Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.
Ülésnapok - 1927-180
Az országgyűlés képviselőházának 180. ülése 1928 június 5-én 3 kedden. 305 az adminisztráció olcsó legyen, tökéletes legyen, pártatlan és kielégítő legyen. Igen is mód.ia van ugy a Képviselőházon keresztül, mint a munkásbiztositó választmányain keresztül mindenkinek kritikát gyakorolni,, mert ha ott valaki nem teszi meg a kötelességét, ha valaki ott a munkássággal és a munkásság intézményeivel szemben visszaél, akkor sokkal könnyebben van módja a kormányzatnak azokat a tisztviselőket kicserélni. Melegszívű, megértő, munkáját tökéletesen elvégző tisztviselői karral kell., hogy azt az intézményt adminisztrálja. Hiszen más oldalról is kifogásolják ezeket a kérdéseket, azonban azt hiszem, hogy ezek az indokok nem fogják a kormányzatnak álláspontját megváltoztatni, megmarad amellett a mai állapot mellett, hogy igenis ő ezt az intézményt a maga édes gyermekének fogja tartani és ellátja minden jóval, amit ez az intézmény megkíván. Kritika tárgyává tették a járulékok kezelésének és a járulékok elhelyezésének módját. Teljes mértékben hozzájárulok a törvényjavaslatban kontemplált ama elhelyezési lehetőségekhez, amelyek a munkáspénztár, a munkásbiztositó, illetve az öregség és rokkantsági biztositójavaslatban meg vannak nevezve. Igenis, minden intézménynek részt kell vennie ilyen értékpapírok vásárlásában, hogy ezzel az állam hitelképességét erősítsék. Az, hogy a háború szerencsétlen kimenetele folytán az államadósságok, melyek akár hadikölcsönökbe, akár állampapírokba voltak fektetve, elvesztek, nem ok arra, hogy a jövőben ne segítsük az államot olyan állampapírok vételével, melyek az állam hitelét külföldön minden vonatkozásban erősitik. Különösen kiemelem a pénz elhelyezésének azt a szociális irányú módját, hogy szép szociális intézményekbe: egészséges munkáslakások épitésébe kell a pénzt fektetni, amelyek ebben a vonatkozásban kiegészítő részei ennek az egész intézménynek. T. Képviselőház! Vannak elismert vállalati nyugdíjpénztárak, amelyek saját autonóm keretükben látják el a munkások öregségi és rokkantsági biztosítását. Ezeknek az^ intézeteknek további engedélyezése a magántisztviselők egyik kivánsága. Ezt a kívánságukat azzal az indokolással támasztják alá, hogy a régebbi vállalati pénztárak a mai törvényjavaslatnál nagyobb előnyöket biztosítanak, ezeket tehát fenn kell tartani és meg kell engedni, hogy ezek a vállalati pénztárak kellő ellenőrzés mellett teljesítsék hivatásukat, mert hiszen azt az ideális állapotot közelitik meg, hogy ne mindent az államtól várjunk, hanem az állam terhét könnyítsük azzal, hogy az ilyen szociális kérdéseket minden közület a maga hatáskörében igyekezzék megoldani. A vállalati pénztárakkal kapcsolatban legyen szabad a népjóléti minister ur figyelmébe ajánlanom a bányapénztárak ügyét. Jól tudom, hogy e tekintetben bizonyos munkálatok folyamatban vannak, ezt a minister ur már a Házban is kijelentette; csak arra kérem a minister urat, hogy a bányászok^ számára méltóztassék mentől előbb életbe léptetni azt a törvényt, amely már esedékes volna, hogy a kis járulékot élvező, főleg az alacsonyabb osztályban levő, kevés munkabérrel szolgáló és nyugbérezett bányászok és családjaik mentől előbb élvezhessék azt a pluszt, azt a percentuálisan felemelt amúgy is kevés nyugbért, amely őket befizetéseik folytán megilleti. Meg vagyok győződve róla, hogy ez a kérésem kapcsolatban van ezzel a törvényjavaslattal s hogy a minister ur ezt a bányamunkásság megnyugtatására mielőbb meg is fogja valósítani. A törvényjavaslat tárgyalása alkalmával s az indokolásban is felsorakoztatta a minister ur, hogy a járulékok behajtásánál, főleg Magyarországon, óriási nehézségek vannak, mert a munkaadónak le kell vonnia a munkások béréből a betegségi biztosítási járulékokat; ezeket le is vonják, de nagyon sokan nem fizetik be. Ha ezen a területen azt akarjuk, hogy ez a törvény tényleg kézzelfogható eredménvt biz| tositson a munkásság számára, akkor — amint ! a minister ur is mondta — drákói rendszabá| lyokkal kell beszedni azokat a pénzeket, amej lyek most már nem a munkaadót, hanem az elj öregedett, megrokkant munkásokat, tehát a társadalomnak részben legszánalomraméltóbb rétegét illetik meg. Ha ezeket a pénzeket a munkaadók maguk használják el, sokszor pedig bukott vállalatoknál nem hajtható végre, ennek következménye az, hogy maga a munkásság hiányt szenved az öregségi biztosításában, mert lelketlen emberek elsikkasztják az ő nyomorult bérüket. Igenis, a minister urnák gondoskodnia kell arról, hogy ezeket a pénzeket mentől gyakrabban beszedjék, hogy az a nyugdíjpénztár, az az öregségi és rokkantsági pénztár rendelkezzék mindazokkal az összegekkel, amelyekből azután azokat a kívánságokat, amelyeket a törvényjavaslattal kapcsolatosan minden oldalról felhoztunk, a munkástársadalom javára ki tudja elégíteni. Végül legyen szabad megemlítenem, hogy bizonyos társadalmi osztályok saját nyugdíjintézeteik révén gondoskodni óhajtottak a maguk öregségi biztosításáról. Ezek a nyugbérpénztárak — amint a minister ur nagyon jól tudja — a pénz romlása következtében vagyonukat, tartalékjaikat elvesztették, úgyhogy ma nagyon kevés összeget tudnak tagjaiknak juttatni. Tudom, hogyha az államháztartás megengedi, a minister ur lesz az első, aki ezeket az igényeket kielégíteni kívánja, csak figyelmébe ajánlom a minister urnák a Magántisztviselők Nyugdíj egyletét, a Művezetők Szövetségét, a Magyarországi Munkások Rokkant-és Nyugdíjegyesületet, amelyek igen csekély járulékokat tudnak fizetni tagjaiknak épen az általam előbb emiitett ok miatt. Az államnak a takarékosság elve mellett is kell gondoskodnia arról, hogy azokat, akik előrelátóan, önmaguk erejével békebeli keresetüknek bizonyos százalékát összerakták, hogy öregségükre biztosítsák magukat, valamikép, bármilyen címen és módon kárpótolja. A törvényjavaslatról a Házban még az előttem szólott t. képviselőtársam is a legnagyobb dicséret hangján emlékezett meg. Ez a törvényjavaslat, amely ilyen hamar készült el. hogy már most megérett a parlamenti tárgyalásra, a maga indokolásával, argumentumaival, felkészültségével, egyike a legszebben megkonstruált és legbrilliánsabban megindokolt törvényjavaslatoknak. E törvényjavaslat körül végzett munkáért nemcsak magát a minister urat, az államtitkár urat, a törvény szerkesztőit illeti meg a legnagyobb dicséret, hanem azokat a munkatársakat is, akik ezt az óriási nagy anyagot összehordtak és ilyen rövid idő alatt megérlelték a parla-, menti tárgyalásra. Én magam is csak a legna-' gyobb dicséret hangján emlékezhetem meg a törvényjavaslat indokolásáról. Annak olvasása és tanulmányozása számomra rendkívül ritka élvezetet nyújtott. A törvényjavaslat indokolása már a tanácskozásokon felmerült összes argumentumokra a legnagyobb mértékben meg45*
