Képviselőházi napló, 1927. XIV. kötet • 1928. június 13. - 1928. július 04.

Ülésnapok - 1927-191

Az országgyűlés képviselőházának 191. ülése 1928 június 21-én, csütörtökön. 227 elöljáróban, mégpedig azt. hogy a Népszavának felajánlottak 5000 pengőt gyufahirdetésre, holott, ugyebár, gyufát nem nagyon szokás hirdetni. Es ha esengő arany kínálásával ilyen magas összegig elmentek az illetők, akkor valószinü, hogy az ő számukra a hallgatás, a csendben maradás nagyon jó kamatokat jelentett volna. Nálunk ez a kísérlet kudarccal végződött, de nem tudjuk, hogy a kísérletezések a sajtónál vagy egyebütt nem végződtek-e eredménnyel, hatással. Itt rá kej.1 mutatni arra az egész Európát mindjobban elöntő amerikanizálódásra, az amerikai tröszterkölcsökre, az amerikai tröszterkölcsöknek legrosszabb formájára, amely Európa régi történelméből csak azt mentette át a maga számára, hogy Rómában minden eladó, arra az amerikanizálódásra, amelyiknek legklasszikusabb, legpregnánsabb kifejezője talán Upton Sinclair-nek »Petróleum« című regénye, amely leirja azt a hallatlan panamát, mely Amerikában a tengerészeti célokra igénybevett petróleumföldeknek a tröszt számára való bérbeadásában állott. így most, t. Képviselőház, amikor én ismételek, akkor úgyszólván fejest ugrom a népjólótszférájából a közgazdaság, a gazdaságpolitika régiójába és vissza kell térnem az előbb tárgyalt javaslat vitájának záróbeszédére, mert abban a beszédben — mint már annyiszor — megint eltemették egyszer előttünk a marxizmust és meghúzták a marxi gondolat fölött a halálharangot. Bár a beszédben, amely ezt a nagyszabású temetést akarta véghezvinni, egymásután fedezhettük fel az okfejtések ellenmondásait, már akkor módot és alkalmat akartunk keresni arra, hogy alkalomadtán rámutassunk ezekre a hiányosságokra. Az események nagyon hamar igazoltak bennünket és módot adtak nekünk, hogy a parlamentben feleljünk és tényeket állítsunk szembe ezekkel az okfejtésekkel, mert a szociálpolitikai formába burkolt hadikölcsön után ime, most előttünk áll a törvényjavaslat formájába öltöztetett üzlet, amelyről mindenki megállapíthatja, ennek az adásvételi szerződésnek a prológusa is megállapítja, hogy ez a legtisztább, legorthodoxabb marxista szemszögből nézett társadalmi érdekeknek az eredője és ha megbizhatnám abban, hogy a velünk vitázok épen olyan jól ismerik a marxizmus irodalmát, mint aquinói Szent Tamást vagy a keresztény szocializmus alapját, a »Rerum,Novaruniot«, akkor egyszerűen azt kellene mondani rá, hogy itt van a felelet mindarra, amit ebben a kérdésben eddig elmondtak. Miután azonban én is ugy vélem, hogy a Háznak is érdeket ezzel kapcsolatban a mi társadalomszemléletünk ismertetése, engedjék meg, hogy ezzel a szerződéstervezettel kezemben pontról-pontra megálLapítsam azt, hogy a benne rejlő szellem kvalitása teljesen kifejezi a marxista ideológiát. Ez az üzlet, t. Képviselőház, bolsevista és szociáldemokrata nézőpontból egyaránt nézhető. A bolsevista megelégedéssel tapsol ennek, mert azt mondja, hogy mennél rosszabb, annál jobb, (Fábián Béla: Tye hűse, tye luse!) és hogy a kapitalizmussal szövetkezett, vagy inkább helyesebben kifejezve, annak a zsoldjaim szegődött álljlamhiatalomnak ilyen cselekedetei azok, amelyek alkalmasak a proletariátust letargiájából felrázni és alkalmasak őt forradalmi aktivitásokra ingerelni és arra birni, hogy a gazdasági erők brutalitásával az ököl brutalitását helyezze szembe. A szociáldemokráciát, amely a bolsevizmussal merőben ellentétes és ezt nyomatékosan ajánlom azoknak figyelmébe, akik még ma is ezzel érvelnek velünk szemben, az ilyen ügyletek felett talán megelégedéssel tölti el a maga gondolatának és tiszta vonalvezetésének igazolása, de nem érzi és nem tudja érezni tisztán a doktriner örömujjongását, mert a szociáldemokrácia meliorista és hisz abban, hogy az ember-matériával lehet tisztességeset, nagyot és szépet alkotni. A szociáldemokrácia válalja azt. amit bolsevista oldalról csúf névnek kiáltanak feléje, hogy reformisták vagyunk. A javaslat azonban még igy is, nekünk is, bizonyos örömet okoz és rá kell mutatnom ennél a megállapításnál egy igen előkelő német folyóiratnak, a Weltwirtschaftliche Correspondenznek legutolsó számára, amely a nemet közgazdiaságról tárgyalva, egy igen előkelő német polgári közgazdásznak, Schmalenbachnak előadását ismerteti, aki maga megáliapitja, hogy mindazok a fejlődés folyamán észlelhető jelenségek a modern közgazdaságban, a modern gazdasági életben tökéletesen igazolják Marx Károlynak megváltásait, elméletét a szabad gazdaságról a monopol gazdaság felé való haladást. De ha el is tekintünk ettől az elméleti igazolástól, még mindig maiad az a gyakorlati tény, hogy minden olyan lépés, amely a koncentrációkon keresztül a nemzeti iparból nemzetközi horizontális vagy vertikális kartellek és trösztök kialakításához vezet, ha bármilyen szenvedéssel járnak, akkor ha a kartellek alakítását a fogyasztók önkéntes tömörülésre és az államnak a fogyasztók javára való beavatkozása nem kiséri, mégis végeredményben közelebb visz bennünket ahhoz a gondolathoz, amelyet Kari Marx, az, akit néhány nappal ezelőtt ujbéi és újból eltemettek, olyan klasszikus tömörséggel fejez ki akkor, amikor azt mondja: Die Expropriation der Expropierten. Ez a javaslat a teljesen tagadott, de a gyakorlatban meglévő osztályharcnak elvi alapján áll. Bennefoglaltatik a tőkének az a nemzetközisége, amelyet velünk, szemben épen a túloldal néhány nappal előbb a Biró Pál képviselő úrral történt affér kapcsán szenvedélyesen tagadásba vett, és ezt a Biró Pál által emiitett bonhomiával vagy türelemmel el lehet viselni, mert természetesen aki ebben a harcban felül van, az könnyen lehlet türelmes és könnyen nézheti az, eseményeket bonhomiával. Osztályharcos ez a javaslat, t. Képviselőház, mert ez a tőkének agresszív hadmozdulata a fogyasztó harcában jelentkező munkával szemben, amikor is minden gazdasági indok nélkül, sőt az általunk egyáltalában nem koncedált szabad piaci áralakulás kényszere nélkül is intézményesen biztosit árdrágitási lehetőséget, burkolt fogyasztásiadót konstruál, mégpedig egészen klasszikus tisztaságban, nem ugy, hogy az állam a fogyasztásiadót behajtja a legkevósbbé teherbíró rétegektől, s azt azután a kapitalizmust védő bürokráciának és szoldateszkámak kifizeti, hanem sokkal egyszerűbben, mert itt elmarad a proletariátus tisztánlátását esetleg zavaró állami közvetítés momentuma és a proletariátus filléreiből kisareolt milliók állami közvetítés nélkül egyenesen jutnak a kapitalizmus páncélszekrényeibe. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Osztályharcos ez a javaslat és itt megint hivatkozom Sehmalenbachra, az előbb emiitettem tudósra, aki maga is polgári tudós, a közönség, amely előtt beszélt, szintén polgári közönség és aki azt mondotta ebben az elő-