Képviselőházi napló, 1927. XIV. kötet • 1928. június 13. - 1928. július 04.

Ülésnapok - 1927-185

40 Az országgyűlés képviselőházának Györki Imre : T. Képviselőház! Az 50. §-ban foglalt rendelkezések e törvényjavaslat fegfontosabb rendelkezései közé tartoznak. Az e szakaszban szabályozott rendelkezések között különösen kettő az, amely kihivja a kritikát. Az egyik javaslatnak az a rendelkezése, amely a járadéktörzset 120pengőben kivánja megállapítani, anélkül, hogy ehhez a 120 pengőben megállapitott járadéktörzshöz bármilyen csekély összeggel kivánna az állam hozzájárulni. A másik rendelkezése pedig, amely kihivja a kritikát, az, amelyről már ismételten szó volt itt a tárgyalások folyamán, de amelyről már sok szó esett akkor is, amikor ennek a javaslatnak tárgyalását a bizottság előtt folytattuk, és ez a kirótt és lerótt járulékok közötti különbség. Bármennyire figyelemmel hallgattam is a minister ur nyilatkozatát, amellyel igyekezett bennünket kapacitálni abban a vonatkozásban, hogy csak a lerótt járulék fogadható itt el a biztosítás alapjául, engem mégsem tudott ez meggyőzni, mert ha a javaslatnak ez a rendelkezése igy megy keresztül, megint belejutunk egy olyan kátyúba, amelyből egyáltalán nem lehet kijutni, hiszen a szociális biztositás jellegét a törvényjavaslatnak ezzel a rendelkezésével teljesen hatálytalanítjuk és felrúgjuk. Sokszor mondottuk és hivatkoztunk arra, hogy ha szociális biztosításról van szó, a szociális biztositás ne csak azt jelentse, hogy a terheket egyoldalúan átruházza azokra az érdekeltekre, akiknek a járulékot fizetniök kell, hanem azokra is gondoljon a szociális biztositás jótéteményeiben, akiknek ebből valami hasznot, valami járadékot kell szolgáltatni. Amikor azonban a minister ur és a törvényjavaslat szerkesztői ridegen a matematika álláspontjára helyezkednek, akkor valóban fennáll az, amit e javaslat kritikája kapcsán ismételten elmondottunk, hogy ezek mellett árfeltételek mellett, amelyek mellett ezt a törvényt létrehozzák, bármely magánbiztosító társaság sokkal magasabb járadékot tud biztosítani, mint amilyet biztosit ez a javaslat. Ennek a törvényjavaslatnak szociális vonatkozású része épen abban nyilatkoznék meg, hogy a járadékfizetési szolgáltatás abban az esetben is beáll, ha a munkás, a biztosított körülményeitől teljesen független körülmények folytán a pénztárba, az intézetbe nem folynak be azok a járulékok, amelyek tulajdonképen a biztositás matematikáját alkotják. De nem olyan veszélyes az egész probléma, amint azt a népjóléti minister ur feltünteti. Ha tisztán és ridegen csak a törvény 50. \-éX látnók szem előtt és ennek rendelkezései alapján alkotnánk meg a magunk bírálatát, akkor talán még igazat lehetne adni a népjóléti ministernek és a törvényjavaslat kodifikátorainak, hogy valóban a rideg matematikára épülvén fel ez a javalat, azok, akik után nem szolgáltatnak be bizonyos járulékokat, természetszerűen csökkent járadékban részesülnek. Minthogy azonban a törvényjavaslat 21. §-ában törvénybe iktattuk, hogy a biztositás matematikája öt évenként felülvizsgálandó, semmiféle veszély nem származik abból, ha bizonyos járulékrészletek elmaradnak, ismétlem, a biztositottói, a munkástól teljesen független esetben, mert abban az esetben, ha elenyészően csekély összeget tesznek ki ezek az elmaradt járulékok, akkor a matematika nem dől meg, és akkor továbbra is fennállhat az a lehetőség, hogy ugyanannak a járuléknak fizetése mellett ugyanazokat a szolgáltatásokat tudja nyújtani az intézet, amelyeket nyujani kell. Abban az esetben azonban, ha bekövetkeznék az a nem várt esemény, hogy a Társadalombiztosító Intézet nem tudná elég hatállyal és elég eréllyel behajtani a munkaadóktól azokat a járulékokat, amelyek alapjai ennek az öregség és rokkantság esetére való szociális biztositásnak, 85. ülése 1928 június 13-án, szerdán. akkor ott van a korrekció lehetősége a törvény 21. §-ában, amely megadja a lehetőséget, hogy a járulékot felemeljék. Ha tehát az egyik oldalon van egy ilyen biztosító szelep, amellyel lehetővé tesszük az egész matematikai bázisnak egyensúlybahozását, a másik oldalon semuiiesetre sem lehet ezt az antiszociális intézkedést törvénybe iktatni. Mert miről van szó Î Arról van szó, hogy valamely munkaadó levonja a biztosított alkalmazott fizetéséből az őt terhelő 2%-os járulékot, vagy ha valamivel több, vagy kevesebb lesz, annak a járuléknak felét, ezt a járulékot azonban bármely oknál fogva — nem kutatom azt, hogy miért — nem fizeti be a Társadalombiztosító Intézetnek. Ha a törvény ugy rendelkeznék, hogy a biztosisitott beleszólhat abba, hogy a járulékbefizetés megtörténjék, ha keresztül vinnék azt, amire a bizottsági tárgyalásnál utaltam és ami megvolt az 1907. évi XIX. tcikkben, hogy t. i. a Társadalombiztosító Intézet eltilthatja a járulék levonásától azokat a munkaadókat, akik konokul vagy makacsul nem tesznek eleget a fizetési kötelezettségnek, ez már bizonyos remédium, bizonyos kiegészítő rendelkezés lenne, amellyel át lehetne hárítani az alkalmazottakra a fizetési kötelezettséget és igy legalább mentesíteni lehetne a járulék egy részét és a szerzett jogigények érvényesítését biztosítani lehe'ne. Minthogy azonban ebben a javaslatban semmi olyan törvényes rendelkezést nem találunk, amely lehetőséget adna arra, hogy az alkalmazott valahogyan ellenőrizni tudja, hogy a tőle levont járulékok tényleg befizettettek-e az intézetbe s minthogy azok a büntető szankciók, amelyek a törvény intézkedéseiben foglaltatnak, szerintem szintén nem lesznek elégségesek arra, hogy e járulékok befizetését biztosítani tudják, kérem az igen t. minister urat, méltóztassék ezt a sérelmes intézkedést a javaslatból kivenni és legalábbis méltóztassék módot adni arra, hogy ebben a kérdésben a Ház szabad kezet nyerjen és határozzon legjobb belátása és érzése szerint, mert meg vagyok róla győződve, hogyha érzése és a józan logikája szerint kell ebben a kérdésben döntenie, akkor a Ház többsége amellett dönt, hogy itt igenis a kirótt járulék után történjék meg a biztosítási szolgáltatások elismerése. Amikor ezt a kérdést szóváteszem, ismételten utalok arra, hogy a gyakorlati életben tulajdonképen meg sem tudja oldani ezt a problémát a Társadalombiztosító Intézet. Nem tudja megoldani azért, mert akkor, ha a munkaadó az egész járulékot megtartja, ha semmit nem fizet be abból a járulékból, amelyet neki be kellene szolgáltatnia, ha sem az ő járulékát, sem pedig a munkás fizetéséből vagy béréből levont járulékot nem fizeti be, akkor körülbelül tiszta helyzetet teremtett, mert elveszett az egész befizetési járulék s ennek következtében semmiféle idő nem számíttatik be a biztosított várakozási idejébe. Akkor azonban, amikor megtörténik, - és a gyakorlati életben az a gyakoribb eset — hogy a munkaadó esetleg befizeti vagy a munkaadót végrehajtás utján kényszeritik arra, hogy a járulék egy részét befizetni tudja, vagy pedig ha bekövetkezik a gazdasági krízis, a munkaadó gazdasági összeomlása, kény szeregyezségbe, csődbejutása, az üzemmel való felhagyás, vagy a munkaadó halálával az üzem abbahagyása és lehetetlen a járuték egy részét behajtani ennél a megszűnt üzemnél ; akkor a Társadalombiztosító Intézetnek ottmarad a nagy problémája, hogy vájjon mit és mennyit számítson be ezekből a biztosítási járulékokból ? Ha arra az álláspontra helyezkedünk, hogy annyit számit be, mint amennyi a tényleges befizetés hányada, ezt keresztülvinni egyáltalában nem lehet, mert ha ezt akarja à minister ur