Képviselőházi napló, 1927. XIV. kötet • 1928. június 13. - 1928. július 04.

Ülésnapok - 1927-192

Az országgyűlés képviselőházának 192. ülése 1928 június 22-én, pénteken. 245 rikai tröszt azokat a munkásokat, akik jelenleg alkalmazásban vannait a magyar gyufagyárak­nál, csak »lehetőleg« fogja biztositani arra nézve, hogy a jövőben is kenyeret kereshesse­nek és szerezhessenek maguknak, ha dolgozni akarnak. Egy óriási nagy világhatalmasság, egy túl sok milliárddal rendelkező világtröszt még alamizsnát sem köteles nyújtani a para­grafusok betűivel, szellemével és megkötöttsé­gével kifejezetten azoknak a munkásoknak, akik jelenleg a magyar gyufagyárakban dol­goznák? Hát lehet-e itt nyitott ajtót hagyni? Megtörténhetik-e az, hogy ezeket a munkásokat szélnek eresztik, hogy mehetnek koldulni vagy a kenyérkeresetnek megtalálása nélkül szapo­ríthatják azoknak számát, akiknek nincsen munkaalkalmuk; és akik a mai uralkodó rend­szerrel szemben elmondhatják azt, hogy: nem gondoskodtál rólunk, pedig mi továbbra is dol­gozni akarunk? (Mozgás a jobboldalon.) T. Képviselőház! Mindezek a vonatkozások és megjegyzések hozzátartoznak az előttünk fekvő törvényjavaslathoz. Ezt tartották hét la­kat alatt napokig és hetekig. Most már értjük, miért történt ez. Mert ezekre a kérdéseikre ba­jos a felelet és bajos a magyarázat. Menjünk tovább. Kiknek jut a 36 millió dollár vagyis, magyar pénzben értékelve, 200 millió pengő, amelyet — nagyon kedvezőleg bedobott szó a közvéleménybe — öt és félszáza­lékos kamatozás mellett axlnak? Kinek jut ez, kik használják fel, miképen, milyen közvetítő­szerveken keresztül? Kik aratnak, kik tesznek el esetleg, ha nem is a nadrág-, de a mellény­zsebbe ennek a kölcsönnek közvetítése révén súlyos milliókat? (Propper Sándor: A közgaz­dasági idegenvezetők!) Ezekre a kérdésekre mind felelnie kell a kormánynak. Jól tudom, hogy azokat, akiktől földeket vettek el a. földhöz juttatottak részére, kártala­nítani kell. Azt is jól tudom, hogy olcsó köl­csönnel kell ellátni azokat, akik földhöz jutot­tak, hogy meglévő adósságukat törleszthessék és invesztíciók eszközlésére is legyen tőkeere­jük a kölcsön révén. D© nem szabad enged­nünk, hogy ennél a kérdésnél azok a közvéle­mény megtévesztésére keverhessék a kártyát, akik a kormány javaslatára azt mondják, hogy az jó, jó és jó, mert hiszen nem is lehet rossz, amit Bethlen István és Bud János hoz. Meg kell vizsgálni a legridegebb tárgyilagossággal, minden pártszemponton felülemelkedően azt, hogy mi van itt a háttérben, mit jelent ez a kölcsön, milyen vonatkoztatásokat lehet hozzá­fűzni és mindezekből kicsucsusodólag mi az igazság és mi a való helyzet? Gaal Gaston t. képviselőtársam tegnap már éles szavakkal rávilágított ennek a kérdésnek a meritumára. Megmondotta: hibás beállítás, hogy itt csupán, vagy voltaképen a nagybir­tokosoknak kártalanitásáról van szó. Hiszen a nagybirtokoso'k leadták a földjeiket természe­tas vagyonváltságba, (Ugy van! Ugy van! a balközépen.) s amit a nagybirtokosoktól azon­kívül més elvettek, az kisebb része annak a földkomplexumnak, amelyért most kártalanítás jár. (Ellenmondások jobbfelől. — Csik József: Körülbelül ötvenezer hold!) Annak a kom­plexumnak jelentős részét, mondhatni gerin­cét, amit elvettek a földhöz juttatottak részére, a háborús szerzemények képezik: a hadi gaz­dagok földjei. Itt álljunk meg. Akár nagy­birtokosoknak, akár középbirfbkosoknak. akár hadigazdagok földje volt az, amit elvettek a föHdreform céljaira, tulajdonosaikat egyaránt kártalanítani kell. mert. ez a magántulajdonon nyugvó állam gazdasági elméletének természe*­tes következménye. (Ugy van! Ugy van! a, bal­középen. — Propper Sándor: A hadikölcsönök­nél ez nem. áll fenn?) Majd erre is rá fogok térni, hogy a kormány itt ezzel ellentétben nagy. mulasztást követett el. Kérdezem azon­ban. v — mindannyian tudjuk — hogy miért nem járt el a kormány kellő eréllyel a kon­junktúra idején a hadigazdagoknak megadóz­tatásánál? Hiszen a mai kormányrendszernek látható feje, gróf Bethlen István, már akkor is, ezelőtt hét-nyolc esztendővel is uralmon volt, amikor a konjunktúra virult, sőt burján­zott ebben az országban. Azokat, akik könnyen •jutottak annakidején a szerencsés konjunktu­rális körülmények kihasználásával földhöz vagy ingó vagyonhoz, miért nem adóztatták meg idejében? Miért engedték megadóztatás nélküh hogy a börzejátékoknak váltakozó sze­rencséje folytán ezekből az egykor igen nagy tőkével rendelkező hadigazdagokból szegények váljanak, akik elspekulálták mindenüket? Miért nem fogták meg őket akkor, amikor lehetett volna? Nem rekriminálok, de a múlt időkre mégis kénytelen vagyok visszapillantani. Ahban az időben, kezdve a legelső hatalmi polcon ülők­től, lefelé mindenki börzézett. Nem lehet tehát csodálni, hogy azokhoz a hadigazdagokhoz, akik szintén hörzéztek és akikkel egy táborba tartoztak a börze révén azok, akik hatalmi polcon ülve, szintén ezt a szerencsejátékot űzték, idejekorán nem nyúltak hozzá és nem fogták meg őket ott és akkor,, ahol és amikor kellett volna? Pedig ez államérdek lett volna. Akik könnyen szereztek mérhetetlen nagy va­gyonokat ezelőtt hét-nyolc vagy tíz esztendő­vel, amely vagyonok azóta semmivé valtaïk, akik könnyen szereztek a keresztény nemzeti erkölcsnek ellenére nagy pénzeket, azokat miért nem adóztatták meg kellő időben? Nem hárít­hatja a t. kormány másra a felelősséget e mu­lasztás elkövetéseért, mert hiszen töhb-keve­sebb változattal akkor is a mai kormányrend­szer volt uralmon, a mai kormányrendszernek látható feje ós látható igazgatói intézték a kormány ügyvitelét. Ezek után joggal kérdezhetem, hogyha el­mulasztották ennek a kötelességnek telje­sítését annak idején, akkor miképen veszik most maguknak azt a jogot, hogy 50 esztendőre lekössék a magyar fogyasztópiacpt?^ Ahelyett, hogy olcsó kölcsönnel máshol néznénk utána, amint a főváros vagy a református egyetemes egyház cselekedte, most idehozzák a svéd-ame­rikai trösztöt és azt mondják, hogy ez előtt kénytelenek vagyunk meghajolni, mert ha nem cselekednek, akkor még rosszabb állapot kö­vetkeznék be. Hát nem gondolnak-e arra, túloldalon és a kormányon, hogy a megszállott területek magyarságának jövő érdekeit is áldozatul dob- ; ják oda a svéd-amerikai trösztnek? Hiszen nem hiu ábránd, nem jelszó, hanem hit, bizo­nyosság, amely vérünk minden cseppjében ott kering, szivünk minden kis dobbanatában ott lüktet, hogy nem is 50, nem iá 25 év múlva, hanem már hamarább a Kárpátoktól övezett ősi magyar föld újra a mienk lesz! Ha ez így van, ha ez igazság, mert cáfolatot erre^ senki sem tud mondani, aki magyarul érez és ma­gyarul gondolkozik, akkor szabad-e a vissza­csatolandó területek magyarságát a trösztnek kiszolgáltatni, eminens anyagi érdekeinek sú­lyos megtépázásával, önrendelkezési joguknak gúzsbakötésével? Hiszen 50 esztendő múlva e Háznak tagjai közül alig lesz valaki életben. (Propper Sándor: Bethlen István igen! :^-j

Next

/
Oldalképek
Tartalom