált, hogy legyenek szivesek a pénzügyi adminisztráció rettenetes, katasztrofális hibáinak, amelyek ebben az országban tönkreteszik az egész kisipart és kiskereskedelmet, egyszer már végét szakitani, (Rasay Károly: Úgy van!) Legelsősorban meg kell itt állapitanom azt. hogy Wekerle Sándor idejében az volt a rendszer, hogy ha valamelyik pénzügyigazgatóság területén rendetlenséget tapasztaltak, ha azt tapaszta— ták, hogy ott nem hajtják végre a törvényeket vagy a pénzügyministerium rendeleteit, leküldték^ egy tisztviselőt a pénzügvministeriumból és az megvizsgáztatta a pénzügyigazgatót, hogy tudja-e a törvényeket és rendeleteket. Én kénytelen vagyok a minister urnák figyelmébe^ ajánlani ezt a Wekerle-féle rendszert a pénzügyigazgatók vizsgáztatására vonatkozólag és arra kérni a minister urat, hogy legyen szives azoknak, akik nem tudják a törvényeket, és rendeleteket, a hivatalukból való sürgős eltávolítására az intézkedéseket megtenni. Miért 1 ? (Za.j a baloldalon. — Elnök csenget.) Azért, mert van a minister urnák egy rendelete, amelynek az a címe, hogy mit nem vihet el az adóvégrehajtó. Nem viheti el elsősorban a kisiparosoknak és a kézműveseknek — akik magukat kézimunkával tartják fenn — a keresetük folytatásához szükséges szerszámokat, eszközöket, állatokat és ezen állatok részére félévre szükséges takarmányt, valamint a feldolgozható anyagkészletet 500 pengő erejéig. Nem viheti el ezenkívül a varrógépet, — ez benne van a rendeletben, alá van húzva — (Kun Béla: Mese a varrógépről!) nem viheti el a konyhabútorokat, az edényeket és a házibjitorokat. Méltóztassék megengedni, hogy itt legelőször arra a 24 emberre hivatkozzam, akiket becsuktak azért, mert nemcsak a pénzügyi gazga tó ur és a végrehajtó ur, hanem maga a törvényszék sem tudta ebben az esetben a törvényt. Itt van a sümegi 24 kisiparos esete. Itt van annak a csizmadiának az esete, akinél 5 pár csizmát lefoglaltak, holott nem is lett volna szabad azokat lefoglalni. A csizmához való bőrt és anyagot ugyanis a megrendelőtől kapta, aki azután követelte tőle a csizmát és azt mondta, hogy ha nem adja ki, feljelentést tesz ellene sikkasztás miatt. Mondom, ezeket 14'
