Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.

Ülésnapok - 1927-172

2 Az országgyűlés képviselőházának tokra, az igazságszolgáltatás követelményeinek is megfelelően arra a rendszerre, hogy a királyi törvényszékeknél az, első fokon is már tanács­ban történjék az Ítélkezés. A javaslat nem is tartalmaz egyebet, mint csupán ennek a meg­hosszabbításnak három esztendőre való kimon­dását, annak kimondását és felhatalmazást az igazságügyminister részére, hogy három esz­tendőn belül visszaállíthassa a korábbi állapo­tot, amely a perrendtartás követelményeinek és szabályainak megfelel. Egyetlen szakasz még, a 2. §., amely kimondja, hogy a polgári perrend­tartásról szóló 1911. évi I. te. 54. $-ának hatálya helyreáll ennek a törvénynek megszűnésével. Ennek kimondása csupán azért vált szüksé­gessé, miután az 1925. évi VIII. te. 1. §-a ki­mondotta azt is, hogy a járásbiróságok, mint egyesbiróságok járnak el perrendsizierüen, amint ezek az egyesbiróságok szerveztettek is. Itt csupán az értelemzavarnak és a jogviták­nak elkerülése miatt látszott szükségesnek ennek törvényjavaslatban való kimondása, ille­tőleg törvénybefoglalása. Mindezeknek alapján az igazságügyi bizott­ság elfogadta ezt a törvényjavaslatot és a t. Háznak is elfogadásra ajánlom. Elnök: Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Györki Imre! Györki Imre: T. Ház! Ugy a törvény szer­kesztője, mint pedig az igazságügyi bizottság a maga jelentésében hangsúlyozza, hogy ugy érzi, hogy nem teljesen megfelelő a törvény­széki eljárásban az egyes-bíráskodási rendszer bevezetése. Ennek a megállapításnak ellenére mégis azt kell látnom, hogy az igazságügyi minister ur felhatalmazást kér arra ezen egy­szakaszos, illetőleg háromszakaszos törvényja­vaslatában, hogy az egyesbiráskodást a tör­vényszéki eljárásban további három évre ki­terjessze. Akik visszaemlékeznek! az 1925) : XIII. tcikk bizottsági és plenáris tárgyalására, azok előtt emlékezetes: az az elhangzott ministeri nyilatkozat, hogy csak átmeneti időnek tar­totta az igazságügyminister ur az egyesbirás­kodás bevezetéséit a törvényszéki eljárásban és ezért kontemplálta abban az időben három évre az egyesbiráskodás további fentartását. Most azonban szomorúan kell megállapítanom, hogy a három év eltelte után ismételten to­vábbi három évre kivánja a minister ur ezt az egyesbiráskodási rendszert érvényben tar­tani. Különösen hangsúlyozom azt, hogy maga a minister ur is érzi, érzi a bizottság is azt, hogy tarthatatlan és az igazságszolgáltatás hátrányára van az egyesbiráskodás fentar­tása, mert ez nem más, mint a kivételes hata­lom alatt teremtett állapotnak további fentar­tása. Azzal indokolja maga a bizottság és az igazságügyminister ur is az egyesbiráskodás­nak a törvényszéki eljárásban való további fentartását, hogy a személyzeti és létszám­viszonyok még ma sem teszik lehetővé azt, hogy a törvényszéken visszatérjünk a társas­bíróságra, a tanácsi rendszerre. Ez érthetetlen előttem, különösen akkor, amikor nagyon jól tudja az igazságügyminister ur, — amire az igazságügyi költségvetés tárgyalásakor többen rámutattunk — hogy bőven áll anyag az igaz­ságügyminister ur rendelkezésére a célból, hogy a tanácsi bíráskodást bevezesse a tör­vényszéki eljárásban is. A személyzeti létszám igazán nem lehet ok arra, hogy ezt vissza ne állitsuk és amennyiben a ma meglevő bírósági létszám kevés lenne, méltóztassék ezt kiegészi­teni, hiszen én magam voltam az, aki rámutat­tam arra, hogyha a meglehetősen túlságos nagyszámú ügyvédi karból a minister ur ki­172. ülése 1928 május 21-én, hétfon. egészíti a birói létszámot, akkor ezzel csak nagy nyereségre tesz szert az igazságszolgál­tatás, felfrissíti vele a birói kart, ezenkivül az egyesbiráskodási rendszert is megszüntetheti. A másik indok, amivel a minister ur ma­gyarázni akarja ezt a javaslatát, a takarékos­sági szempontokra való hivatkozás. Ez a szem­pont sem állhat fenu. Nem állhat fenn azért, mert tudjuk, hogy a szanálás idején — hiszen tulaj donképen arra az időre nyúlik vissza en­nek a törvényjavaslatnak első kiindulása, — yoltaképen 600 millió pengővel dotálták az állami költségvetést, ma pedig már épen a ma tárgyalás alá kerülő appropriációs javaslat szerint az állam bevétele 1.360,261.000 pengőt tesz ki, tehát több mint a dupláját annak az összeg­nek, amelyet a szanálás idején mint az ország pénzügyeinek rendezésére és a költségvetésre megállapítandó összeget felvettek. Ha 1923-ban, illetőleg 1925-ben, talán indokolt is volt a taka­rékossági szempont, akkor, amikor 600 millió volt az állami költségvetés, nem indokolt ma, amikor 1360 millió pengőről szól a magyar költ­ségvetés. Arról is szól és azzal is kivánja ezt a javas­latot indokolni a minister ur, hogy a restancia a törvényszékeken megvan és sajnos, a restan­cia — amint a javaslathoz fűzött indokolás mondja — 1924 óta egyáltalában nem változott, mert az 1924-ben 46.137-ben megállapított ügy­szám helyett 1927-ben 49.071 ügydarabbal kell számolni. Ez azt mutatja, igen t. minister ur, hogy ez a szám már most állandóan akkora lesz, s körülbelül mint kialakult birói ügyszámmal számolhatunk ezzel, hiszen a normális gazda­sági rend többé-kevésbbé helyreállott. Ha az 1924. és 1927. közötti időközben alig van lénye­ges eltérés a törvényszékek elé került ügydara­bok számában, akkor nincs értelme annak, hogy várjunk tovább még egy bizonyos ideig, hogy ez az ügydarab-szám le fog-e csökkenni. Előre­láthatólag nem fog lecsökkenni, sőt aki ismeri a magyar gazdasági viszonyokat, aki tudja, hogy a hitelélet emelkedésével, a gazdasági élet fejlődésével csak emelkedni fog a perek száma, épen a hitelezések folytán, az tudja, hogyez megint csak azt indokolja, hogy ne méltóztassék számolni azzal, hogy az ügy dara­bok száma csökkenni fog, úgyhogy a minister ur nem várhatja ettől a társasbiróság vissza­állítását. De ezzel kapcsolatban felhívom az igen t. igazságügyminister ur figyelmét arra, hogyha ma már ehhez a kiegészitő javaslathoz fordult az igen t. minister ur, szerettem volna, ha figye­lembe vette volna az 1925: VIII. te. egyéb ren­delkezéseit is, amelyeket az idő múlása folytán talán meg kellett volna változtatni. Ilyen pél­dául az 1925: VIII. tcikknek az a rendelkezése, amelyben a kötelező jegyzőkönyvvezetés meg­szüntetését mondotta ki. Ideje lenne ezt a ren­delkezést is hatálytalanítani, mert szintén nem áll fenn már az az indok, amely akkor fenn­állott, amikor ezt a törvényt hozta a törvény­hozás, nevezetesen az, hogy a létszám-hiány miatt nem lehet jegyzőkönyvvezetőket alkal­mazni. De itt ismételten bátor vagyok a minister nr figyelmébe ajánlani azt, hogy teljesen lehe­tetlen, hogy az igazságszolgáltatás technikai lebonyolítása — hogy ezt a kifejezést használ­jam — annyira elmaradott állapotban legyen, mint ahogyan ma van. Amikor már az egész világon nem is gépirókkal és gyorsírókkal, ha­nem diktafonokkal felszerelten dolgoznak a modern irodák, akkor itt még mindig kézírás­sal gürcöl a legjobb esetben a jegyzőkönyv-

Next

/
Oldalképek
Tartalom