Képviselőházi napló, 1927. XV. kötet • 1928. július 5. - 1928. november 8.

Ülésnapok - 1927-201

92 Az országgyűlés képviselőházának 201. ülése 1928 július 10-én, kedden. külföldről, Angliából vesznek fel azért, hogy az államvasutakat reorganizálják belőle. Már júliusban vagyunk és teljes a csend, teljes a némaság e körül a külföldi kölcsön körül, pedig szerény megitélésem szerint épen ez a kölcsön volna az, amely a munkaalkalmakat szaporíthatná, mert ez olyan produktiv, olyan hasznos beruházásokra fordíttatnék, amelyek elsősorban a munkaalkalmakat szaporítanák, azonkívül az állam bevételi forrásait növelhetnék, hiszen ha az államvasutak teljesítőképessége helyre van állítva, akkor bevétele is nagyobb lehet és könnyen fogja tudni ezt a külföldi kölcsönt évről-évre törleszteni. E pillanatban nem tudom, hogy micsoda rejtelmesség van e kérdés körül, miért van most olyan csend, hiszen az érdekelt körök — és itt elsősorban az érdekelt körök közé számítom a munkásságot is — lesik, várják a megnyíló munkaalkalmakat, várja a munkásság, hogy elhelyezkedhessék a gyárakban. De miután az állam ezt a kölcsönügyletet nem bonyolította le, a munkaalkalmak komolyan megindulni nem tudnak, a munkanélküliség* nem csökken és ennek következtében az a nyomorúság is roppant nagyfokú és elviselhetetlen, amely eben az országban található. Ez a szempont is kellene, hogy arra ösztökélje a magyar kormányt, hogy szakítson végre azokkal a látszólagos beruházásokkal, amelyek nem vonultatnak fel csak nagy összegeket és ha ezeket részleteikben vizsgáljuk meg, akkor egyszerre kiderül, hogy valójában a hasznos beruházásokra aránylag igen kicsiny összeg jut. Mert tagadhatatlan, hogy van itt a posta és távírda beruházásaira egyrészt 4 millió pengő, másrészt megint 4.200.000 pengő, összesen 8,200.000 pengő; van az Államvasutaknál elsősorban 9 millió, azután 4 millió pengő, összesen 13 millió pengő, de ahho2 a hatalmas leromlottsághoz képest, amely az Államvasutaknál található és ahhoz a nagy programúihoz képest, amelyet magában foglal az Államvasutak reorganizációja, ezek csak cseppek és ebből igen keveset lehet megvalósítani. Ha leromlott vagon- és mozdonyparkunkat vesszük figyelembe, egy-egy vagon árát, akkor könnyen meg lehet állapítani, hogy az előirányzott összegből igen lényegtelen munkálatokat lehet csak végrehajtani. Épen ezért a kormánynak azt kellett volna megtennie, hogy az igazi, a tényleg hasznos munkálatokat indítsa meg, szorgalmazza azt a t külföldi kölcsönt, amely a gazdasági közvéleményben be van harangozva; hiszen az újságok hasábokat irtak a pénzügyminister ur biztató kijelentéseiből, most pedig csend és némaság van mindenfelé és egy szó sem hangzik arról, hogy lesz-e valami a nagy államvasuti beruházásokból, avagy pedig végleg el fognak maradni. Amikor a beruházások tételei között találok tényleg hasznos beruházásokat, például a debreceni egyetem központi épülete építésének folytatására 2,150.000 pengőt, és amikor helyeslem az ilyen és ehhez hasonló tételeket, ugyanakkor legyen szabad megemlítenem, hogy az adófizetők és a munkásság joggal várják és követelik azt, hogy amikor a beruházások a befolyó adókból eszközöltetnek, a beruházási célokra forditott összegek az ország határain belül használtassanak is fel. Ebben a tekintetben pedig igen súlyos tapasztalatokat kellett szereznem. Többizben tártam fel adatokat arra vonatkozólag, hogy amikor idehaza az országban nincs munka, amikor az ipari munkásságnak igen tekintélyes része munkanélkül van, úgyhogy nemcsak hónapokon keresztül, hanem egyik esztendőről a másikra sem tud »munkában elhelyezkedni, ugyanakkor az állam egyes munkálatokat külföldön rendel meg, olyanokat, amelyeket idehaza az országban egyes cégek már nagyon szépen végeztek el. A debreceni klinikánál történt meg például három esztendővel ezelőtt, hogy rendeltek a külföldről egy úgynevezett mammutkompresszoros szivattyút; ezt a berlini Borsigcégnél rendelték meg. Annak idején én ezt szóvátettem, mégis megtörtént, hogy ezt a szivattyút megrendelték, holott idehaza az ilyen mammutrendszerü szivattyúkat igen kitűnően tudják gyártani és nemi s egy cég tudja gyártani. Megtörtént, hogy a magyar cégek jobb ajánlatot is tettek, mint a külföldi Borsig-cég, — hiszen a magyar cégek ajánlata 20.000 pengős, a külföldié pedig 28.000 pengős ajánlat volt — mégis a külföldről, Németországból, a Borsig-cégtől rendelték meg a szivattyút, amikor pedig idehaza a munkások tízezrei nem tudnak munkaalkalomhoz jutni. Erre talán azt mondhatná a minister ur, hogy ez már elmúlt dolog. Most van azonban egy másik, aktuálisabb eset is. Ugyancsak Debrecenben, a közvágóhidhoz szükséges egy hasonló mammut kompresszoros szivattyú. Tiltakoztam én magam a törvényhozás termében, tiltakoztak az érdekelt körök is az ellen, hogy amikor nincs munka az országban, külföldről rendeljenek akárcsak kicsiny értékű munkálatokat is. És csodálatos dolog történt, megtagadták a behozatali engedély kiadását és mégis mindezek ellenére arról értesülök, hogy megrendelték külföldön ezt a mammutszivattyut a debreceni közvágóhíd részére. Április közepe táján ment el a rendelés. Ugy látszik, vannak bizonyos körök, amelyek nem törődnek törvényhozással, nem törődnek a kormány intézkedéseivel, s amit végre akarnak hajtani, azt végrehajtják. Ha ezt a mammutszivattyut a debreceni közvágóhíd részére behozzák ide az országba, ez a ministeriumnak legnagyobb szégyene lesz, mert a ministerium a behozatali engedélyt megtagadta, és mégis komoly hireket hallunk, amelyek azt bizonyítják, hogy külföldről fogják ezt a szivattyút behozni. Még épületesebb dologról is lehet beszélni, s amikor a kormány beruházási programmját bíráljuk, szükségesnek tartom, hogy ezt szóvátegyem, mert itt a magyar parlamentben történt meg, hogy az Országgyűlés felsőházi felvonóját külföldi céggel csináltatták meg. (Zaj.) Megbotránkoztató valami, hogy amikor idehaza elsőrangú felvonógyárak vannak, akkor olyan cégnél kell megrendelni a magyar Országgyűlés felvonóját, amely tart t ugyan idehaza műhelyt, de valójában egy svájci cég: a Sehindler-cég, amely Luzernben van. Ez itt egy egészen piciny kis cég, amely komolyan felvonót gyártani nem tud és mégis ezt a céget bízták meg a felvonó elkészítésével, (Folytonos zaj a jobboldalon. — Halljuk! Halljuk! a bal- és szélsőbaloldalon.) holott nem egy alkalmas magyar gyár van. amely bebizonyította, hogy felvonókat a legjobb kivitelben tud gyártani. Hasonlóan történt ez a lillafüredi Palotaszálló építkezésénél. Ott is felvonóra volt szükség, pályázatot hirdettek, négy cég pályázott és a legolcsóbb ajánlat az Eső és Társa-cég volt. amely a parlamenti felvonót is készítette. Ez 28.000 pengőért ajánlkozott. Egy másik cég 28.100 pengőért, a harmadik