Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.

Ülésnapok - 1927-183

'Az országgyűlés képviselőházának 183. ülése 1928 június 9-én, szombaton. 383 lami nagy és lélekemelő benyomásokat tud­tunk szerezni. Ez a professzor — akiről most már beszél­jünk nyiltan — a zoológia tanára volna, aki mindent csinál, csak nem azt, ami a szakmá­jába tartozik, akiről csak azt tudjuk, hogy a fajbiológia nagyszerű elméletét fedezte fel Magyarország számára és mégis, nem tudom, micsoda érdeménél fogva, az Embertani Inté­zet igaagatói székébe került, akiről azonban tudom, hogy egyáltalán nem egyetemi végzett­ségű, hanem a kolozsvári egyetem tiszteletbeli doktorsága révén jutott egyetemi katedrához. Ez a tisztelt professzor uf harminc éves tudo­mányos működést fejtett ki egy egészen utolsó­rendű állatnak, a vak-ráknak, a tudományo­san ászka-ráknak nevezett állat tanulmányozá­sával, azt boncolgatta, rajzolgatta és kutatta tudományosan, i (Bleyer Jakab: Kétségtelen, hogy tudós ember! — Fábián Béla: Szemüve­get csinál a vak-ráknak!) Az az óriási felfede­zése, hogy a francia Jurában létező ászka-rák felfedezhető itt Magyarországon is, az aba­ligeti barlangban. Ez az a nagy tudományos eredmény, amelyet hosszú tanári működése alatt kifejtett, (Fábián Béla: Ezzel lehet meg­dönteni Trianont!) azonban amióta a zoológiát a budapesti egyetemen tanítja, ez a szó: »orni­tológia«, el nem hagyta a száját soha, az em­lősállatok nagy tudományos kérdését nem fej­tegette, hanem megtörtént az a világszégyen, hogy amikor itt voltak a zoológiai kongresz­szuson a nemzetközi tudomány kitűnőségei, akkor a budapesti egyetem zoológiai tanszéke nem volt képviselve ezen a kongresszuson, ha­nem vidéki egyetemről kellett egy professzor urat megkérni, hogy képviselje a zoológiát. Én tehát ezen a tipikus eseten keresztül igazolva látom az igen t. minister urnák súlyos megállapításait, teljesen honorálom is, telje­sen szükségszerűnek és időszerűnek tartom, viszont azonban igen t. minister ur, méltóztas­sék megengedni azt, hogyha én az egyik részen teljesen igazat adok a minister urnák, ne tagadjam meg önmagamat a magam igazságos érzése szerint abban az irányban, hogy vájjon nem lett volna-e lehetséges, hogy a t. minister ur ezt a kérdést előbb intézte volna el, hogy így mondjam: camera caritatis intézte volna el, tehát házi ügyként, hogy ne kerüljön a nyil­vánosság elé? (Fábián Béla: Nem paríroznak neki az egyetemi tanárok! — Gál Jenő: For­radalmárok!) Én az egyetemi tanároknak igen nagy részét igen nagy tudományos értéknek és tekintélynek ismerem s nem általánosítok, ahogy a t. minister ur is jónak látta megálla­pítani, hogy nem általánosít, azonban épen azért nekünk egyetemlegesen és szimbolikusan a magyar tudományosság tekintély védelme érdekében és a minister ur tekintélyének meg­óvása érdekében is óvakodnunk kell attól, hogy téves megítélésre találjon — mondjuk — a minister ur helyes akciója a külföld előtt, mert információm van arról, hogy igen kiváló külföldi tudós professzorok nagyon zokon vet­ték a t. minister urnák azt a hangnemét, amellyel ebben a kérdésben megnyilatkozott. Én az egyetem autonómiáját respektálom addig a mértékig, amig a tudás autonómiáját jelenti. (Fábián Béla: De nemapofozásét!) Én nagyon respektálom addig, amig a tudós tud, amig a hallgató tanul és a professzor tanít. Eddig a mértékig respektálom. Nem respek­tálom azonban az autonómiának azt a fogal­mát, amely a vizsgadíjak és a szigorlati díjak adminiszrációját jelenti, és nem respektálom az autonómiának azt a fogalmát, amely bizo­nyos politikai jellegű kérdéseknek az egyete­men vájó szabad tárgyalását mintegy salvus con ductus alá vonja. Mert nem erre való az egyetem. (Gál Jenő: Politikai magántudósok!) Viszont azonban hiába, épen annál az érzéknél fogva, amely mindnyájunkat elfog a kultúr­politika nagy kérdései iránt, majdnem azt kell mondanom, hogy ez az az archimedesi pont, amelyből ki akarjuk mozdítani a szerencsétlen, Összetört magyar Glóbust a maga mozdulatlan­ságából, hogy újra szabad ós nagyszerű pályán haladhassunk. Tehát épen azért, mert a kultúra mindnyájunknak dédelgetett kincse és remény­sége, azt hiszem, hogy a kultuszminister urnák nagyobb óvatossággal kellene e kérdésekhez hozzányúlnia, nehogy félremagyarázásokra ve­zethessen a külföldön. Nekem, igen t. minister ur, fel kell tennem a kérdést: mi történt volna akkor, ha erről az átkos ellenzéki oldalról mondotta el volna va­laki azt a kritikát az egyetemi tanári karról, amelyet a minister ur elmondott? Meg vagyok győződve róla, hogy a minister ur abba a hely­zetbe került volna, hogy velünk szemben meg­védte volna a tanári tekintélyt, megvédte volna a tudós professzori testület tekintélyét, mint ahogy nem egyszer megvédte. Ha igy áll a kér­dés, akkor valahogyan az a sejtelem ébred az emberben, hogy talán kell valami okának lenni, aminek tiszteletteljesen kérem a magya­rázatát és kell, hogy valami alapja legyen an­nak, amit híresztelnek és mondanak, hogy a t. minister urnák e kérdés nagyobb és általáno­sabb jellegű vonatkozásán kivűl, — ami azt je­lenti, hogy itt egy uj tanítási rendszer, egy szigorú, fegyelmezett, tudományos működési rendszer induljon,meg — vannak talán mellék­szempontjai is. Én ezt hallom, ezt olvasom, mert hiszen a kezemben van egy újság, amely­ben egészen furcsa pontozatok vannak, ame­lyek arról szólnak, hogy miután egy csomó ki­váló professzort nyugdíjazni fognak, mert el­érték, illetőleg túlhaladták azt a korhatárt, amelyen belül taníthatnak, a minister ur ezekre a katedrákra talán olyan tudományos egyéni­ségeket akar elhelyezni, akinek elhelyezése valószínűleg a professzor urak részéről nem fog osztatlan elismeréssel és helyesléssel talál­kozni. Olvasom többek között, hogy az egyetem jogtörténeti tanszékére egy fiatal pécsi, a filo­zófiai szakon működő tanárt, dr. Eckhardt Fe­rencet kívánja kinevezni a minister ur. (Egy hang balfelől: Jeles ember!) Elhiszem, hogy jeles ember, de valószinü, hogy épen a jogi fakultáson nem tudja azt a működést' kifej­teni, mint amelyet a filozófiai fakultáson tud kifejteni. Azután hallottam egyéb ilyen dol­gokat, amelyekkel igazán nem kívánom ... (Fábián Béla: Huszár Csaba lesz a kórbonc­nok. — Derültség a baloldalon.) Elnök: Fábián képviselő urat figyelmezte­tem, hogy az állandó közbeszólásoktól tartóz­kodjék. Pakots József: ... a minister ur helyzetét még kényesebbé tenni. Állitom, hogy mi teljes egyhangúsággal ott állunk a minister ur mel­lett, amikor egy ilyen természetű szép és ko­moly akciót megindít, csak a metódus kérdé­sében van differencia köztünk. Roppant sajná­lom mindazokat a jelenségeket, amelyek ezi alatt az idő alatt felmerültek, mert arról is vannak információim, hogy az egyetemen olyan elkeseredett a hangulat, hogy ott tünte­tések vannak, egyes professzor urak előadá­sain tapsolnak a diákok az illető professzor ur erre vonatkozó kijelentésén, Ezek keserű

Next

/
Oldalképek
Tartalom