Képviselőházi napló, 1927. XIV. kötet • 1928. június 13. - 1928. július 04.
Ülésnapok - 1927-185
28 Az országgyűlés képviselőházának 1ÍS. ülése 1928 június 13-án, szerdán. a vele szembeállított előadói szöveg- lesz a Ház határozata. Kérdem tea át a t. Házat, méltóztatik-e a bizottság- álltai javasolt szöveget elfogadni, szemben az előadó ur módosításával, igen vagy nem? (Nem!) A Háiz a bizottság által megállapított szötveget elvetette iés igy az előadó: ur által javasolt, módosított szöveget fogadta el. Kövtkezik a 39. §. Gubicza Ferenc jegyző (olvassa a 39. §-t). Györki Imre! Györki Imre: T. Képviselőház! Már az. általános vitánál tartott felszólalásom, alkalmával is hibáztattam, hogy a törvényjavaslat a mai nemzedékre csak terheket ró anélkül, hogy az idősebb korosztályú munkások közvetlenül, legalább is már most valami előnyt élvezhetnénelk ennek a törvénynek rendelkezéseiből. Azért vetettem fel már annak idején felszólalásomban azt a gondolatot, hogy egy átmeneti járadék bevezetéséről kellene gondoskodni, mint ahogyan ezt az osztrák törvény megszerkesztésekor Ausztriában is bevezették. Akkor, amikor a minister ur az előbb a 31. §-nál hivatkozott a külföldi törvényalkotásokra és arra utalt, hogy nem lehet leszállni nálunk sem a 65 éves életkorról a 60 éves életkorra azért, mert a külföldön hozott törvények is a 65 éves életkort állapítják meg, akkor arra kérem a minister urat, hogy amint a 31. §-nál, amikor rosszat kellett alkotni a dolgozókkal szemben, a külföldi példára hivatkozott, méltóztassék a külföldi példára hivatkozni most is, amikor itt valami jót kellene alkotni a munjk'ások érdekében. A helyzet tudniillik az, hogy megtörténik most a járulék fizetése, de annak ellenében a járadékiszolgáltatási kötelezettség kitolódik egy messzi időpontra, ami azt jelenti, hogy ma az idősebb korosztályúak, akik talán a legjobban rá lennének utalva a törvény előnyeire, ezekből semmit sem fognak élvezni. A 39. § a várakozási időt az öregség esetére való biztositásnál 400 járulékhétben állapítja meg. Ez annyit jelent, hogy — ismerve a mai foglalkoztatási helyzetet — legalább is 8, esetleg 10 évi időtartamon át kell a munkásnak járulékot fizetnie azért, hogy valami szolgáltatást kapjon. Ez tehát azt jelenti, hogy bár e rendelkezések értelmében 400 járulékhét fizetése után beáll a járadékfizetési kötelezettség, valójában azonban, ha be is áll ez a járadékfizetési kötelezettség, ez a munkásságnak olyan szűk körére fog szorítkozni, hogy (komolyan nem lehet azt mondani, hogy a munkások e biztosítás előnyeit valamiképen élveznek. Ezért szükségesnek tartom^ hogy a minister ur gondoljon azokra, akik ma idős korban vannak, gondoljon a ma élő nemzedékre. Hiszen törvénnyel valóban jót esak akkor alkotunk, ha már az élő nemzedéknek is juttatunk belőle valamit és nem az történik, ami e törvényjavaslat alapján feltétlenül be fog következni, hogy hosszú éveken keresztül, 8 éven keresztül csak a járulékok fizetése történik, amelynek óriási terheit az alkalmazottak maguk és a munkaadók is viselik, ennek ellenéhen azonban az alkalmazottak nem fognak kapni el lenszolgáltatást. Ezért arra kérem a t. Házat, méltóztassék hozzájárulni ahhoz a kiegészítő javaslatomhoz, amely azt célozza, hogy az átmeneti járadék bevezettessék. Amidőn ezt a módosításomat megteszem, ezzel nem azt célozom, hogy olyanokat vonjuk be a biztosítás körébe és olyanok részére gondoskodjunk járadék fizetéséről, akiknek semmi köze az ipari és kereskedelmi foglalkozáshoz, vagy egyáltalában ehhez a megalkotandó Társadalombiztosító Intézethez, hanem az átmeneti járadék bevezetésénél azokra gondolok, akik az iparban, vagy kereskedelemben eddig is biztositva voltak, akik ott egészségüket rontották és akik ennek az intézménynek fentartásához a járulékok fizetése által hozzájárultak. Arra kérem tehát a t. Házat, méltóztassék elfogadni javaslatomat, amely a következőképen szól (olvassa): »Azoknak a biztosításra kötelezetteknek, akik a jelen törvény hatálybalépésekor 65. életévüket betöltötték és az utolsó tiz esztendőben az 1927 : XXI. te. alapján 200 heti járulékot befizettek, öregségi járadékra való igényük megnyilt«. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik 1 ! Gubicza Ferenc jegyző: Propper Sándor! Propper Sándor: T. Képviselőház! Megvallom egészen őszintén, hogy én már teljesen reménytvesztetten veszek részt a vita további folyamán, mert, mint látom, a minister ur minden lényeges módosítás elől mereven elzárkózik. Ez azt jelenti, hogy ez a javaslat jó törvény többé nem lehet. Ha az utolsó pillanatban mégis megkísérlem a lehetetlent és javaslatokat teszek, vagy javaslatokhoz hozzájárulok. ezt egyrészt azért teszem és tesszük, hogy lelkiismeretünket megnyugtassuk abban a tekintetben, hogy minden lehetőt elkövettünk a javaslat megjavítása érdekében, másrészt, hogy csökkentsük azt a harci felületet, amely ^lőttünk áll ennek a javaslatnak törvénnyé válása esetén: Már az általános vita folyamán bejelentettük, hogy ez a javaslat a maga eredeti szövegezésében nem felel meg a szociális követelményeknek, ez ellen tehát nekünk rögtön megalkotása után meg keli indítanunk a harcot és igyekeznünk kell, amennyire az^ lehetséges és amilyen gyorsan lehetséges, az észlelt hibákat törvényhozásilag kiküszöbölni. Azért csatlakozom Györki képviselőtársam indítványához. Előre tudom, hogy a minister ur ehhez nem fog hozzájárulni és azt fogja ezzel szembeszegezni, hogy biztositásteehnikai szempontokból a várakozási idő mellőzhetetlen, matematikai szempontból a fedezetet meg kell keresni és meg kell találni, ezt felborítani nem lehet. Én azonban ezzel szemben azt kérdezem: hol marad akkor a szociális gesztus? Ez egy egészen rideg, egészen száraz, tisztán matematikai alapokra helyezett biztosítási ügylet minden szociális vonatkozás nélkül. Kijelentem, minister ur, hogy akármelyik magánbiztositóintézet hajlandó ezen az alapon megkötni a biztosítási ügyletet, (ügy van! ügy van! a szélsőbaloldalon.) Nem kell hozzá cifra törvényhozói tevékenység, nem kell hozzá reklamirozó szociálpolitikai felvonulás, nem kell hozzá semmi, csak egyszerű tárgyalás egy biztosítóintézettel, amely kiszámitja, kikalkulálja a lehetőségeket és megteszi a javaslatot, s ha az illető hozzájárul, megvan a biztosítási ügylet. Az sem visz abba bele szociálpolitikát, mert üzleti alapra helyezi, ez a javaslat sem visz bele szociálpolitikát, mert ez is üzleti alapra helyezi a biztosítást. Csak azt nézi, hogy üzleti szempontból kvadrálnak-e a számok, nem esik-e valami hátrányára az intézet várható eredményeinek. Ez rideg biztosítástechnikai, matematikai szempontból — mondom — lehet helytálló, szociális szempontból azonban lehetetlen. Végtére is, ha törvényt hozunk, amelyet korszakalkotó törvénynek szoktak nevezni, — amelynek ezt a jellegét azonban ezekkel a rossz intézkedésekkel elveszik — akkor nemcsak a
