Képviselőházi napló, 1927. XIV. kötet • 1928. június 13. - 1928. július 04.
Ülésnapok - 1927-186
70 Az országgyűlés képviselőházának Í86. ülése 1928 június 14-én, csütörtökön. vegynek bűnéért meg akarja büntetni az árvákat és az özvegyet, olyasmiéirt tehát, amiben ők teljesen büntetlenek, amiben teljességgel nem vétkesek. Azt hiszem, ez a szigorú paragrafus nem lesz elrettentés azok számára, akik akár — mint előbb mondották — pillanatnyi elmezavarban, akár pedig akármilyen más okból kénytelenek maguktól eldobni az életet. Nem fogja őket elrettenteni ez a szigorú paragrafus sem, úgyhogy tulajdonképen még azt a célt sem szolgálja, amit állítólag evvel a paragrafussal szolgálni vélt. Hivatkozom itt újból arra, amit már elmondottak, hogy a magánbiztosításnál is az utóbbi időkben engedtek az öngyilkosparagrafusokra vonatkozó szigorúságból. Bizonyos karencia-idő elteltével (Propper Sándor: Három év múlva!) még az öngyilkosság által bekövetkezett haláleset is megnyitja az özvegy- és árvajáradékokra szóló igényt, úgyhogy nem tartom indokoltnak, méltányosnak, hogy a javaslat ebben a tekintetben az első legyen a magyar törvénykezésben, amely ilyen drákói an szigorú rendelkezést statuál. Elnök: Szólásra következik? Griger Miklós jegyző: Farkas István! Farkas István: T. Képviselőház! Ennek a paragrafusnak mind a két rendelkezését érintették már az előttem felszólaltak. Én csak arra utalok, hogy az első kérdést is, amelylyel a paragrafus első bekezdése foglalkozik, amely szerint rokkantjáradékra nem igényjogosult az aki rokkantságát szándékosan okozta, — meg kellene különböztetni attól az általános biztositási gyakorlattól, amelyet a biztositótársaságok követnek, mert hiszen itt kötelező biztositásról van szó, amely kiterjed szélesebb rétegekre. Természetes, hogy egészen más itt a kötelező biztosítással támadt helyzet, mint azoknál a magánvállalatoknál, ahol valaki önként biztositja magát. Ha a kötelező biztositásnál büntetni akarjuk azt aki önként idézi elő a maga rokkantságát, akkor nem kellene legalább hozzátartozóit büntetni ezért és legalább azt a minimális járadékot fenn kellene tartani, amely járna, ha egyébként, természetes módon jött volna létre a rokkantság. Az öngyilkossággal kapcsolatosan azt mondja, a második bekezdés egyik része: »Kivételesen méltánylást érdemlő esetekben azonban az intézet a hátramaradottak részére segélyt folyósíthat.« — A minister ur az általános vita befejezése alkalmával tartott beszédében nagyon élesen körülhatárolta és megállapította, hogy a szociálpolitika, amely törvénnyel van szabályozva jogot biztosit — tehát nem adomány, nem kegy, hanem jogon alapszik, — mert hiszen az állam maga avatkozik bele a szociális viszonylatokba és az állam maga biztositja, törvényes módon ad jogot arra, hogy azokat a járadékokat, élvezeteket, amelyeket az intézmény nyújt jogosan, törvény alapján élvezhesse az illető. Mármost ha itt azután ebben a törvényjavaslatban mégis a minister urnák ezzel a meghatárolt szociálpolitikai álláspontjával ellentétes rendelkezése van, akkor különösképen itt ennél a kérdésnél, ki kell domborítani, hogy ez nem helytálló és nem egyezik meg a minister ur intencióival, felfogásával sem, mert ez áttöri azt a meghatározást, amelyet n minister ur itt a szociálpolitikára nézve a karitativ segélyezéssel szemben kifejtett. Ha embertársaink arra a szomorú sorsra jutnak, hogy öngyilkosságot követnek el, amit nem azért tesznek, hogy hátramaradottaik segélyt kapjanak, hanem az élet, a lelki megtorpanás vagy a gazdasági és szociális viszonyok azok» amelyek erre viszik az embereket, ezért ne büntessük az utódokat, és főleg ne hagyjuk benne ezt a kivételes rendelkezést a törvényjavaslatban. Ezért kérem a t. Házat, szíveskedjék elfogadni Györki Imre t. képviselőtársam módosítását. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Gubiçza Ferenc jegyző: Szabó Iván! Szabó Iván: T. Képviselőház! Méltóztassanak megengedni, hogy e helyről is hozzájáruljak ahhoz a javaslathoz, melyet Kéthly Anna képviselőtársunk előterjesztett. (Helyeslés a szélsőbaloldalon és jobbfelől.) Humánus érzésem nem engedné nyugodni, ha ezt a javasolt törvénypótlást el nem fogadnám. Ebben a tekintetben felhívom az igen t. minister ur figyelmét arra, hogy inhumánus ez a rendelkezés azért is, mert antidemokratikus, annál is inkább, mert a magyar köztisztviselői nyugdíjtörvény nyugdíjfosztó rendelkezést az öngyilkos tisztviselőre nézve nem ir elő sehol sem. Ez maga is arra utal, hogy itt sem alkalmazzuk ezt a járadékfosztó rendelkezést. Elnök: Szólásra következik? Gubicza Ferenc jegyző: Propper Sándor! Propper Sándor: T. Képviselőház! Én ezt a szakaszt a javaslat Sehand-Paragraph-jának tartom, amint azt már az általános vita folyamán is voltam bátor elmondani. Nagyon kérem a minister urat. hogy ezzel a szakasszal kapcsolatban, ne méltóztassék előhozni a már megszokott úgynevezett nevelŐtendenciát, mert valószínű, hogy majd ezzel találkozunk. A bizottságban már hallottuk, hogy ennek bizonyos nevelőhatása van. Azt látjuk azonban» hogy ezt a nevelőhatást csak olyan esetekben huzigáljuk elő, amikor ez vagy megtakarítást, vagy pedig hasznot jelent a majdani biztosító intézménynek, de sohasem vettük elő akkor, amikor az esetleg pénzbe kerülne. Egy korábbi esetben arról volt szó, hogy a 18. életévig terjesszük ki a járadékot az árvák részére. Pedig ez is nevelő hatású volna, mert hisz itt effektiv nevelésről van szó, arról van szó, hogy járadék élvezetében valami szakmát tanulhasson, nevelkedhessen. Mivel azonban ez pénzbe kerül, itt nem. bántott bennünket a nevelő tendencia, ellenben, ahol takarékoskodni lehet, ott rögtön előtérbe nyomul a nevelő tendencia. Én nem hiszem, hogy ennek az eredeti szakasznak valamilyen jó hatása volna az öngyilkosságok csökkentésére nézve. Ha vtallaki eljut abba a legszomorúbb lelkiállapotba, hogy elszánja magát a legvégsőre, igazán nincs tekintettel arra, hogy kap-e járadékot az utódja vagy nem. Azt hiszem, hogy visszaéléseket sem lehet feltételezni, mert az élet eldobásával, azt hiszem, nem igen óhajt senki sem visszaélni az utódok érdekében olykép, hogy azért lesz öngyilkos, hogy családja járadékot kapjon. Ha volna is ilyen legvégső szándék, ez olyan sporadikusan, olyan ritkán előforduló jelenség volna, amely nem jelent veszélyt. Épen azért nagyon kérem, méltóztassanak hozzájárulni a módosításhoz, hogy ezt a Sehand-Paragraphot irtsuk ki a javaslatból. Elnök: Kivan valaki szólni? (Nem!) Ha szólni senki nem kivan, a vitát bezárom. A minister ur kivan szólni. Vass József népjóléti és munkaügyi minister: T. Képviselőház! A szakasz első bekezdésében olyan esetről van provideálás, amikor valaki szándékosan kívánja megkárosítani az
