Képviselőházi napló, 1927. XIV. kötet • 1928. június 13. - 1928. július 04.
Ülésnapok - 1927-185
Í8 Àz országgyűlés képviselőházának dolog, hogy ezt figyelembe kell venni. Hogy azonban vannak társadalmi intézmények, amelyeknek alapjait minden matematikai számítás nélkül vetették meg, anélkül, hogy akár a korhatár tekintetében állapitottak volna meg korlátokat, akár pedig a tagsági illetékek és segélyek tekintetében állapitottak volna meg olyan viszonylatot, amely alkalmas lett volna arra, hogy ezek az intézmények kötelezettségeiknek annak ellenére is eleget tudjanak tenni, hogy pénzük és vagyonuk elértéktelenedett, legyen szabad megemlítenem a következőket: Harmincöt esztendővel ezelőtt alakult meg a Magántisztviselők Nyugdíjintézete és a Munkások Rokkantsegélyző és Nyugdíj egylete. Azoknak az egyszerű embereknek semmi néven nevezendő statisztikai számítások nem állottak rendelkezésükre, és csak két szempont vezette őket, amikor megállapították a tagsági illetékeknek és a segélyeknek egymással szemben való arányát. Az egyik szempont az volt, hogy az akkori körülmények között a munkás hetenkint milyen tagsági illetéket volt képes nélkülözni, — ezt akkor 30 fillérben állapították meg, amely összeget a munkás akkor képes volt megfizetni — a másik szempontnál pedig, hogy a segélyek milyen magasak legyenek, az volt az irányadó, hogy milyen összeg szükséges feltétlenül ahhoz, hogy legalább a legszükségesebb életszükségleti cikkeket meg tudják maguknak szerezni ezek a tagok. Ez a két szempont természetesen nélkülözte a matematikai alapot. Később azután ezek az intézmények is rákényszerültek arra, hogy egyrészt a korhatár tekintetében, másrészt pedig a tagsági illetékek és segélyek tekintetében valahogy közeledjenek egy bizonyos matematikai alaphoz, vagy ha nem is matematikai, de legalább is reális alaphoz. Ezek az intézmények tehát tagsági illetékeiket igyekeztek fokozatosan megfelően emelni. Ez azonban nem sok eredménnyel járt azért, mert a háború előtt akármilyen magas lett volna is az a tagsági illeték, kétségtelen, hogy annak ma semmi jelentősége nem volna, mert hiszen a pénz elértéktelenedése következtében, akár magas, akár alacsony illetéket is szedtek ezek az intézetek, azok az összegek mindenképen elúsztak, megsemmisültek. Ellenben kétségtelen az, hogy ezeket az intézményeket is rákényszerít ette az élet arra, hogy tagsági illetékeiket emeljék. Ezek a törekvések azonban mindig a tagoknak roppant nagy ellentállásával találkoztak, mert a laikus tag sohasem képes megállapítani azt, hogy egy meghatározott járadék ellenében milyen illetéket kell fizetnie. A. tagot mindig egy szempont vezeti, mégpedig az: minél kevesebbet fizetni és minél többet kapni. Ez az irányadó elv, és ezeknek a vezetőségeknek sokszor emberfeletti munkát kellett végezniök, hogy a tagsági illetékek emeléséhez a tagok hozzájárulását megnyerjék. Szilágyi Lajos t. képviselőtársam azt mondotta, hogy ebben a kérdésben is rendet kellene teremteni. Véleményem szerint a pénzügyministeriumnak, vagy a népjóléti ministeriumnak, vagy nem tudom én, akármilyen más hatóságnak kellene, — hogy ugy mondjam — tanácsokkal szolgálni árrá nézve, hogy milyen illetékeket szabjanak meg. Ezek az intézmények fel is használták már neves matematikusok véleményét és ezeket a közgyűlés elé tárják, bizonyítván azt, hogy a tagsági illetékek emelésére szükség van, ha biztosítani akarják azokat a segélyeket, amelyeket az alapszabályokban megállapítottak. A Magyarországtól elcsatolt területeken működő ilyen egyesületeknél a magyar viszo185. ülése 1928 június 13-án, szerdán. nyoktól és a magyar állapotoktól egészen eltérő rendelkezéseket alkalmaznak. így például a cseh-szlovák kormány ezekre a társadalmi intézményekre azt mondja, hogy ezek nem biztosítótársaságok, következésképen az alapszabályaikba nem is engedi felvenni a segélyeket, hanem azt mondja, hogy a segélyeket mindenkor, a mindenkori közgyűlésen állapítják meg aszerint, ahogy azoknak az, intézményeknek anyagi ereje ezt megengedi. Abban a pillanatban azonban, amikor a magyar kormány azt követeli, hogy az alapszabályokba vétessenek fel a segélyek összegei is, abban az esetben bizoifyos morális kötelezettséget vállal magára ezekkel az intézményekkel szemben, mert hiszen a kormánynak módjában állana azt mondani, hogy tessék akár a matematikai alapra helyezkedni és megfelelő alacsonyabb segélyeket állapítani meg, vagy pedig azt mondani, amit a cseh-szlovák kormány mond, hogy: én nem állapítottam meg a segélyeket az alapszabály okban. így a tagok eleve tisztában vannak azzal, hogy a anindenkori teljesítőképesség az, amely megállapítja és megszabja a segélyeket. A dolog tehát ugy áll, hogy amíg Szilágyi t. képviselőtársam igen tárgyilagosan foglalkozott ezzel a kérdéssel, nem mondhatom el ugyanezt Petrovácz, t. képviselőtársamról. Ezeknél ü® intézményeknél, amelyek egyrészt önhibájukon kivül másrészt az intézmények vagyonának elértéktelenedése következtében jutottak igen súlyos helyzetbe, és amely intézmények vezetői mindent elkövetnek arra nézve, hogy azokat a hibákat, amelyeiket a múltban épen az értelem és a hozzáértés hiánya következtében a régi vezetők követtek el, ezekért azoknak az intézményeknek mai vezetőit felelősségre vonni semmi körülmények között nem lehet. A helyes tehát az, ha ennél a törvényjavaslatnál is eleve gondoskodunk arról, hogy bizonyos matematikai alap legyen és ne Hegyünk kénytelenek később a terheket olyan mértékben fokozni, amint ezt látjuk egyes társadalmi intézményeknél. Ez oknál fogva a 18. §-ban felvett orvosi vizsgálatot teljesen céltalannak ítélem és kérem annak a kihagyását. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Bárdos képviselő ur egy indítványt terjesztett elő, de Írásban nem adta be. (Bárdos Ferenc: Sajnos, nem!) Nem is kivánja a képviselő nr írásban beadni? (Bárdos Ferenc: Most már nem!) Szólásra következik 1 ? Griger Miklós jegyző: Rothenstein Mór! Rothenstein Mór: T. Ház! A 18. §-nál a mi óhajunk és módosításunk az, hogy az 50 évet 55-re emeljük, a 48. §-nál pedig majd azt fogjuk látni, hogy a 65 év helyett 60 évet akarunk, épen ellentétben az igen t. minister úrral. Itt főként arra kell rámutatnom, hogy a matematikai alap az, amely a minister urat erre az elhatározásra késztette, mert aggályai vannak abban a tekintetben, hogyha azt, amit a matematikai alap mutat, teljes egészében nem követi, ebből később esetleg bajok lehetnek. Én már az általános vitában voltam bátor, anélkül, hogy a matematikai tudományt lekicsinyelném, — mert hiszen annak értékét elismerem — mégis azt mondani, hogy nem kell egészen rábiznunk magunkat a matematikára akkor, amikor a gyakorlatra is kell valamit adni. Ha mi itt azt mondjuk az önkéntes biztosítottaknál, akik azonkívül orvosi
