Képviselőházi napló, 1927. XIII. kötet • 1928. május 21. - 1928. június 12.

Ülésnapok - 1927-180

Az országgyűlés 'képviselőházának 1 del dolgozik, s aki például cipőt készít, a felét viseli ennek a járuléknak. Ugyancsak a felét viseli az a nagyiparos és gyáros, aki gépekkel dolgozik és aritmetikailag alig valamivel magasabb számmal dolgozik az élő munkáltató szempontjából. Most méltóztassék nézni, menynyi produktiv haszna van a gépekkel dolgozó s az élő embert foglalkoztató nagy gyáriparnak a maga többszörös erejében, mint annak a kisiparosnak. Valósággal ugy aránylik ahhoz a produkció és hozam szempontjából, mint a nagy latifundium és a nagybirtok azokhoz a valóságos kisgazdákhoz, akik maguk állanak az eke szarva mellé. (Mozgás jobbfelől.) Ez a produkció, amelyből fizetnie kell a járulékot, a kispolgárra nézve sokkal kevesebb hozamr mint arra a nagypolgárra nézve és nagyvállalkozóra nézve, aki könnyű szerrel fizet. A kisember elvérzik e járulékokban, a nagy meg sem érzi. Vegyük hozzá, t. Képviselőház, még azt, amit mostanáb'ani ugy hivnak, hogy racionalizálás, ezeket az átalakításokat, amelyekre a nagyüzem képes, amelyekre azonban a kisember abszolúte képtelen. A kisembert, aki kénytelen a maga verejtékét és néhány segédének és tanoncának verejtékét odaadni a produkcióhoz, becsukják, megbírságolják. Ennek az ipara veszedelemben van, anélkül, hogy a hozam szempontjából megközelíthetné ezeket a lehetőségeket. Ezeknek a gazdasági különbségeknek politikai eltüntetése volna először a kormányzat feladata. Itt kell elkezdeni a gazdasági nivellálódást, itt kell igazságot teremteni, hogy ne legyen hiu lidércfény és káprázat ez a javaslat és főleg ne legyen alamizsna, mert összegszerűségében ez semmi más, mint alamizsna annak, ha ugyan lesz ilyen a mai súlyos időkben, aki a 65 esztendőt eléri. Magyarországon van irodalma annak a gazdasági evolúciónak, amely a szocializmust a béke szép idejében ki akarta egyenlíteni. A mű szerzőjét történetesen épen ugy hívják, mint csekélységemet. Nagyon kiváló egyéniség, műegyetemi professzor és akadémikus volt, akinek nemzetgazdasági tudása előtt mindenki meghajol. Elsorolja művében, azokat a gyárakat, intézményeket, gazdaságokat, amelyek belföldön és külföldön népjóléti alkotásokat, segélyző pénztárakat létesítettek megelőzés szempontjából, ahol a munkások megtalálták a maguk számításait. De mi volt ennek az előfeltétele? Egy tollvonással el lehetne intézni az egész kérdést és meg lehetne gyógyitani a sebeket azzal, hogy törvénybe iktatjuk a kollektív kereseti lehetőséget, amelyet Németországban és Franciaországban kultiválnak. Méltóztatnak tudni, hogy ott ugy hivják az egyik gyárost: Bon père, tehát a munkások jó atyjuknak nevezik. Ott nem szükséges rendszabályokat teriemteni, nem szükséges ilyen drákói szigorúsággal alkotott szakaszokat felállítani azért, hogy csakugyan meglegyen az a nagy összeg, amelyből a társadalomjavitó szolidarizmus és minden egyéb megszületik. Egyetértéssel, munkás önkormányzattal, jóléti intézményekkel, tehát megelőzéssel itt is meg lehetne ezt csinálni és azzal, amit a magyar józanság már gyakorlatilag régen érvényesített : a hozamnak gazdatársadalom és a gazdasági munkásság között való felosztásával. Gazda képviselőtársaim megerősíthetik, hogy nálunk az aratás résziben szokott történni. Ők tudják, hogy a magyar józanság és a magyar gazdatársadalomnak ez a hűsége a földhöz és hűsége a cselédhez és a cseléd hűsége a gazdához azon alapszik, hogy abban az K ülése 1928 június 5-én, kedden. 2ÔÔ arányban részesülnek a hozamból a cselédek, mint ahogyan a gazdának van, mert ha a gazdának van, a^ cselédnek is van és ha a gazdát tönkretette a jég, a cseléd is mérsékli igényét. Ebben a gondolatban lehetne felépíteni azt a társadalmi evolúciót és kibékítő gondolatot, amelyre oly nagy szükségünk van, mert különben hiába csináljuk meg ezt a törvényt, amely koldus alamizsnában részeltet egy csekély számú osztályt, viszont felemészti azokat, akik munkaalkalmat teremtenek a társadalmi osztályoknak. Nem lehet ebből a circulus vitiosusból kibontakozni és ezért talán azt a megoldást ajánlhatnám a mélyen t. kormányzat figyelmébe, hogy tessék előbb az igazságos adózást és annak lehetőségét megteremteni, hogy itt meg lehesen élni. Egy olyan társadalom, amely nem tud megélni, amely folyton-folyvást öngyilkosságokra vetemedik, elpusztul, mert hiszen e társadalmi osztály gyermekeinek felneveléséről sincs gondoskodás. Engedje meg a t. Képviselőház, hogy felhozzak egy példát. Bár nekem nem kedves az a berendezkedés, amelyre mindig hivatkoznak, az olasz berendezkedés, de egyet mégis csak el kel mondanom, azt, hogy milyen ott a nemzeti nevelés módja, amellyel a jövendő generációt boldogabb generációnak felnevelni akarják. Ott ez ugy kezdődik, hogy ott nem beszédeket tartanak és nem kivonulásokat csinálnak a gyermekek számára, hanem a gyermekeket az iskolában gazdaságilag nevelik. Hatesztendős korában beiratkozik a gyerekház iskolába, akkor 15 centézimot — nem tandíjat — elvesznek a szülőtől a gyerek számára hetenként. Ugyanannyit befizet az állam és azt mondja: ebből készül egy alap, amelyből, ha a gyermek megbetegszik, üdültetem és sportoltatom. Ennek a gazdasági erősségnek felét szolgáltatja az állam és igy teremt egy generációt, de elől jár az állam mindenben. Az állam azt mondja; mielőtt én elveszem a szolgáltatásokat, már a gyerekkorban kezdem visszaadni. Nálunk? Nálunk az állam mindig csak elvesz és sohasem ad vissza, az állam nem atyja és nem gondozója ennek a népnek, f hanem egy külön öncélúságot tart fenn és kérdezem az ebben a társadalompolitikában oly meglepően járatos és gondolkodó népjóléti minister urat: megméltóztatik-e találni igazolását ebben a javaslatban annak a tételnek, hogy csak az az állam jogosult a kormányzásra, amely gondoskodik is a maga népességéről? Ez ugyebár axióma? Itt nálunk tele vagyunk keserűséggel és tele vagyunk ábrándokkal. Ábránd és gyönyörűséges álom ez, amelytől hiába várja a mélyen t. minister ur a megújhodást. A t. népjóléti minister ur nem tagja a kormánypártnak, de tagja annak a kormányzatnak, amely erős — és amint mondják — gazdasági, keresztény szociális áramlattal van tele. Ez a kormányzat, amelynek a minister ur tagja, olyan költségvetést állított itt elénk és olyan alapon, amelynél a nemzet teljesítőképességének utolsó reménysége is ki van már sajtolva; ez a kormány a maga berendezkedése alapján nem tud gondoskodni azokról sem, akik kölcsönt adtak az államgépezet megmentésére, akik a véráldozat mellé utolsó fillérjeiket is odaadták az államnak hadikölcsön alakjában; és amikor itt hetek kellettek a tárgyalásra, hogy nem lehet többet adni egy esztendőben hatmilliónál, akkor most egy ilyen berendezkedéssel méltóztatik idejönni, megdicsértetni, tapsokat aratni és azt mondani, hogy ettől jön a nemzeti megváltás? Nem, t Képviselőház, a jövő genera-